A kis nő, akivel élek

Abody Rita - Sorminta

Van itt egy kis nő nálam, már nyolc éve lassan, akit nem is ismertem azelőtt, akiről így, konkrétan, szó se volt, míg hosszú, kalandos, független életemet éltem, most pedig már mindenem az övé, egy kis nőci, aki birtokba vett kérdezés nélkül, először a testemet alakította át kényére-kedvére – itt lakott a húsomban, megágyazott benne és táplálkozott belőle, és nem kérdezte, hogy kedvemre való-e, ha csinos, szemrevaló alakomat nagy, puha, meleg dunnává változtatja, amiben kényelmesen elfészkelődhet –, azután, mikor előjött, minden egyebet is a maga képére formált: a szabadidőmet, az energiáimat, az alvási szokásaimat, a fantáziámat, az intelligenciámat és a jövőképemet… szép sorjában mindent… 

És íme, most is itt van, és azt kérdezi: anya, ha meghalsz, akkor megörökölhetem a ruháidat és az ékszereidet? – én pedig készségesen megnyugtatom, hogy igen, hát persze! – Határozottan inspirálja őt, a kis nőt, a növekedésben ez a „birtokba venni anya dolgait” – amolyan biológiai motiváció, gondolom.

Mostanában azonban már a pasikon kell egyezkednünk, és hát ez már rázósabb téma. Amíg a lányka óvodás volt, még csak-csak, hisz a kis pisisekhez nem volt semmi közöm: ott volt a kiscsoportban a Dani, akivel együtt tolták a babakocsit, és akire döbbenetes, árnyas pillantásokat vetett, a középsőben meg a Ricsi, aki megküzdött a kegyeiért a legjobb barátjával az ovikertben – ez tartós érzelemnek bizonyult, és csak a zord iskoláskor vetett neki véget. Elsőben viszont jött a Peti, akiért többen is vetekedtek lányok. Még ekkor sem esett nehezemre, hogy mosolygós jó tanácsokkal lássam el a kislányt: eszébe ne jusson hurcolni a Peti táskáját, ne halmozza el szívecskés ajándékokkal, ellenben hasson oda, hogy ez fordítva történjen, és ami a legfontosabb: soha ne ugorjon a nyakába, amikor a többi fiúval együtt kosarazik, mert ez főbenjáró vétek: férfidolgot más pasikkal együtt élvező férfit női érzeménnyel megzavarni szigorúan tilos, ez a férfi-női viszonynak úgyszólván egyik kulcsa. Örömmel láttam, hogy szavaim termékeny talajra hullanak: kissé meglepődtem ugyan, amikor a kis nő elmondta, hogy a szünetben közölte a Petivel, legyenek inkább barátok, mert szerelemre még korai gondolniuk – de mondanom se kell, ettől kezdve nyert ügye volt, a Peti innentől mindig vele állt párba ebédhez menet, és elégedetten nyugtáztam közös sikerünket. Másodikban elmesélte, hogy újabb lovagja akadt, a Boldi, aki igen kedves hozzá, és ő szívesen van vele. Kérdeztem, mi lesz akkor a Petivel, de leánykám azt mondta, nem látja értelmét, hogy lemondjon erről a kedvességről, hisz nagyon is jólesik neki. Csak annyit kell tennie, hogy nem mondja meg a Petinek a Boldit, nehogy fájdalmat okozzon vele…. és ezen a bölcs eljáráson már el kellett gondolkodnom.

De mi lesz, ha áttér a harminc-, esetleg a negyvenéves korosztályra? Akkor nekem lőttek.

Ki ez a kis masamód, aki sokkal eszesebb máris, mint amilyen én valaha is voltam, akiről azt hittem, hogy a gyerekem, pedig dehogyis, ez egy kis nőci, itt a lakásomban – hogy került ide? Ki engedte be? – Az apjáról könnyen megegyeztünk: neki csak egy fontos nő volt az életében, és az ő… de mi lesz ezután?

Kezdek aggódni: a lányom egyre serdültebb legénykékről kezdi jó érzékkel megállapítani, hogy csinosak-e vagy sem, az utcán meg a buszon, hogy az öltözékük meg az arckifejezésük rendes fiúra vall-e, vagy esetleg „túl feltűnő”, ami a nagyképű, önző srácok ismérve, akikkel nem óhajtunk foglalkozni. Először a tiniknél nyilatkoztatta ki, hogy főképp azért szeretne már ő is tini lenni, hogy végre komolyan randevúzhasson, majd a huszonévesek következtek. Eddig tartott az, hogy békésen megállapodhattunk: ezek a srácok neki túl idősek, nekem meg túl fiatalok. De mi lesz, ha áttér a harminc-, esetleg a negyvenéves korosztályra? Akkor nekem lőttek. Már így sem átallja szóvá tenni, ha csinosabban felöltözöm, kifestem magamat, és készülök valahova, hogy „Anya, ehhez, már bocsánat, de kicsit táskás a szemed… anya, ettől, most ne haragudj, de kövérebbnek látszol…” Mi lesz, ha elhatározza magát, hogy végképp átveszi a királynői trónt – az enyémet, az én női életem aranytrónusát? Semmi esélyem, hogy versenyre keljek a szívdöglesztő kis perszónával, aki órákon át illegeti magát a tükröm előtt, próbálgatva, hogy egy vagy két fürt hulljon-e a homlokára az új, rövid hajából, pontosan tudja így, nyolc évesen, hogy melyik blúz és szoknya emeli ki legjobban nádszáltermetét és szácskája rózsaszínjét, és halálos biztonsággal érez rá a pillanatra, amikor a közelében lévő másik emberben csírázni kezd valamely, számára előnytelen érzület, unalom vagy harag – ekkor merészen odalép és a kézrátétel ősi módszerével fojtja el a veszélyes tendenciát – ölelésekkel és csókokkal árasztja el az illetőt, aki azonnal feladja állásait…. én is így teszek, mikor átölelnek a forró kis karok, és tudatosan cirógatják a kezemet a pici ujjak, és kiszámítottan gyöngéd, ellenállhatatlan szavakat lehel a fülembe egy ártatlanul cseles kis száj…. – Anyámra kell gondolnom ilyenkor, akinek három férje volt és még vagy három tucat szerelme… a kis nő őrá hasonlít, és én már látom magamat, amint pár év múlva titokban azért fohászkodom majd, hogy akadjon végre egy kövérkés, kopaszkás, szemüveges ötvenes úr, aki teljességgel kívül esik érdeklődési körén…. és akit épp ezért mosolygó jóindulattal talán ő maga ajánl majd figyelmembe… esetleg még jótanácsokkal is ellát, hogy mit főzzek neki, amivel megőrizhetem vonzalmát… a kis nő: szívem királynője, a csajszi, aki a lányom.

4 hozzászólás a(z) “A kis nő, akivel élek” bejegyzéshez

  1. Kedves Rita! Nekem is van hasonló élményem a lányommal, én is sokkal nőcisebbnek érzem magamnál, s anyámhoz hasonlítom. De nem lehet, h mi is alapjában véve hasonlóak voltunk csak jobban rejtegettük, éppen mert nem akartunk anyánkra hasonlítani? Köszönöm az írást, nagyon otthonos.

    • Kedves….,

      Kedves Liz,
      köszönöm a reflexiót, jó tudni, hogy ez is “közös élményünk” nekünk, lányos anyáknak… de bizony lehet, hogy mi sem voltunk jobbak a deákné vásznánál, bár én határozottan emlékszem, hogy ennyi idősen még csak indiánosat játszottam a fiúkkal…. és Old Shatterhand voltam, nem pedig indián lány. – A leánykám amúgy tényleg sokkal csinosabb nálam, de ennek én csak örülök…. és mivel pár év eltelt, a történetnek azóta folytatása is van: itt a Mimind-en látható “Piros” címmel…üdv,Rita

    • Az előbbi Rita válasza volt, de most besegítek: a “piros keresésre bejövő cikkek (ilyen sokszor írtuk ezt?) alatt mindig a “korábbi cikkekre” kell kattintani – amíg meg nem jön a “Piros” – Rita első írása volt. Meg lehet úgy is találni, hogy a “Sorminta” cikkeinek alján a “korábbi cikkek”-re kattintasz:) MG

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.