Vigyázzunk a gyerekekre!

Vigyázzunk a gyerekekre!

Az egyéves kor fölött bekövetkező balesetek több gyermek és fiatal életét követelik, mint a gyermekbetegségek együttvéve! Vajon tisztában vagyunk-e azzal, hogy melyek a leggyakoribb balesetek? És persze készüljünk fel arra is, hogy miképpen előzhetjük meg ezeket!

A közlemúltban a magyar gyermekbiztonsági szakemberek egy akciótervet fogalmaztak meg, amelyben azt a célt tűzték ki, hogy egy évtized alatt 30 százalékkal csökkentsék a véletlen balesetek okozta halálozást a 24 év alatti fiatalok körében. Ehhez a társadalom egészének összefogására van szükség! Szülőként tehetjük a legtöbbet: gondoljuk át, melyik korosztály milyen típusú veszélynek van a leginkább kitéve, és tegyünk meg mindent a balesetek megelőzéséért.

Tipegők, óvodáskorúak

A kisdedek és az óvodáskorúak a felfedezés időszakát élik. Ebben az életkorban a legtöbben a saját otthonukban vagy annak környékén sérülnek meg - leggyakrabban a kisfiúk! Mi az, amit megtehetünk a csemeténk biztonságáért?

Terasz, kert:

Vigyázzunk a gyerekekre!

  • Tartsuk zárva az ajtókat, nehogy a kicsi kiszökjön.
  • A növényvédő szereket - az eredeti csomagolásban! - zárjuk el a gyermek elől.
  • A kerti szerszámokat szintén tároljuk a gyermek elől elzárva.
  • Háziállatokkal csak szoros felügyelet mellett játszhasson a kisgyerek.
  • A kerti medence, a kerti tó az úszni nem tudó gyerekek számára nagy veszélyt jelent. Kerítsük körbe!
Az egész ház:
  • Jó, ha tudjuk, hogy a lakás legveszélyesebb helyiségei a fürdőszoba, a konyha és a kamra.
  • Alakítsuk olyanná a gyermekszobát, a nappalit, hogy ott a kicsi számára érdekes, a korának megfelelő biztonságos tér és játéklehetőség álljon rendelkezésre.
  • Az elektromos aljzatokat biztosítsuk gyermekbiztonsági zárral.
  • Az ablakokra szereljünk biztonsági zárat.
  • Tanítsuk meg a gyermekünknek, hogy játék után el kell pakolni.
  • Ne engedjük a kicsit a forró sütő közelébe.
  • A késeket, az ollókat, a villákat olyan helyen tároljuk, ahol a gyermek nem érheti el.
  • A tisztítószereket tároljuk magasan, a csöppség által nem látható és el nem érhető helyen.
  • A nyílt terű fűtőtestek elé tegyünk védőrácsot.
  • A gyógyszereket tároljuk zárható, a gyermek számára nem látható helyen.

Gyermekek (kisiskolás korúak)

  • A kisgyerekek szeretnének minél több mindent önállóan végezni, ám még nem mérik fel a veszélyeket. Milyen helyzetekben éri őket a legtöbb baleset?
  • Esés: a kisiskoláskorúak egyik leggyakoribb balesete. A gyerekek, főként a fiúk feszegetik képességeik határait, gyakran vakmerőn megteszik azt, amire társaik biztatják őket.
  • Gyalogosközlekedés: a kisiskoláskorúak gyakran már önállóan közlekednek gyalogosként, azonban ebben a korban még nem tudják jól felmérni a közeledő autók sebességét és a távolságát. A közlekedési szabályokat sem mindig ismerik, vagy egyszerűen csak nem tartják be ezeket.
  • Kerékpározás: kisiskolásoknak még egyáltalán nem javasolt a közúti kerékpározás!  A kerékpározási készségük ekkor még folyamatosan javul. Minél fiatalabb a gyermek, annál gyakrabban sérül meg kerékpározás közben.
  • Gépkocsiban: sok sérülés az otthonunkhoz közel, a rövid utakon történik, ezért a biztonsági gyerekülés hevederét, illetve a biztonsági övet már az elindulás előtt ajánlatos bekapcsolni.
  • Fulladás: akkor is fontos a fokozott óvatosság, ha a gyerek jól úszik, mert a vízben adódhatnak váratlan helyzetek, amelyekre nincs felkészülve.
  • Vágás, szúrás: a gyermekek kisiskoláskorukban tanulnak meg a hegyes, éles eszközökkel bánni, azonban gyakorlatlanságukból kifolyólag nem ritkák a balesetek. Egy darabig zárjuk el előlük az ilyen eszközöket!
  • Égés, forrázás: óvatosan vonjuk be a kicsit a hétköznapi tevékenységekbe, például a főzésbe, és közben beszélgessünk vele az ebből adódó veszélyekről - és a kivédésükről is.
  • Félrenyelés, önakasztás: a kisiskolások néha azt utánozzák, amit a TV-ben látnak, de sok esetben még nem tudják felmérni egy-egy tett valódi hatásait, következményeit.
  • Mérgezés: leggyakrabban a gyermekek otthonában gyógyszerekkel, vegyszerekkel, tisztítószerekkel történik. Ezeket a baleseteket nagyon könnyű lenne megelőzni a megfelelő tárolással!

Serdülők

A kamaszkor természetes velejárója a fokozott önállóságra, a szülőktől való fokozatos leválásra való törekvés, a függetlenség igénye. Egyre fontosabbak a barátságok, nagy a kortársak hatása. Ennek ellenére a szülők még ekkor is sokat tehetnek gyermekük biztonságáért. Mely tevékenységi körök igényelnek fokozott figyelmet?

Sportolás

  • Az edző által irányított tevékenység a legbiztonságosabb.
  • Fontos a bemelegítés és a levezetés.
  • A védőfelszerelés használatával csökkenthető a sérülések előfordulása.
  • Sok fiatal szívesen teszi próbára ügyességét, bátorságát. Nem szabad elfelejtkezni a fokozatosságról!

Autóvezetés, motorozás

  • A gépjárművezetést csak akkor támogassuk, ha serdülő gyermekünket elég érettnek érezzük arra, hogy felelősséggel közlekedjen.
  • Amíg vezetni tanul, tanítgassuk mi is a gyakori forgalmi helyzetekre való reagálásra.
  • Figyelmeztessük a biztonsági öv használatára!
  • Miután kamasz gyerekünk megszerezte a vezetői engedélyt, egy darabig igyekezzünk sok időt vele tölteni az autóban.

Vízpart

  • Beszélgessünk a gyerekünkkel arról, hogy milyen veszélyes az alkoholfogyasztás az úszás és a vízi sportok végzésekor.
  • Figyelmeztessük, hogy soha ne ugorjon olyan vízbe, amelynek nem ismeri a mélységét.
  • Csak a kijelölt fürdőhelyeken biztonságos a fürdés, az úszás!
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek