A karácsonyi vacsora sokak számára az ünnep megkoronázása. Együtt lenni és együtt enni jó. Élvezni az ízeket, ráérősen beszélgetni, igazán odafigyelni arra, ami lényeges: többek között ettől lesz igazán tartalmas az ünnep. Bármilyen finom legyen is, az étellel általában nemigen törődünk attól kezdve, hogy belapátoltuk a szánkba. Az emésztőrendszerünk azonban gondoskodik arról, hogy bizonyos idő elteltével a tápcsatorna megfelelő részén a táplálék átmenjen a szükséges folyamatokon.

Ha mindez rendben történik, elégedetten nyugtázzuk, milyen jólesett a vacsora. Ha nem, akkor változatos panaszok tudósítanak arról, hogy valahol hiba csúszott a gépezetbe. Tekintsük most át, milyen szakaszokon halad keresztül a vacsoránk, és mi lesz belőle.

Lépésről lépésre

Száj. A fogainkkal kis darabokra aprítjuk az ételt, amelyhez nyál keveredik. A nyálmirigyek által termelt cukorbontó enzim már hozzá is lát az emésztéshez.

A táplálkozási szakértők nem győzik hangsúlyozni az alapos rágás fontosságát. Azt javasolják, hogy minden falatot legalább 30-szor rágjunk meg: addig, amíg az étel pépessé nem válik a szánkban. Az amiláz így könnyebben kifejti hatását, és a további emésztés is könnyebb lesz. Mindezzel kissé lassítjuk az étkezést, de ez nem baj. Az agyban ugyanis mintegy 20 perces késéssel jelentkezik a jóllakottság-érzés, addigra pedig sokan túleszik magukat. Ha lassabban rágunk, hamarabb jóllakunk, még mielőtt degeszre tömnénk magunkat.

Érdemes egyszerre csak kis falatokat bevenni a szánkba, hogy segítsük a fenti folyamatot.

Nyelőcső. Amikor lenyeljük a falatot, az étel a nyelőcsövön keresztül jut a gyomrunkba. (A garat gondoskodik arról, hogy az ne a légcsőbe kerüljön.) A nyelőcső egy 25 centiméter hosszú, 2 centiméter átmérőjű, csőszerű szerv, amely a mellkasban helyezkedik el. Itt nem történik emésztés, a nyelőcső csupán a táplálék továbbításáért felel. Ezt perisztaltikus, hullámzó mozgása segíti, amely a cső izomzatának az akaratunktól független összehúzódását jelenti. A nyelőcsőben olyan erős a perisztaltika, hogy még akkor is le tudjuk nyelni a falatot, ha fejjel lefelé lógunk! A nyálkahártya alatti mirigyeknek köszönhetően a nyelőcsőben nyák termelődik, ami szintén a falat továbbjutását segíti.

A nyelőcsövet erős záróizom választja el a gyomortól. Ha ez az izom meggyengül, vagy nagyon erős a hasűri nyomás, a gyomortartalom rendszeresen visszaáramolhat a nyelőcső alsó részébe, amelynek fala korántsem olyan ellenálló, mint a gyomoré. Ezt nevezzük refluxnak. A nyálkahártya begyulladhat, felmaródhat, és akár a nyelőcső rosszindulatú daganata is kialakulhat. A magyar felnőtt lakosság egynegyede jól ismeri a refluxos panaszokat.

Gyomor. A gyomor egy izmos falú tömlő, ahol a táplálék 4-5 órát tölt el. Egy átlagos gyomor egy-másfél literes befogadóképességű. A gyomor felső része tárolja a táplálékot, és időről időre az alsó részbe üríti azt. A gyomrunkban naponta egy-másfél liter gyomorsav termelődik: ez egy nagyon alacsony pH-értékű, tehát igen savas, agresszív folyadék. A gyomorsav a gyomorfal egyéb sejtjei által termelt fehérjebontó enzimmel együtt részeire bontja a táplálék fehérjéit. A gyomrunk sav- és enzimkiválasztásának egyébként pontos összhangban kell lennie azzal a táplálékkal, amelyet meg kell emésztenie. Ezt a gyomor idegi és hormonszabályozása biztosítja.

Maga a gyomornyálkahártya természetesen ellenáll a sav maró hatásának, és barrier – azaz védő, határoló – réteget képez a gyomor belső falán. Ha azonban túl sok a gyomorsav, vagy hiányos a nyálkabevonat, akkor gyomorfekély jöhet létre: ezen a seben keresztül lehetővé válik a gyomorsav pusztítása. Bár a közvélekedés úgy tartja, hogy a stresszes ember hajlamosabb a fekélyre, leginkább mégis az növeli a fekély rizikóját, ha rendszeresen degeszre esszük magunkat. A gyomorsav termelődésére ugyanis az hat legerősebb ingerként, ha a gyomor feszül, azaz tele van.

Vékonybél. A gyomor munkája elsődlegesen arra irányul, hogy lebontsa a táplálékot, a tápanyag-molekulák felszívódása azonban már a vékonybélben történik. Keresztmetszete mintegy két és fél centiméter, hossza pedig – bár ez elsőre hihetetlen – több méter. Számos kanyarba rendeződik, így férhet el a hasüregben. A vékonybél belső felülete nem sima, hanem redőzött, így még nagyobb felületen képes a tápanyagfelvételre. Belső felszínét ráadásul bélbolyhok borítják: a táplálék ezeken keresztül szívódik fel a vérbe. A vékonybél három szakaszból áll: a patkóbélből, az éhbélből és a csípőbélből.

Az elpépesített táplálékhoz a vékonybélben adódnak hozzá a hasnyálmirigy által termelt emésztő enzimek, amelyek egyre rövidebb szakaszokra bontják a fehérjéket. A nyálmirigyekhez hasonlóan a hasnyálmirigy is termel olyan enzimet, amely a nagy szénhidrát-molekulákat bontja le kisebb cukormolekulákra.

A táplálékkal bevitt zsírokat a szintén a hasnyálmirigy által termelt másik enzim igyekszik lebontani, ám a zsírok hajlamosak arra, hogy kis gömböcskék formájában újra egyesüljenek. Még hatékonyabb zsírbontásra van szükség, hogy a zsírok kis cseppecskékre bomoljanak: ez az emulgeálás, ami már az epe feladata. Az epehólyag arra törekszik, hogy a megfelelő pillanatban kiengedje az epét. Ez a sav különösen hatékonyan hasítja szét a zsírcseppecskéket: a zsírbontó enzim így már könnyen elboldogul velük.

Vastagbél. A vastagbél mintegy kétszer olyan vastag, mint a vékonybél, de sokkal rövidebb, hiszen „csak” másfél méter hosszú. Míg a vékonybélben folyamatosan zajlik az emésztés, a béltartalom pedig ott még mindig pépes állagú, a vastagbél 7-16 óra alatt visszaszívja a vizet a béltartalomból, így az egyre szilárdabbá válik. Hogy miből áll a képződő széklet? Vízből, ballasztanyagokból (emészthetetlen ételösszetevőkből), a bélnyálkahártyáról lelökődő hámsejtekből, az emésztőnedvek maradékaiból, epefestékből, bélbaktériumokból és kis mennyiségű nitrogénből, zsírból, esetleg gyógyszerek, méreganyagok maradékaiból.

Végbél. A végbél egy 15 centiméter hosszú, könnyen táguló, zsákszerű bélszakasz, amely a kiürítésig tárolja a székletet. Nem érdemes azt túl sokáig visszatartani, mert kedvező táptalajt biztosít a baktériumok számára. A végbélnyílás-csatorna 5 centiméteres, és kettős záróizomrendszere van, amelyet akaratlagosan működtetünk. Ami a székelést illeti, sem a gyakoriság, sem az állag, sem a szín tekintetében nincsen etalon. A székletnek ezek a jellemzői többek között attól függenek, hogy mennyi folyadékot fogyasztottunk, milyen rosttartalommal bírt a táplálékunk, sok gyümölcsöt és zöldséget, esetleg sok fehérjét fogyasztottunk-e, mennyit mozogtunk. Ráadásul mindezek a tényezők egy embernél is akár naponta változhatnak! Mindenkinek kialakulnak az egyedi székelési szokásai: a tankönyvi előírások helyett érdemes inkább ezekhez viszonyítani.