Ünnep hízás nélkül

Ünnep hízás nélkül

A karácsonyi vacsorák tagadhatatlanul a legbőségesebbek és valószínűleg a legkalóriadúsabbak is. Hát még ha ezt az ünnepi étkezést két vagy három alkalommal megismételjük a rokonoknál is! Aztán persze marad még a hűtőben is bőven az elkövetkezendő napokra. Íme hat tipp arra az esetre, ha végig formában kívánunk maradni.

A karácsony a szeretet, a békesség és megnyugvás ünnepe, mely alkalmat nyújt a nagy családi, baráti összejövetelekre és közös lakomákra. Az  ünnepek alatt sokan úgy érezzük, hogy egyszerűen kötelező enni. Akár otthon vagyunk, akár vendégségbe megyünk, itt is-ott is gazdagon  megterített asztal fogad bennünket és a sokfogásos menü szinte mindenütt  alapkövetelmény. A mértéktelen táplálkozás azonban amellett, hogy  elronthatja az ünnep hangulatát, szervezetünkre is jelentősen megterheli. Becslések szerint átlagosan 2 és fél kilót hízunk az ünnepek alatt, éppen ezért nem csoda, ha a karácsonyi-szilveszteri lakomák után  nem túl jó a közérzetünk és sokszor kifejezetten túlsúlyosnak érezzük magunkat.

A hagyományos karácsonyi ételek - a hal kivételével - nem kedveznek szervezetünknek. Mivel általában magas a zsír- és cukortartalmuk, nehezen emészthetők, így igazi kalóriabombának tekinthetjük őket. Ha fogyasztásuk során nem ismerünk mértéket, az ünnepi lakomák és iszogatások után különböző tünetek ronthatják el közérzetünket. Ilyen például a gyomorégés, a hasi görcsök, a hasmenés, a magas fokú, fájdalmas teltségérzet, vagy az émelygés, hányinger és hányás. A kellemetlenségeket elkerülhetjük néhány egyszerű szabály betartásával.

1. Részesítsük előnyben a halételeket, és salátákat is tálaljunk az ünnepi menü részeként!

  • A halételek könnyen emészthető, teljes értékű fehérjéket tartalmaznak és meglehetősen gazdagok kalciumban, foszforban, szelénben, vasban, cinkben, és jódban, valamint B-vitaminban. A halban lévő esszenciális zsírsavak, az Omega 3 és az Omega 6, rendkívül fontosak az emberi szervezet számára.

  • A zöldségfélék rendkívüli vitamin és ásványianyag-források, éppen ezért ilyenkor különösen javasolt a naponta többszöri, lehetőleg nyers állapotban történő fogyasztásuk, valamint tálalhatjuk őket köretként a nehezebb húsételekhez. Az elmúlt évek kutatási eredményei azt mutatják, hogy már napi egy adag saláta elfogyasztásával jelentősen nő a szervezetben a C- és E-vitaminok mennyisége.

2. A karácsonyi és szilveszteri ételek elkészítésénél is alkalmazzunk zsírszegény módszereket!

  • A kis mennyiségben bevitt koleszterin fontos szerepet játszik a sejtfal felépítésében, a hormonképzésben, ezért kerüljük a túlzottan zsíros ételek fogyasztását, az ételek elkészítésénél pedig alkalmazzunk zsírszegény módszereket, mint például a grillezés, gőzölés, vagy a párolás.

3. Mellőzzük a nassolást: a nagymama süteményeit és a szaloncukrot a főétkezések záró fogásaként kínáljuk!

  • A napközbeni nassolás rengeteg plusz kalóriát, és így igen nagy terhelést jelent szervezetünknek. Napi egy tábla csokoládé elfogyasztásával évente több kilót is hízhatunk. Ezért az ünnepek alatt inkább a főétkezéseket követően, desszertként kínáljuk a különböző édességeket. Ha a nassolásról mégsem tudunk lemondani, akkor együnk gyümölcsöt, zöldséget!

4. Mértékletesen fogyasszunk alkoholt, és az ünnepek alatt se feledkezzünk meg a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelről!

  • Karácsony és szilveszter alkalmával az alkohol éppen úgy a terített asztal része, mint az üdítőitalok, vagy a finom ételek. Sokszor azonban megfeledkezünk a szervezetünkbe bevitt alkohol mennyiségéről, pedig a túlzott alkoholfogyasztás az egyik legsúlyosabb egészségromboló tényező. Érdemes tehát odafigyelnünk: az ünnep idején is mértékkel fogyasszunk az italokból, és lehetőleg minőségi száraz borokat. Mivel a legtöbb üdítő és alkohol rengeteg cukrot, de annál kevesebb természetes anyagot tartalmaz, így a szervezetünknek azzal teszünk jót, ha minél több ásványvizet iszunk, lehetőleg naponta legalább 2-3 litert.

5. Szerény vacsora legyen az utolsó étkezés!

  • Ilyenkor is igaz a mondás: "Reggelizz úgy, mint egy király, ebédelj úgy, mint egy polgár és vacsorázz úgy, mint egy koldus". Éppen ezért ügyeljünk arra, hogy este hat óra után lehetőleg ne együnk nagy mennyiségben nehéz ételeket, mert szervezetünk számára sokkal egészségesebb a korai vacsora.

6. A mozgás az ünnepek alatt is fontos!

  • Ezekben a napokban se feledkezzünk meg a mozgásról, és tartsuk be a rendszerességet! Ha az időjárás engedi, lehetőleg menjünk ki a szabadba és iktassunk be minden vacsora után egy nagy sétát, amely karácsonykor, hóesésben igazi élmény!

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek