Egymilliárd nő ébredése – miért is kell összefognunk?

Bombera Krisztina - Családi viszonyok

Eve Ensler a Vagina Győzelmének Napját 15 éve hirdette meg február 14-ére, amit világszerte Valentin napként ünnepelnek ugyanekkor. A „V-Nap” a nők ellen elkövetett erőszak elleni harc egyik szimbolikus napja. Az idén Ensler erre a napra a világszerte erőszak áldozatává váló egymilliárdnyi (!) nő összefogását sürgeti, egy flashmobbal, tánccal, melynek magyar címe „Egymilliárd Nő Ébredése” lett.

A New York-i írónő és feminista aktivista maga is családon belüli erőszak áldozata. Kicsi gyerekként apja szexuálisan, később fizikailag és lelkileg abuzálta. Eve Ensler a szerzője a ma már legendás „Vagina Monológok” című, valós interjúkon alapuló drámának, amelyet már sok tucat nyelvre fordítottak le világszerte.

Eve Ensler mozgalom-indító levelében:  http://www.egeszsegtukor.hu/mimind/eve-ensler-levele-egymilliard-no-ebredese-one-billion-rising/#more-1924

számos utalás található azokra a helyekre, ahol a nőket folyamatosan erőszak fenyegeti, és az ez ellen küzdők kezdeményezéseire, személyes erőfeszítéseikre. A földrajzi és személynevek mögött megrendítő vagy felemelő tények húzódnak.

Az összefogás alapja, hogy tudjunk arról, mi történik valójában sok nővel a világban.

Az összefogás alapja, hogy tudjunk arról, mi történik valójában sok nővel a világban. És tudjunk arról is, hogy vannak sorstársaik, más jellegű szenvedéstől sújtva ugyan, de akár a saját utcánkban. Felcsillan a remény az összefogásban, legyen annak tartalma konkrét védelem, segítség, vagy olyan szimbolikus összekapaszkodás, amilyet február 14-re tervezünk.

 City of Joy projekt, Bukavu, Kongó Demokratikus Köztársaság

1999-ben Kongó Bukavu nevű városában Dr. Mukwege, a helyi kórház nőgyógyásza kétségbeesetten hívta fel egy ismerősét, egy helyi emberi jogi szervezet munkatársát. Dr. Mukwege sok nemi erőszak áldozatot látott már és műtött meg a praxisa során, de a ’99-ben hozzá kerülők sérülései minden korábbi borzalmat felülmúltak. Ismerőse, Christine Schuler-Deschryver osztotta az orvos aggodalmát, de az asszony nem sokkal később olyan személyes traumát élt át, mely arra késztette, hogy nőjogi harcosként a világ figyelmét Kongóra irányítsa.

A nőgyógyász hívása után nem sokkal később egy asszony rontott az irodájába, másfél éves kislányával a karján. A pici lány mindkét lábát eltörték, hátracsavarták és elképesztő módon, csoportosan megerőszakolták. A kislány Christine kocsijában, pár perc múlva, a kórház felé vezető úton meghalt.

A nemi erőszak brutalitásának és gyakoriságának mértéke és célja Kongóban a 2000-es évek elejétől mintha más lett volna, mint korábban. Az új cél az volt, hogy a női nemiszerv, a belső szervek, az alhas olyan pusztításon menjen keresztül, amelynek következményei visszafordíthatatlanok. A nemiszervük szétroncsolásával megerőszakolt nőknek – ha túlélik – nem lehet gyerekük, családjuk a szégyen miatt kiközösíti őket, járni, inkontinencia betét nélkül élni nem tudnak, munkaképes fizikai állapotba sokan soha többé nem kerülnek. Az ellenfél asszonyainak szétroncsolása, a jövőben születendő gyerekek számának csökkentése, a közösségek belső szolidaritásának és a családoknak a széthullása, vagyis a hátország demoralizálása gazdaságosabb és hatékonyabb pusztítás, mint a háború és mészárlás bármilyen más formája.

A nemi erőszakot, mint harcmodort eredetileg a ruandai tucik 1994-es lemészárlásért felelős hutu harcosok tették népszerűvé Kongóban, akik – miután Ruandából elmenekültek – kongói menekülttáborokban, majd a kongói dzsungelben találtak menedékre, és fegyverkeztek újra fel. Későbbi években, a kongóban pusztító – több mint ötmillió ember halálával járó – háborúskodás alatt a kongói katonák is elkezdték tömegesen és brutális módokon megerőszakolni a nőket és a kicsi gyerekeket.

Kongó a világ legszegényebb országa, ugyanakkor az egyik leggazdagabb, ami a kiaknázatlan erőforrásait illeti. Kongóban található azoknak az ásványoknak a 80%-a az afrikai kontinensen, amelyeket elektrotechnikai eszközökben alkalmaznak. A véres harcok alapja részben a kincsek fölötti jogokért folytatott harc.

De miért vált Kongóban egy helyen, egy időben adottá minden, ami miatt a világ egyik legveszélyesebb helye lett a nők számára? Hogy 1998 óta több mint félmillió nőt és kislányt erőszakoltak meg ebben az országban mészárosok módjára? Ehhez több faktor kell: 1. A társadalomban az erőszak mértéke már a ruandai gyilkosok érkezése előtt is nagyon magas volt. 2. A férfiaknak soha nem kellett Kongóban a nemi erőszak miatti büntetéstől tartaniuk. 3. A nők és a férfiak társadalmi státusa és jogai fényévekre voltak egymástól. 4. Az egymással szemben álló erők, a ruandai harcosok és a kongói katonák közül mindkét fél egyetértett a nemi erőszak háborús fegyverként való alkalmazásával. 5. Továbbá a gyerekkatonák, akik szülők nélkül, elnyomásban, erőszakra kényszerítve és az erőszakot megszokva nőttek fel, még nevelőiknél is brutálisabb férfiakká váltak felnőttként. Egyszer egy asszony megkérdezte az őt megerőszakoló férfit, hogy miért teszi ezt vele. A férfi annyit mondott: „Mert már úgyis halott vagyok.”

A City of Joy projektet kongói erőszak-áldozatok álmodták meg és nem kis részben maguk építették. Az alapító és fő anyagi támogató Eve Ensler az otthon 2011-es megnyitása óta. A áldozatok hat hónapig tartózkodhatnak a minden külső beavatkozástól védett, zárt területen, lelki segítséget, jogi oktatást kapnak, írni-olvasni és gazdálkodni tanulnak, önvédelmi és internetes ismereteket szereznek. Az a cél, hogy mire elhagyják a rehabilitációs központot, képesek legyenek lábra állni – nemcsak fizikai értelemben.

Folytatás

Ahova nem szabad nőnek születni?

Bombera Krisztina - Családi viszonyok Január 13-án és 14-én újabb csoportosan elkövetett nemi erőszakról szóló hírek tépték az indiai hírekre mostanában különösen érzékenyek idegeit. Alig egy hónapja erőszakoltak meg többen egy buszon Delhiben egy huszonhárom éves diáklányt, aki a barátjával moziból tartott hazafelé. Ahogy ez Indiában gyakori, a buszon függöny is volt, ami jótékonyan elfedi az emberkínzást a kíváncsiskodó tekintetek elől. A különféle tárgyakkal is meggyalázott lányt és barátját kidobták a mozgó buszból, megpróbáltak áthajtani rajtuk, a lány nem sokkal később belehalt sérüléseibe.

Ami ezután történt, az egyik legfontosabb emlékem marad 2012 karácsonya környékéről. Régóta nem látott mértékű felháborodás, tüntetések, virrasztások, a nők elleni erőszak brutális nyerseséggel megjelenített utcai performanszai – Indiában, Nepálban és szerte a világon. Indiában hetek óta nem csökken a kormány, a rendfenntartók és az igazságszolgáltatás közéleti számonkérésének intenzitása. A sajtó, Bollywood, a politikai elit, a felsőbb osztályok felelősségének nyilvános vitatása.

Mintha bekövetkezett volna a Malcom Gladwell-féle Fordulópont: ahogy a víz hő hatására egyszer csak elkerülhetetlenül forrni kezd, egyik pillanatról a másikra, mintha az indiai társadalom jóérzésű milliói elérkeztek volna a ponthoz, ahol azt mondják: elég, befejezzük. Elég abból, hogy India-szerte húszpercenként jelentenek valahol nemi erőszakot. Elég abból, hogy ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen szégyen nemi erőszakot bejelenteni. Elég abból, hogy évről évre közel tíz százalékkal nő a bejelentett nemi erőszakok száma, és szinte minden esetben ismerős vagy családtag brutalizál egyre fiatalabb lányokat. Az áldozatok többnyire 18 és 30 év közöttiek. De nem ritka, hogy pár hónaposak vagy pár évesek. Elég abból, hogy az igazságszolgáltatás nem szolgáltat igazságot! Ritka a letartóztatás, ritka a büntetés, vagy nagyon enyhe.

India-szerte húszpercenként jelentenek valahol nemi erőszakot. Évről évre közel tíz százalékkal nő a bejelentett nemi erőszakok száma, és szinte minden esetben ismerős vagy családtag brutalizál egyre fiatalabb lányokat.

Mintha most India egyszer csak azt mondta volna: elég a szégyenből, hogy a világ legnagyobb demokráciája a legveszélyesebb hely a nők számára a G20 országok közül. Egy olyan ország, ahol nők milliói tanulnak tovább, ahol a miniszterek, a gazdasági csúcsvezetők, az ikonikus értelmiségiek és közvéleményformálók között sok a nő, még a kormányzó párt elnöke is az. Ne gyalázza tovább tömegesen, elfogadottan és büntetlenül nők millióit az indiai társadalom, legyen most már vége ennek!

A nők mellett tüntetők és a kormány ellen éhségsztrájkolók között ezúttal látványosan sok a férfi és a fiatal fiú. „Nézzünk magunkba, és védjük meg a nőket” – áll a transzparenseiken.

Bárcsak ott lehetnék, láthatnám ezt az elképesztő ébredést, gondoltam az újév első napjain. Jártam régen Indiában és annak ellenére, hogy természetesen csodálatos volt, rosszul éreztem magam. Nem kötött le a naplemente, az illatok, az ízek, a turistáskodás, kerestem volna inkább a kapcsolatot az emberekkel, hogy a mai Indiáról meséljenek, nem a legendákról, a tájról, a vallásokról. Irigyeltem a Vagina monológok szerzőjét, a New York-i írónőt és feminista aktivistát, aki decemberben, a tüntetések kezdetekor sürgősen Indiába utazott, hogy pont ezt tegye. Eve Ensler a Vagina Győzelmének Napját 15 éve hirdette meg február 14-ére, ez a nap lett az erőszak elleni harc egyik szimbolikus napja. Az idén Ensler erre a napra a világszerte erőszak áldozatává váló egymilliárdnyi (!) nő összefogását sürgeti! Például egy flashmobbal, tánccal, február 14-én, nagyjából ugyanabban az időpontban.

Folytatás

Fogyasztóvédelem – a szegény gyerekekért is

Bombera Krisztina - Családi viszonyok

A fogyasztóvédelem ügye látszólag gyakorlatias, politikától távolinak tűnő terület. Hogyan jutunk el mégis a fogyasztóvédelemtől a politikáig és a gyerekszegénységig? Nagyon pici ugrásokkal, hiszen (még ezek is) összefüggenek. Elizabeth Warren jogászprofesszor például a gyerekes családok elszegényedésének vizsgálatától jutott el odáig, hogy meg kell regulázni a pénzügyi piac szereplőit. Szerzett magának pár befolyásos ellenséget.

Ralph Nader, korábbi sokszoros amerikai elnökjelölt, az amerikai fogyasztóvédelem atyja. Ő harcolta ki például, hogy az amerikai autókba kötelező legyen biztonsági övet szerelni. Nagyon sokan tisztelik közéleti küzdelmeiért, amelyek eredményeként ma amerikaiak millióit védik különféle szabályok a piaci szereplőknek és termékeiknek való kiszolgáltatottságtól. (Pedig egykor néhányan ellenségüknek tartották, a General Motors még prostituáltakat is felbérelt, hogy próbálják Nadert valahogy kompromittáló helyzetekbe dönteni, hogy az autóóriás megszabadulhasson a szabályozáspárti aktivistától. A prostituáltak nem voltak sikeresek, nagy per lett belőle.)

Elizabeth Warren jogászprofesszor pedig – aki jelenleg szenátorjelölt Massachusetts államban – a pénzügyi piac bizonyos termékeitől óvná az amerikai fogyasztókat. Warren szerint a különféle pénzügyi konstrukciók, – amelyekre cégek, magánszemélyek, családok alapozzák az anyagi biztonságukat közép- és hosszútávon – ugyanolyan termékek, mint bármi más, mint egy hajszárító vagy egy kiló kenyér, és hasonlóképp fogyasztóvédelmi normák rendszerének illene szabályoznia őket.

Elizabeth Warren

 

Nem kis mértékben Warrennek köszönhető, – és a 2008-as pénzügyi-gazdasági összeomlásnak – hogy 2010 óta létezik a Fogyasztók Pénzügyi Védelmi Irodája az Egyesült Államokban. Ehhez persze szükség volt arra, hogy a 2008-as válság nyomán kiderüljön, hogy milyen felelőtlenül bántak a bankok a saját és klienseik pénzével, például hogyan értékeltek jelentősen túl mondjuk családi házakat csak azért, hogy nagyobb összeget tudjanak hitelbe adni, mint amennyi vagyona és jövedelme az adott családnak volt. Ebben persze mind a bank, mind a hitelfelvevők ludasak voltak. De talán egy banktól jobban elvárható, hogy prudensen és ésszerűen kalkuláljon, mint egy átlagjövedelmű családtól, amelynek azt mondják: bármit megvehet és megkaphat hitelre. (Akárcsak Magyarországon. A bankok kockázatanalízisében szerepeltek a svájci frank hitel reális kockázatai, míg a hitelfelvevők, helytelenül, az adott pillanatban egyszerűen csak örültek, hogy saját otthonuk lehet, olcsó hitelből, amely helyett egy drágábbat nem tudtak volna maguknak megengedni.)

Az amerikai bankszabályozás az 1930-as évek gazdasági világválságában kulcsszerepet játszó tömeges bankcsődök után formálódott ki, és évtizedeken át megbízhatóan működött. A kilencvenes évekre azonban többségbe kerültek azok, akik szerint a „túlszabályozás” hátráltatja a hitelezést és a növekedést, és így végül lebontották a hagyományos banki tevékenység és a kockázatosabb, spekulatív tevékenységek szétválasztását előíró szabályokat. Többek között ezért pörgött fel a jelzáloghitelezés a 2000-es években, ami végül a pénzügyi rendszer összeomlásához és ismételt csődhullámhoz vezetett. A 2008-as bukást csak azok kerülték el, akik úgymond túl nagyok voltak a bukáshoz. Vagyis túl beágyazottak az amerikai- és a világgazdaságba ahhoz, hogy csődbe menjenek, mert akkor magukkal rántották volna a fél világ egyéb szektorait és szereplőit is. Ezeket a bankokat kellett közpénzből, ezermilliárd dollárokból megmenteni – még a republikánus Bush elnök alatt, akinek a számára a mentőakció azt jelentette, hogy meg kellett tagadnia saját konzervatív filozófiáját, mely szerint közpénzt a lehető legkevesebbet költsünk, nagyjából bármire, ami nem háború.

Folytatás

Miért sóhajtanak a nők – Amerikában?

Bombera Krisztina - Családi viszonyok

Az amerikai elnökfeleségekkel szembeni egyetlen elvárás, amit mindenki vita nélkül oszt az USA-ban, hogy erősítsék férjük szerethetőségének és megbízhatóságának legalább a látszatát. Erre a legjobb alkalom az elnökválasztás előtti hónapok látványos politikai eseménye, a nyár végi elnökjelölő nagygyűlések időszaka. Az ekkorra már brutálisan versengő pártok többnapos dzsemboriját az első estén a feleségek nyitják, akiknek még az ellenfelek is drukkolnak: a feleségek beszéde a fegyverletétel pillanata, ilyenkor ideig-óráig mindenki engedékenyebb és tisztességesebb az ellenfél feleségével, mint bárki mással a barikád túloldalán tanyázók közül.

A feleségek beszédének persze általában nincs komoly politikai tartalma, tétje azonban van. Annak ellenére van, hogy az elnökjelölt férjekről szinte mindig ugyanazt tudjuk meg, – álmomban is meg tudnék már írni egy ilyen feleség-beszédet: hogy a jelölt csodálatos férj és családapa, istenhívő, dolgos-szorgos ember, aki puszta kezével épített mindent, amit a magáénak tudhat. A családján kívül pedig természetesen egyetlen dolog érdekli, Amerika jövője, épülése, szépülése.

A lényeg persze nem az, hogy mit mond a jelölt felesége. Hanem az, hogy hogyan mondja, és miben mondja. Hosszú ideig csámcsog rajta még a nem bulvár sajtó is, a tévékommentátorok, a politikai elemzők, a divatszakemberek, és akit még be lehet kötni valamilyen szálon a témába. Hatással lehet az elnökjelölt népszerűségének változására.

A lényeg persze nem az, hogy mit mond a jelölt felesége. Hanem az, hogy hogyan mondja, és miben mondja.

Az idén például a republikánusoknál talán a legnagyobb sikert Mitt Romney felesége, Ann Romney aratta. A hatvannégy éves, öt fiúgyereket felnevelő, 16 unokás Ann Romney csinos volt, megnyerő, jó humorú, őszintének tűnt és kilépett a közhelyek biztonságából. („Valahol azt olvastam, hogy a házasságunk Mitt-tel olyan, mint egy lányregényben. Nos, azokban a lányregényekben, amiket én olvastam, sosem voltak hosszú, esős téli délutánok, ahol öt kisfiú ordít egyszerre a házban. És a lányregényekben a szklerózis multiplexről és mellrákról sincsenek fejezetek” – mondta a közönségnek.) Később Romney sem volt rest megjegyezni, hogy bármit csinált életében, cégeket, dollármilliókat és elnökválasztási kampányokat, semmi nem ért fel azzal a munkával, amit a felesége az öt gyerek mellett, otthon végzett. Őrületes tapsot kapott, én a helyszínen, a teremben úgy éreztem, a legnagyobbat, de ezt lehet, hogy már csak feminista elfogultságom éreztette velem így – nagyon díjaztam, hogy ekkora súlyt adott az otthoni és a gyerek mellett végzett munka tiszteletének.

Ann Romney beszédet mond

Ann Romney beszédet mond

Michelle Obama, és ruhája, amit
a szeptemberi beszéde alkalmával viselt

A demokratáknál Michelle Obama beszédét természetesen ugyanakkora várakozás előzte meg, mint Ann Romney-ét, más okokból.

Michelle Obama nem kevesebb, mint az Egyesült Államok egyik legnépszerűbb közszereplője. Bár Barack Obamára is igaz a kutatások szerint, hogy személyében még azok közül is nagyon sokan szeretik, akik a politikájától hideglelést kapnak, Michelle Obama még a férjét is felülmúlja kedveltségben. A ruhákat, melyeket hord – tudatosan középkategóriás árú, feltörekvő fiatal designerek munkái, sosem méregdrága darabok – másnap, ahogy feltűnnek Michelle-en, az utolsó szálig elkapkodják Amerika-szerte. A frizuráját milliók utánozzák, divattörténeti jelentőségűnek tartják, hogy ujjatlan estélyiket hord… Ilyen és hasonló csacskaságok mellett Michelle Obama karizmáját önkéntesmunkára felszólító kampányainak népszerűsége és sok-sok más közéleti sikere is bizonyítja.

Folytatás