Az angol kisváros rendezett főútján fiatal lány lépkedett tempósan Hampton Court felé. Az utolsó körforgalmat elhagyva, a jelző táblát követve, néhány száz méter után megpillantotta a Tudorok tekintélyt parancsoló palotáját.  Új barokk szárnnyal, immár tornyok nélkül is Európa legpompásabb palotájának hírében állt.

Hátizsákjában középiskolás tételek lapultak. Két héttel az érettségi előtt születésnapi ajándéknak kapta ezt az utazást. Bár nem történelemből, hanem közgazdaságtanból kellett vizsgáznia, mégis, mikor belépett a gyönyörűen gondozott, formára nyírt bokrok közé a palota kertjébe, felötlöttek gondolataiban a VIII. Henrik királyról olvasottak.

Különösen érdekelte a számára legizgalmasabb, Boleyn Annával kötött rendhagyó házassága, bár a király rajta kívül még öt feleséget tudhatott magáénak. A palota kertje csatornáival, a harsogóan zöld pázsittal, virágágyásokkal és álmodozásra hívogató padokkal álomszerű volt. Kényelmesen elhelyezkedett, szandálját levette, lábát maga alá húzta, és jó nagyot kortyolt az ásványvizes palackból. A majd egyórás gyaloglás és a madárcsicsergés álomba ringatták…

                                                xxx

… és a kertben meglátta Annát és a királyt. Szorosan egymás mellett lépkedtek, valamin nagyokat kacagott a lány, aki még csak udvarhölgye volt a király első feleségének. Henrik elragadtatva nézte az elegáns, életvidám, kacérkodó teremtést. Valamit a fülébe súgott, talán a királyi lakosztályba invitálta estére. Az okos Anna, úgy tűnt, hogy nem állt kötélnek. Tanult nővére, Mária esetéből, akit hamar megunt, és új szeretőre váltott a király.

Fogadásra készült az udvar. A palota óriás konyhájában több száz embernek sütöttek, főztek a szakácsok, szolgálók. A hatalmas teremben végeláthatatlan hosszú asztalokra kerültek a fenséges étkek és kifogyhatatlanul töltötték a gyorsan fogyó bort a kelyhekbe, kupákba. Az udvari zenészek dallamaira felbuzdulva egyszerre táncoltak az udvarhölgyek és a vendégek. Annáról le nem vette vágyakozó szemét az uralkodó. Szemlátomást szerelmes lett, és alig várta, hogy a mulatságnak véget vethessen.

Üzent, hogy várja az udvarhölgyet. A lakosztály hálójában, sűrű függönnyel körülvéve terpeszkedett az óriás baldachinos ágy, a király köntösben várta, hogy kinyíljon a nehéz szárnyas ajtó.

Megérkezett a várva várt hölgy. Gyöngyökkel ékesített, sötét haja kibontva, dekoltázsában az uralkodótól kapott rubinköves nyakék szikrázott.  Pattanásig feszült a levegő. Átölelték egymást, Henrik megcsókolta és az ágyra fektette a lányt. Bár a királlyal soha nem fordult elő, hogy valaki ellenálljon, Anna tiltakozott. Ügyesen kibúvót keresett, magyarázta, hogy szűz, és csak a férjével fog együtt hálni. Henriket teljes szívből tiszteli és szereti, örökössel ajándékozná meg, de csak a házasság után.

A király ekkor még Aragóniai Katalin ura volt, válásról a pápa engedélye nélkül szó sem lehetett.

Ám a fiúörökös reményében, és hogy Annát megkapja, szembefordult a katolikus egyházzal. Kitagadását nem bánta, megalapította az anglikán egyházat, melynek a feje ő maga lett.

Katalin száműzésével Boleyn Annát királynévá koronázták. Sajnálatos módon, fiú helyett leánygyermeknek adott életet, ez pedig nem volt elég az uralkodónak és birodalomnak. Anna ármánykodással és hosszú várakozással megszerzett „asszonyhatalma” három évig tartott mindössze. Fiúörökös nélkül maga ellen fordította a királyt. Koholt házasságtörés és vérfertőzés vádjával, hogy újabb feleséget találhasson, Henrik lefejeztette második asszonyát.

Az összegyűlt tömeg hangosan kiabált, szitkozódva dobálta, amíg az emelvényhez érkezett. Az utolsó szó jogán valamit nagyon halkan suttogott, mikor a hóhér a pallosát a magasba emelte.

A padon szunyókáló lány fölébredt, riadtan nézett körbe.  A hátizsákból kiesett közgáz-tételeket szanaszét fújta a szél. Zsibbadt lábát kinyújtóztatta, és próbálta összekapkodni a papírlapokat. Némelyik megadta magát, és mint a fehér zászló úszott tovább az öntözőcsatornában…