A vers maga volt – Emily Dickinson

Molnár Gabriella - Vers, reggelire

Azt hiszem, kezdek beleszeretni Emily Dickinsonba – azért nevezem így az érzést, mert néha nem értem, néha eggyé válok vele, ahogy olvasom a verseit, és volt már olyan is, hogy az egyik újraolvasáskor nem értettem, mi hatott rám annyira benne – és veszteségnek éreztem a kiábrándulást.

Ezek után mélyen megérteni Károlyi Amyt, aki valaha egyszer már beleszeretett – ennek eredménye egy kis, tavaszi rügy-zöld kötetke, 1978-ból, a Megvetőtől: Emily Dickinson válogatott írásai – Károlyi Amy fordításai és tanulmányai. Régóta a polcon, túlélt sok költözést, kicsit szamárfüles – nem emlékszem, hogy régen olvasgattam volna, pedig valaki biztosan fölfedezte már a családban, ez látszik rajta. Kicsit olyan e könyv sorsa, mint ED-é. Él, ragyog egy csöppet – ez a könyv is hívogatott mindig a színével, alakjával – de annyira azért nem tolakszik, hogy igazán akarjuk őt… Idén nyáron egyszer csak a kezembe kívánkozott, és alig tudtam felocsúdni, annyira megragadott. Volt egy szép félóránk a délutáni teraszon, amikor fölolvastam a lányoknak. Aztán néhány hete elővettem, hogy beszéljünk itt róla. Nem tettem, mert ED akkor eltávolodott tőlem. Nem tudtam felidézni a néhány héttel azelőtti varázsos hangulatot, most nem értettem, nem is igen tetszett – ilyet nem tapasztaltam még egy költőnél sem, szinte elképesztett . Tényleg hasonlított ahhoz, amikor kiábrándulunk egy szerelemből. De nem hagyott nyugodni, tegnap megint olvastam: és megint megtaláltam. Az érzést, a finomságot, szépséget. Emily Dickinsont.

Emily Dickinson fiatalkori arcképe – talán éppen 1848-ban készült

Azért írom le ezeket, mert ha nem találtam is meg ennek az ambivalenciának az okát, egyvalami biztos: amikor akartam tőle valamit, amikor célzatosan vettem kézbe, hogy értsem és tudjam, és magyarázzam őt – akkor nem mentem semmire. Amikor nem akarok tőle semmit, akkor kezembe simul a könyve, és nekem adják magukat a szavai.

Hát óvatosan közelítek, s segítek talán közeledni másoknak is. Töri az utat Károlyi Amy, aki tanulmányt is írt róla, fordította is. Szerette. Még Amherstbe, a szülővárosába is elment. Elképzelem, ahogy vitte magával Sanyi bácsit (Károlyi Ami Weöres Sándor felesége volt és több szemtanú meséit hallottam arról, hogy igencsak ráncba szedte az költőt, ha úgy gondolta, épp erre van szükség).

Károlyi Ami tanulmányában találtam tehát izgalmas életrajzi összefüggéseket és részleteket  ED leveleiből, jegyzeteiből, valamint a hozzá írt levelekből.

Emily Dickinson 1830 – ban született, Amerikában, Amherstben. 1854-ben egy szerelem nyitotta ki annyira, hogy – ahogy K.A. fogalmaz: „kinövi énjét” – versei most már nem csak a természet, az ember, hanem a legmélyebb asszonyi vágyak tükrei is. Nagyon sok verse van leveleiben elszórva – szinte minden levele vers is egyben. A többit igazából halála után fedezték fel és publikálták. Addig csak barátai tudták, micsoda nagy szellem él közöttük. 1886 május 15-én halt meg, ugyanabban a házban, ahol született. Mégsem volt szűk a világa, belefért minden: a teremtéstől a szerelmen át a halálig. Létezik ma egy Emily Dickinson International Society (EDIS), és én úgy látom, mintha köré is olyan rajongói tábor szerveződne, mint Jane Austin köré. Martha Grahamet táncra inspirálta: Levél a világhoz címmel. Azt hiszem, szerencsés találkozás: ez a pici nő, akinek virulását oly nehéz lehetett észrevenni, mint egy apró lila gyomvirágét a mezőn, úgy hagyott nyomot, hogy közvetlenül a lelkünkhöz ér – akár a tánc.

És ez a vers:

A  világhoz ez levelem,
Ki sohse írt nekem.
A természet mondta e hírt
Gyengéd fenségesen.

Üzenetét megkapják
Nem látható kezek.
Kedviért rólam, emberek,
Enyhén ítéljetek.

Levél a világhoz – Martha Graham tánca, Emily Dickinson költői világa ihletésére

Ha a leveleiből idézek, talán lesz egy képünk róla. Azt hiszem, ő nem írt verset. Ő maga volt a vers.

„Hát ez a könyv! és több is van belőlük!” – írta Emily. Ügyvéd apja haragudott, ha a Biblián kívül mást is olvasnak (ő is csak vasárnap olvasott) – az apa egy diákja hozott ED-nek és bátyjának titokban könyvet.

„Sosem volt Anyám! Feltételezem, az az Anya, akihez bajban odasietsz.” – írta. Pedig volt édesanyja, de nem valószínű, hogy közel tudott volna kerülni három gyereke közül ahhoz, akiben ennyi poézis lakozott.

„…szavaim minden tollukat felöltötték – és csapkodtak szárnyukkal – itt meg ott”

(ED levele Joseph Sveetsernek 1858.)

„Mivel saját tudatunkban is vannak lakosztályok, mikbe sohse lépünk mentegetőzés nélkül, tiszteletben kell tartanunk mások pecsétjeit is.” (E.D. leveléből)

„Kislánykoromban volt egy barátom, ki megtanított az örökkévalóságra, de túl közel merészkedett ő maga – és sosem tért vissza.” (E.. D. leveléből)

„Hosszú ideig vártam, Mester, de tovább is várhatok. Várok, míg mogyoróhajam tarkás, és ön bottal jár; akkor az órámra nézhetek, s ha már eléggé bealkonyult – megpróbálhatjuk az eget” (Levélvázlat ED-től)

Levelei elképesztőek, Károlyi Amy joggal emeli ki, nem csak eredetiségüket, modernségüket, hanem azt is, hogy nem lehettek éppen hétköznapi nők azok sem, akikhez ilyen levélsorokat lehetett írni:

„Miután elment, lassú szél csattogott a házon keresztül, mint egy nagy madár, magassá, de magányossá téve azt. Miután elment, megjött a szeretet. Feltételeztem, hogy így lesz. A szív lakomája akkor következik be, mikor a vendég elment.”

Hát kell mindezek után még vers is? Hiszen minden szava költészet volt. Excentrikus, mint mondták, filozofikus és a későbbi mélylélektant idéző. Mágikus realizmus- határoznák meg ma. Kicsi madár lány, majd nő, költőlény. Aki egyszer csalódott huszonévesen, majd újra szerelmes lett, de nem lett az útja a hétköznapi asszonyi lét. Nagy versekbe vonult vissza. Melyek sokszor szemre, terjedelemre aprók, címük sincs, csak szám jelzi őket.

 „Nagy ökörnek éreztem magam, ki egy fehér pilléhez beszél, kérve, hogy jöjjön füvet legelni velem, hogy lássam, nem tudna-e ő is ökörré változni! Buta dolog.”

A sorok Helen Hunt leveléből valók ED-hoz. A hölgy irodalmi szerkesztőként arra ösztökélte, hogy lépjen a nyilvánosság elé verseivel. Ő tudta és tudatta Emilyvel, hogy nagy költő. Helen azonban váratlanul meghalt és ED verseit életében nem publikálták.

Egy másik ismert irodalmi szerkesztővel – ő férfi – 25 évig levelez, ő azonban, mivel nem tudja a kor skatulyáiba behelyezni, inkább kineveti, csudabogárnak tartja, nem szorgalmazza kiadását.

Fogok még írni ED-ről. Most egy mesteri esszenciáját küldöm csak a sok költői levél-részlet után. Kicsi vers. De érezni és gondolkodni nem kell több.

1614.

Elválni tőled ódzkodom,

Bár nem ismertelek,

A szív olykor egy idegent

Idéz, kit elfeledt.

És angolul:

1614

Parting with Thee reluctantly,

That we have never met,

A Heart sometimes a Foreigner,

Remembers it forgot-

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.