Felesleges szorongást okoz a munkahelyi ajándékozás
Van, aki szereti, van, aki utálja. A munkahelyi névhúzós karácsonyi ajándékozás a fiatalabb, úgynevezett millenial korosztály életében pedig kifejezetten szorongást vált ki, mert attól félnek, hogy a kollégák fukarnak tartják majd őket.
A Salford Egyetem munkatársainak kutatása szerint a fiatalabb kollégák jóval többet költenek, mint amennyit megengedhetnének maguknak, és még így is szorongnak amiatt, hogy a kollégák lenézik őket amiatt, mert nem elég drága az ajándék, amit vásároltak.
A munkahelyeknek sokkal komolyabban kellene venni ezt az ajándékozós kezdeményezést, és nagyon komolyan kellene venni azt is, hogy meghatározzák a maximálisan elkölthető összeget.
Sokan éreznek csalódottságot, ha az ajándéknak nem örül a kollégájuk, és többen nyilatkoztak úgy, hogy úgy érzik egyfajta szociális nyomás alatt állnak, és nincs lehetőségük azt választani, hogy ők nem vesznek részt ebben az egészben. Nem csak a karácsony idegesíti fel őket, a válaszadók jelentős része azt mondta, hogy a munkahelyi szülinapozás is legalább ennyire stresszes, míg a fiatalabb korosztány 35 százaléka kifejezetten szeretné, ha betiltanák az ilyen ünnepeket a munkahelyeken.
Kapcsolódó írások


Kérdezzen szakértőnktől


Kapcsolódó gyógynövények


Kapcsolódó betegségek

