Január 13-án és 14-én újabb csoportosan elkövetett nemi erőszakról szóló hírek tépték az indiai hírekre mostanában különösen érzékenyek idegeit. Alig egy hónapja erőszakoltak meg többen egy buszon Delhiben egy huszonhárom éves diáklányt, aki a barátjával moziból tartott hazafelé. Ahogy ez Indiában gyakori, a buszon függöny is volt, ami jótékonyan elfedi az emberkínzást a kíváncsiskodó tekintetek elől. A különféle tárgyakkal is meggyalázott lányt és barátját kidobták a mozgó buszból, megpróbáltak áthajtani rajtuk, a lány nem sokkal később belehalt sérüléseibe.
Ami ezután történt, az egyik legfontosabb emlékem marad 2012 karácsonya környékéről. Régóta nem látott mértékű felháborodás, tüntetések, virrasztások, a nők elleni erőszak brutális nyerseséggel megjelenített utcai performanszai – Indiában, Nepálban és szerte a világon. Indiában hetek óta nem csökken a kormány, a rendfenntartók és az igazságszolgáltatás közéleti számonkérésének intenzitása. A sajtó, Bollywood, a politikai elit, a felsőbb osztályok felelősségének nyilvános vitatása.
Mintha bekövetkezett volna a Malcom Gladwell-féle Fordulópont: ahogy a víz hő hatására egyszer csak elkerülhetetlenül forrni kezd, egyik pillanatról a másikra, mintha az indiai társadalom jóérzésű milliói elérkeztek volna a ponthoz, ahol azt mondják: elég, befejezzük. Elég abból, hogy India-szerte húszpercenként jelentenek valahol nemi erőszakot. Elég abból, hogy ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen szégyen nemi erőszakot bejelenteni. Elég abból, hogy évről évre közel tíz százalékkal nő a bejelentett nemi erőszakok száma, és szinte minden esetben ismerős vagy családtag brutalizál egyre fiatalabb lányokat. Az áldozatok többnyire 18 és 30 év közöttiek. De nem ritka, hogy pár hónaposak vagy pár évesek. Elég abból, hogy az igazságszolgáltatás nem szolgáltat igazságot! Ritka a letartóztatás, ritka a büntetés, vagy nagyon enyhe.
India-szerte húszpercenként jelentenek valahol nemi erőszakot. Évről évre közel tíz százalékkal nő a bejelentett nemi erőszakok száma, és szinte minden esetben ismerős vagy családtag brutalizál egyre fiatalabb lányokat.
Mintha most India egyszer csak azt mondta volna: elég a szégyenből, hogy a világ legnagyobb demokráciája a legveszélyesebb hely a nők számára a G20 országok közül. Egy olyan ország, ahol nők milliói tanulnak tovább, ahol a miniszterek, a gazdasági csúcsvezetők, az ikonikus értelmiségiek és közvéleményformálók között sok a nő, még a kormányzó párt elnöke is az. Ne gyalázza tovább tömegesen, elfogadottan és büntetlenül nők millióit az indiai társadalom, legyen most már vége ennek!
A nők mellett tüntetők és a kormány ellen éhségsztrájkolók között ezúttal látványosan sok a férfi és a fiatal fiú. „Nézzünk magunkba, és védjük meg a nőket” – áll a transzparenseiken.
Bárcsak ott lehetnék, láthatnám ezt az elképesztő ébredést, gondoltam az újév első napjain. Jártam régen Indiában és annak ellenére, hogy természetesen csodálatos volt, rosszul éreztem magam. Nem kötött le a naplemente, az illatok, az ízek, a turistáskodás, kerestem volna inkább a kapcsolatot az emberekkel, hogy a mai Indiáról meséljenek, nem a legendákról, a tájról, a vallásokról. Irigyeltem a Vagina monológok szerzőjét, a New York-i írónőt és feminista aktivistát, aki decemberben, a tüntetések kezdetekor sürgősen Indiába utazott, hogy pont ezt tegye. Eve Ensler a Vagina Győzelmének Napját 15 éve hirdette meg február 14-ére, ez a nap lett az erőszak elleni harc egyik szimbolikus napja. Az idén Ensler erre a napra a világszerte erőszak áldozatává váló egymilliárdnyi (!) nő összefogását sürgeti! Például egy flashmobbal, tánccal, február 14-én, nagyjából ugyanabban az időpontban.
Napok óta izgalommal gondolkodom azon, hogy február 14-én mi, nők és férfiak itt Budapesten és Magyarország más településein, hogyan csatlakozunk majd flashmobbal, tánccal a világszerte szenvedő egymilliárd nő jelképes összefogásához. Hogy milyen felemelő lesz, hogy Indiában vagy Nepálban az idén mennyien táncolnak majd! Ahol végre azt mondták az emberek: elég volt. Vége az ipari mértékű nőgyalázásnak.
Természetesen tévedtem. Nem az összefogás erejében, hanem abban, hogy Indiában a fordulópont úgy érkezett, mint a vízben a forrás. 13-án is volt brutális nemi erőszak, csoportosan, fényes nappal. Egyetlen napra rá egy fiatal anyát találtak felakasztva, valahol máshol, arról még ellentmondásosak a hírek, hogy a nő csoportos erőszak áldozata, vagy „csak” megölték, vagy akár öngyilkos lett. Nemrég megint egy politikus erőszakolt meg egy lányt valahol az országban, amit nem bán, nem titkol, és természetesen semmiféle következménnyel nem kell számolnia. Amúgy is gyakori, hogy Indiában megválasztanak politikusokat, akik tagadni sem próbálják – nem szükséges -, hogy nemi erőszak vádjával álltak már bíróság előtt.
Friss hír az is, hogy a karácsony előtt meggyilkolt lány miatt bíróság elé állított férfiak lehet, hogy nem is a valódi bűnösök. Lehet, hogy ártatlan, kiszolgáltatott, szegény emberek, akiket az eset után egy nappal tetszőlegesen rángattak rendőrségre a szokatlan közfelháborodás nyomán.
A világon minden harmadik nőt megerőszakolnak vagy bántalmaznak valamilyen formában az élete során.
Indiában (is) van még folytatás, nem mondták még elegen, hogy vége. Máshol sem. A világon minden harmadik nőt megerőszakolnak vagy bántalmaznak valamilyen formában az élete során. Egymilliárd nőt és kislányt. Van, akit csak durva szavakkal bántanak. Van, akit megégetnek, megcsonkítanak, bezárva tartanak, éheztetnek, felgyújtanak, rabszolgaként használnak, adnak-vesznek, úgy, mint egy tárgyat.
Nincs más út, mint remélni, hogy egymilliárd nő képes együtt fellázadni. Most február 14-én például egy tánccal, egy flashmobbal, világszerte. Nálunk is:
Vágytam rá picit, bárcsak Indiában lehetnék majd a nagy tömegben. Ahol a társadalom hozzáállását radikálisan kell megváltoztatni, a jogrendszert korrigálni, a büntetést elvárni és kiszámíthatóan bekövetkezővé tenni.
De jó lesz Budapesten is. Ahol megmutatjuk, hogy vannak fontos ügyek, amelyek összekötnek minket, és jóval fontosabbak, mint azok, amelyek elválasztanak. Jó lesz, hogy itt is sokan lesznek férfiak, akik indiai társaikhoz hasonlóan azt mondják: szeretnénk jobb polgárok és jobb emberek lenni, veletek, és nem nélkületek.
Mert mit jelent, ha egymilliárd bántalmazott nő világszerte fellázad? Forradalmat, mondják az Egymilliárd Lázadásának szervezői.
Nálunk a szokásos “mismásolás”, elkenés megy. Szavakon lovagolunk, mert például nálunk “családban nincs erőszak”, maximum párkapcsolatban. Vagy a családi erőszak magánügy?