A legolyanabb nap

névvel Petikép

Ma olyan napom van…! De olyan! Lényeg, hogy életem legszörnyűbb napja. Már akkor sejtettem, amikor ráültem a tojásra, odaégettem a rántottát, kicsorbítottam a serpenyőt és néztem, ahogy az elszenesedett reggeli a kuka mellett landol.

Zsigerből tudtam, hogy ez a nap még tartogat meglepetéseket jó öreg szatyrában, ezért maximális üzemmódra kapcsoltam magam. Ugrásra készen, teljes harci díszben, mert úgy gondoltam, hogy felvehetem a versenyt, bármi jöjjön is.

Állítólag nem tudok nemet mondani, ha Gusztiról van szó. Még cáfolni sincs kedvem, annyira nem igaz, vagy csak részben. Apa elmegyünk a strandos fagyizóba? Majd most javítok a statisztikán, és erős leszek. Sajnálom, de nem megyünk. Felemelő érzés kimondani, ki is húzom magam. Apa, akkor a strandos fagyizó jön hozzánk? Fogós kérdés, de számítottam rá. Gusztikám, a fagyizó is ott marad, ahol lenni szokott. A helyén! Nem gondoltam volna, hogy ilyen meggyőző tudok lenni.

Állítólag nem tudok nemet mondani, ha Gusztiról van szó. Majd most javítok a statisztikán, és erős leszek.

Apa, de tegnap azt mondtad anyának, hogy ha valami bigyó nem megy Toaletthez, akkor Toalett megy a bigyóhoz. No, erre nem számítottam. Beledőltem a saját kardomba. Azt hiszem, ma mégsem korrigálom a tévhiteket, és megmaradok következetes, szavahihető apának. Ha már ez egy ilyen nap.

A slusszkulcs félóra keresgélés után megadja magát. Mindvégig itt volt a zsebemben. Ugrás a cipőbe, kúszás a lépcsőn, és máris bent ülünk az autóban. Normális esetben néhány másodperc alatt képes vagyok elindulni, de ez most egy természetes kivétel. A motor szinte dalol, sok baja nem lehet. A kerekek mind meg vannak, a sebességváltó rendben, világítás kifogástalan, és máris megvan a hiba oka. Apa, a katapult botot kikapcsoltad? Valóban. A kéziféket nem engedtem ki. Próbálom összekaparni az időveszteséget, és már villámgyorsan húznánk is magunk után a füstöt, de a tucat lámpa nem engedi. Eddig a napig a piros volt a kedvenc színem, de kétórányi ácsorgás elég ahhoz, hogy megteljek vele, és átgondoljam az életem. Mától új barátom a zöld.

Fagyival

Úgy látszik, az egész város bigyósat játszik és strandos fagyira áhítozik. Nem létezik, hogy ennyi ember van a világon. Sebaj! Lassan és kitartóan araszolunk a gombócos ízek felé. Közben Guszti azt is elárulja, hogy ma kipróbálja a hagymafagylaltot, és duplatölcsért kér, hátha az is megtelik. Végre sorra kerülünk, és Guszti óriás sóhajjal nyugtázza, hogy mennyire boldog. Megkérem, hogy keressen helyet valamelyik asztalnál, amíg én rendezem az édes adósságot. Közben a pénztáros hölgy a kezem mellé adja a visszajárót, különben nem szórnám ötven irányba azt a sok aprót. De megteszi, én pedig kapirgálhatok.

Akármerre nézek, nem találom Gusztit. Mintha a föld nyelte volna el. Még egy ilyen napot! A fagylaltról teljesen megfeledkezem, s minthogy nem nyalom, próbál a bőrömön-ruhámon át közel kerülni hozzám. Csöpög. Teleszívom magam levegővel és teljes erővel kiabálok, hátha megszólal mögöttem a kis fagylaltspecialista. Nem szólal, én pedig kezdek teljesen kétségbe esni. Legszívesebben most én is fagyi lennék, hátha valaki megsajnál, és kegyelemként lenyel. Bárcsak úgy lenne. Fantasztikus ötletem támad, ezért gyorsan elindulok a bemondóhoz, hogy apróhirdetést adjak fel S.O.S. Lelki szemeimmel látom magam, mint őrültet, aki a tömegben egyensúlyoz fagylalttal, ide-oda dülöngél. Ebben a pillanatban fülsértő recsegés rázza meg a környéket, ez visszahúz a valóságba. A hangszóró. Vékony női hang bontakozik ki belőle: Figyelem! Figyelem! Fagylaltszenzáció a strandon. Hamarosan megtudhatják, hogyan repül a gombóc egyik tölcsérből a másikba, majd végül a szájba. Bemutatja Guszti, a fagylaltzsonglőr.

Azt hiszem, újra élek. Talán ez életem legszebb napja. Mindenesetre a legolyanabb.

FagyiNagy

Egy hozzászólás a(z) “A legolyanabb nap” bejegyzéshez

Hozzászólás a(z) Rodé Klári bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé.