Mégis, ahogy most egymással szemben ülünk a Gerlóczy Kávéház uzsonna-asztalánál, megint csak az érdekel: hogy is jön ez össze? Törékenység, védtelenség, érzelmek áradása a dalokból – és összeszedettség, céltudatosság, irányítás, kemény munka.

– Tényleg érzek valamilyen kettősséget az életemben – mondja Veronika – Nagy rugalmasságot követel, hogy a tervezést, szervezést és az alkotást egyszerre csináljam. És nagyon intenzív: szeptember végéig folyamatosan fellépések és turnék, aztán költözöm, mert kezdődik Brüsszelben az egyetem.

– Itt szokott következni az interjúkban annak emlegetése, hogy matematika szakos voltál a Fazekasban, és informatikára jártál az egyetemen. Segít ez az „előélet”, gondolkodási mód, hogy ilyen tudatosan tervezd a jövődet, strukturáltan szervezd a mindennapjaidat?

– Biztosan sokat segít. Hiszen nem kellett több évnek eltelnie, és nem kellettek keserű tapasztalatok sem ahhoz, hogy világos legyen számomra: egy műsort fel kell építeni, egy lemezt meg kell tervezni. A zenekaromat irányítani kell, felelős vagyok emberekért, fontos tudnom, kinek mi a dolga egy turnén…

– Kinél van a naptárad?

– Én vezetem azt is. Persze már van menedzserem, aki a turnékat szervezi, de én figyelek mindenre.

– … és mindemellett nem csak előadóművész vagy, hiszen a dalaidat is te írod – ami egy egészen másfajta alkotói tevékenység.

– Igen, időt kell szánni rá. Nem lehet két fellépés között, kutyafuttában írni. Ha már nagyon érzem, hogy meg akar születni egy dal, előfordul, hogy kihúzok estéket.

– Ez mit jelent?

– Hogy le kell mondanom programokat, találkozókat, hogy egyedül lehessek. Koncertfelkérésből sem mondok mindenre igen, időnként erre is szükség van, bár régebben mindent elvállaltam, mert akkor abból tanultam a legtöbbet. De gyönyörű időszak volt például, amikor a Lámpafény lemezemet készítettem: csak olvastam, válogattam a verseket, és lassan zenévé formálódtak bennem.

– Ugyanakkor nem vonulsz el a nyilvánosság elől. Nemcsak a közönség kedvence vagy, hanem az újságíróké is. Sőt, egy internetes magazin kiemelte, hogy még a legkeményebb kommentelők is maximum abba tudtak belekötni veled kapcsolatban, hogy miért énekelsz angolul.

– Amikor 2008-ban, a Japánban megjelent lemezem kapcsán bekövetkezett ez az áttörés, sokan kerestek és nagyon tapasztalatlan voltam még, könnyű lett volna elcsúszni…

– Nem kaptál soha sebeket a médiától?

– Hamar rájöttem, hol húzzam meg a határt, névtelen kommentekkel például igyekszem nem foglalkozni, nehéz mit kezdeni a bennük rejlő indulatokkal. Pár éve volt egy kritika, szakmai, ami nagyon bántott. Éppen mert olyantól jött, akinek a véleménye fontos volt nekem.

Vannak veszélyesebb szakmák is egy énekesnőénél, de itt is óriási csalódások érhetik az embert,

– A tudatosságod megvéd az érzelmi kiszolgáltatottság ellen?

– Egy énekesnő jobban teszi, ha tudja, mit történik vele. Vannak veszélyesebb szakmák is ennél, de óriási csalódások érhetik itt az embert, ha azt hiszi, elég egy szép hang, elég a jó hangképzés. Mindez csak nagyon az alap, és édeskevés, ha egy koncerten azt akarod, hogy másfél órán át rád irányuljon a figyelem, képes legyél ehhez elegendő élményt adni a közönségnek.

Ha már itt tartunk, megragadom az alkalmat, hogy szakvéleményt kérjek: én valamiféle bűntudattal szoktam hallgatni dzsesszt, mert sokszor azt érzem, ehhez fel kell nőnöm, nem értem. Veronika könnyedén megmagyarázza, miért tudom az ő dalait jobban élvezni, miért nem élem át olyankor ezt az eltávolító érzést.

– Ez azért van, mert egy nagy adag pop elem is van a dalaimban. Gyerekkorom óta sok popzenét hallgatok, iskolásként nagy Michael Jackson rajongó voltam. Mindig is jellemző volt rám a zenei mindenevőség, és ennek nyoma érződik a dalaimon.

– Miért fontos egyáltalán, hogy a saját dalaidat énekeld?

– Sok szerző dalait szeretem, éneklem is, de előadóként sokkal több szinten, mélyebben tudom magam kifejezni a saját szerzeményeimmel. Nincs még gyerekem, ezért nem tudhatom pontosan, de úgy érzem, hogy ezeket a dalokat én szültem. Bennük vagyok, sőt amikor éneklem őket, felidéződik a lelkiállapot, az élmény, mely születésükkor ért. Igazán az enyémek.

– Romantikus alkat vagy?

– Ha egy évvel ezelőtt kérdezel, azt mondtam volna, végletesen. Nem volt könnyű átvészelnem egy csalódást, megváltoztatott bennem dolgokat. Ma kevésbé vallom magam romantikusnak.

– A szüleidnek bizonyára igaza volt, hogy ezzel az érzékenységgel féltettek, határozottabb kereteket akartak az életednek, mint amit egy művészpálya jelent.

– Igen és én sem mutattam jelét, hogy föltétlenül a színpadon szeretnék kibontakozni. Meg annak sem, hogy tehetségem lenne a zenéhez. Amikor más gyerek a társaság középpontjában szerepelt, én szívesen elbújtam a sarokban. De még a zongorán, a szaxofonon sem tudtam igazán kifejezni magam. Az éneklés nyitott ki.

– Jó ideig te sem tudtad, mi is az igazi utad – bár sokkal előbb találtad meg, mint a kapunyitási pánikkal küzdő nemzedéktársaid – de azóta nyílegyenesen haladsz. Láttam egy klipedet, But I’m not a címe. Szíven üt, ahogy ott előadod, „mi nem vagy…” .

– Igen, ez akkoriban készült, amikor eldöntöttem, hogy a zenét választom. Fontos beszélgetés előzte meg édesanyámmal. Ő látta, hogy nem elégít ki, amit az egyetemen tanulok, de a zenének sem merem teljesen odaadni magam. Biztatott, hogy döntsek. Igen, ahhoz, hogy megfogalmazzam, mi vagyok, először szembe kellett néznem azzal, hogy mi nem. Akkor elhatároztam, hogy mostantól annyi energiával csinálom a zenei pályát, amennyivel csak tudom. És igazi megerősítés volt, amikor ezután rögtön felvettek a Zeneakadémiára.

– Szóval zenészként viszonylag későn kezdted, de a siker gyorsan megjött. Hátradőlhetnél és élvezhetnéd, hogy ilyen kivételezett helyzetben vagy, amikor épphogy elhagyod a húszas éveidet. Ehelyett most Brüsszelbe költözöl, mesterképzésre. Mennyire vagy elégedett – mondjuk egy 100-as skálán mérve?

– Annak, hogy mi vagyok, mit érzek, más mértékegysége van, nem tudom számokban kifejezni. Élvezem, hogy nem vagyok olyan zöldfülű, látom a lehetőségeimet, könnyebben megfogalmazom a vágyaimat. Brüsszelben nem csak tanulni fogok, hanem még közelebb leszek Európához is. Remélem, ott is kapok lehetőségeket – de azért sokat leszek itthon, és a következő két év hazai fellépései is ott vannak már e tervek között.

Harcsa Veronika Bob Dylanről: