A kis dombocskán felfutó Lórántffy-lépcső szélén – nem azon a szélén, ahonnan egy kis vaslépcső nyílik a macskakonzerv alakú szálloda személyzeti bejáratához, ami egyébként pompás surranóút a konyhához, egyszer kipróbáltam, és hihetetlen kalandban volt részem. Majd figyelmeztessetek, hogy ezt is meséljem el –, szóval, a másik oldalon igazi nagy bozótos terpeszkedik, de ebből a bodza igazán érdekes számomra. Az illatát már a lépcső aljában érezni lehet, a parkolóban, ahová beállnak a buszok, amelyekből kiömlenek a szállodába özönlő turisták. Már több környékbeli ismerősöm mondta, hogy ők a világon semmi mást nem éreznek ott, mint a benzingőzt, amit ráadásul a Szilágyi fasor felől is odafúj a szél – na de én…! Csak beleszimatolok a levegőbe, és már húz is maga után az orrom.

A Lórántffy-lépcső szélén – nem azon a szélén, ahonnan egy kis vaslépcső nyílik a macskakonzerv alakú szálloda személyzeti bejáratához, ami egyébként pompás surranóút a konyhához –, szóval, a másik oldalon igazi nagy bozótos terpeszkedik, de ebből a bodza igazán érdekes számomra. Az illatát már a lépcső aljában érezni lehet, bár több környékbeli ismerősöm mondta, hogy ők a világon semmi mást nem éreznek ott, mint a benzingőzt, amit ráadásul a Szilágyi fasor felől is odafúj a szél.

Nagyon megkívántam minap a bodzaszörpöt. Kapóra jött Celesztina néni látogatása, aki, ha elfogyasztható növényről esik szó, rögtön lázba jön, és elsorolja, hányféle főzet készíthető a gazokból. Úgy döntöttem, most veszem egy kis hasznát az öreglánynak. Kellően feltüzeltem a bodza hasznosságát illetően, aztán nekiszegeztem a kérdést: segítene-e nekem leszedni. Itt nő a lépcső mellett, csak túl magasan van. (Állandó gond a magunkfajtának.) Celesztina néni hebegett-habogott, hogy ő inkább csak a receptekhez ért, nem a leszedéshez, meg így, meg úgy, de én tudtam, hogy csak hótt lusta: enni és fecsegni jár körbe népes ismeretségi körében. Végül abban maradtunk: kerítek még valakit, mert ehhez kell vagy tizenkét stabil láb.

Micinek a Milkeryben beindult a tavaszi zsongás, ő nem ért rá – a bodzaszörpből persze majd kunyerálsz, gondoltam, de neki még ezt is megteszem szívesen –, Heni, aki a legfittebb mindannyiunk közül, senyved a Gellért téri hetven négyzetméteres zárkájában, Szidi gyengélkedik, valami allergia, amire aztán végképp nem ajánlott a bozótküzdelem…

A bájgúnár! Zsül! – csaptam a homlokomra. A Gyula. Celesztina néni mindenáron össze akart boronálni vele egy időben, persze, valami szövevényes érdekek fűzték a frigyhez a családdal, de úgy tudom, a fényesre kefélt bundájú piperkőc luxusotthonában is nagy becsben tartják Celesztina szakértelmét, és gyakran alkalmazzák jóslási és egyéb praktikákra. Celesztina néni először hallani sem akart róla, hogy ilyesmivel zargassuk Zsült, de aztán meggyőztem: itt az ideje, hogy a jelöltje bizonyítsa előttem férfiasságát. Egy autó hátsó ülésén pöffeszkedni mindenki tud, bodzát szedni két méter magasról már kevesebben.

Nem tudom, az öreglány mivel érte el, de tény: Zsül egy óra múlva ott tekergett a bodzabokor alatt, és úgy méregette az ágakat, mintha bizony szakértője lenne a témának, és nem a körömreszelés volna az egyetlen dolog, amiben igazán jártas.
– Nos – köhécselt zavartan – fel kellene állnunk egymás vállára, ugye. Én állnék alulra, a hölgyek meg… khm, rám, ugye. Csak hazaszaladok valamit magamra teríteni… ugye.
Meg is lepődtem volna, ha ez a Zsül nem keres magának valami csipketerítőt, hogy megóvja szőrszálai csillogását holmi tappancsnyomoktól. Hamarosan vissza is robogott, lengett utána a szélben egy Louis Vuitton-sál. Ha neki így jobb, gondoltam, hát legyen… Vékonyka testfelépítését elnézve nem voltam meggyőződve, hogy Zsül nevetve elbírja Celesztina néni tetemes súlyát, no meg engem – istenemre, újra edzeni fogok! –, mert az egyértelmű volt, hogy a csúcsra nekem kell felmászni. A bozót mögött húzódó drótkerítést használtuk támasznak, Zsül alul nyögött, mintha úthengerrel dögönyöznék, Celesztina néni azt ismételgette középen csendesen: jaj, jajaj, jaj, jajaj, én meg legfelül egyensúlyoztam, és végre elértem a vágyott, gyönyörű nagy bodzavirág-tányérokat! Szinte elbódultam odafent az illattól.

Hallottam, hogy Zsül mintha mondani akarna valamit, de nem tudja kinyögni, pontosabban csak nyögni tud, de megszólalni nem, és aztán éreztem, hogy inogni kezd alattam a torony.

Legalább négyet ledobáltam már, amikor hallottam, hogy Zsül mondani akarna valamit, de nem tudja kinyögni, pontosabban csak nyögni tud, de megszólalni nem, és aztán éreztem, hogy inogni kezd alattam a torony. Ösztönösen kapaszkodtam meg az egyik ágban, mert sose lehet tudni: hiába van támaszték alulról, egy függeszték nem árt felülről. A következő pillanatban azt éreztem, hogy két lábam alól hirtelen eltűnik minden: mint amikor a repülővel felszálltunk Rómába menet, és egyszer csak nem volt többé talaj. Lógtam az ágba kapaszkodva. Celesztina néni visongva ért földet, bár nem ütötte meg magát, mert Zsül gálánsan alatta maradt.

– Mi a’…?!! – haraptam el a kérdés végét, de cudar dühösen, mert én maradtam fent – ugye.
– Próbáljon kitartani, és felmászni az ágra! – kiáltott fel Zsül aggályoskodva.
A marha, még magáz is a jótanácsai mellé, gondoltam, míg megpróbáltam felvergődni a hátsómmal az ágra, és közben folyton Heni járt az eszemben, aki a futóedzéseink alatt egyre azt rikkantgatta: fogyjon az a fenék, fogyjon az a fenék! Annyira dühös voltam erre a balfék Zsülre, hogy egyszer csak zsupsz! sikerült! Fent voltam az ágon.
Amikor kifújtam magam, és felemlegettem minden szentet, aki eszembe jutott, leszóltam a két segédnek:

– Na most akkor találják ki, kedves Zsül, hogy jövök innen le! Mert hogy le nem ugrom, az tuti.
Lejutottam, hisz írok újra, látjátok, de nem volt egyszerű, haha! A következő körben elmondom majd részletesen.