Amikor a Jóemberre készültünk…

Dési Lujza - Vígszínházi naplóm

Szeptember elején az olvasópróbák megszokott díszlete fogadott minket. A színpadon terített asztalok álltak pogácsával megpakolva, s az évadkezdéshez hűen: szőlők hegyekben. Az olvasópróba megtöltötte a színpadot, hiszen mindenki kíváncsi volt a híres prágai rendezőre, Michal Dočekalra.

Bertolt Brecht Jóembert keresünk című darabjára készültünk, nagyon izgalmas szereposztásban, hiszen Enikő egyedüli nőként fog játszani az előadásban. Türelmetlenül vártam, hogy felolvassák a történetet, hiszen az új színrevitel, új fordítást is kiérdemelt magának, ám mindez még váratott magára. Michal hosszasan beszélt a drámáról, s mű kapcsán felidézett történeteit mesélte. Az anekdotáival körüljártuk Brechtet, a darabot, és Michal egy gyorsbeszédű tolmács segítségével mesélt a 20. század történelmének nagy kataklizmáiról, melyeknek én mind-mind tanúja és elszenvedője voltam. Meséltem is volna néhány érdekes történetet a háború előtti időkből, de ismert szokásomhoz híven – most is csak hallgattam. Bár néha odafordult hozzám egy-egy színész, s kérdőn rámnézett: „Így volt, Lujzika?” Én pedig bólintottam: „Sajnos…”

Persze magával Brechttel személyesen nem találkozhattam, pedig egyszer 1925 őszén kiutaztam Berlinbe meglátogatni Darvas Lilit, amikor Lili Max Reinhardtnál játszott Berlinben. Titkon abban a reményben mentem, hogy megismerhetem ezt a kis szemüveges, csúnya fiút, aki olyan nagyszerű verseket ír, de pechemre Brecht akkor épp Mannheimben volt valami poszt-expresszionista kiállításon. Lili és Max áradoztak Brechtről, és én már akkor tudtam, hogy a 20. század egyik legnagyobb alkotójáról beszélnek.

Sajnos ezt se tudtam elmesélni ott azon az októberi olvasópróbán, ahogy azt se, hogy rövidnek egyáltalán nem mondható pályafutásom során hány olvasópróbát ültem már végig azzal a kíváncsi izgalommal, amit egy szerelmes szívdobogásának ritmusa kísér: „Vajon milyen lesz ez a néhány hét, s milyen lesz a bemutató?” Hogy is mondjam, olyan ez, mintha az első randevún, teljes részletességgel elképzelnéd, milyen ruhában leszel majd az esküvőn…

“Sajnos, ezt sem tudtam elmesélni ott, azon az olvasópróbán…

Még az olvasópróbán bemutatták a látványterveket, és este, a színpad mellett elhaladtam láttam, hogy Martin díszlettervei hatalmas méreteket öltve megelevenedtek

Emlékszem, Ditrói egy alkalommal, még a kolozsvári színházban, egy széket tett a színpad szélére, közvetlenül az ügyelőpult mellé. „Ez itt a kis Lujzáé!” – mondta mindenkinek, és biztatóan a hellyel kínált. Félve lépkedtem az ülőhely irányába, nem pontosan értettem, mivel is érdemeltem ki ezt a kényelmet, ám Ditrói továbbra is határozott pillantásokkal unszolt. Ez a hatalmas, faragott karfájú és vörös, bársonyborítású karosszéket felhoztam magammal Budapestre, és most a Vígszínház ügyelőpultja mellett áll, és ez az én helyem az olvasópróbákon, sőt néha az előadásokon is. Persze a kárpitot már többször cserélték, és a karfája is megkopott, de amikor csak tehetem, innen szemlélem a színpad eseményeit, és néha behunyt szemmel hallgatom a szöveget.

Michal Dočekal nem egyedül érkezett hozzánk, a Vígszínházba, hiszen jelmez- és díszlettervezői is elkísérték őt. Még az olvasópróbán láthattuk a látványterveket, melyek a papíron és a kivetítőn még kicsit sterilnek hatottak, idegenkedve néztünk össze a kollégákkal, ám este, ahogy a színpad mellett elhaladtam láttam, hogy Martin díszlettervei hatalmas méreteket öltve megelevenedtek. Nemes büszkeséggel álltak, és higgadtan tűrték, ahogy kíváncsi kezem lassan bejárja őket. S másnap, mintha valami mámoros illékonyság áldozatául esett volna a díszletnek nyoma sem volt, s mi asztalok mögött ülve folytattuk az olvasópróbát. Hosszú heteket kellett várnom, míg újra láthattam Martin csodáit, melyek mára már észrevétlenül belakták a színpadot.

Amikor még csak próbáltunk – mára a különleges díszletek belakták a színpadot

2 hozzászólás a(z) “Amikor a Jóemberre készültünk…” bejegyzéshez

  1. Kedves Lujza! Köszönöm az írást, sajnos még nem láttam az előadást, de már alig várom, hogy megnézhessem! Vigyél el többször a te színházadba, mesélj az emlékeidről!

    • Kedves Macsek,
      nem tudom, kit tisztelhetek az álca-név mögött, viszont abban biztos vagyok, hogy jó barátot: aki kedvel engem és szereti a színházat.
      Igen, szándékomban áll folytatni élményeim közlését kedves otthonomról, a Vígszínházról, bár azt nem ígérhetem, hogy személyesen viszem színházba… hacsak nem az emlékek szárnyán.
      Szeretettel: Dési Lujza

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.