Mennyi alvásra van szüksége egy gyereknek?

Mennyi alvásra van szüksége egy gyereknek?

Gyermekünk egészségéért azzal tudunk a legtöbbet tenni, ha már a kezdetektől megtanítjuk, hogyan kell jól aludni. Ehhez persze tudnunk kell azt, hogy mennyi idő alvásra van szüksége.

Újszülöttek (0-3 hónaposak)

A legkisebbek napjai alvásból, evésből és peluscseréből állnak. Esetükben az álomban töltött órák száma egy nap 10,5 és 18 óra között van valahol. Általában egy huzamban 1-3 órát tudnak ébren lenni, és az alvási idejük is változó: van, hogy csak pár percet alszanak, van, hogy több órát.

Ez az időszak a legtöbb szülőt nagyon megviseli, mert sok baba inkább az éjszakákat tölti éberen. Úgy vehetjük rá csemeténket ennek a megfordítására, hogy nappal világosabb, fényesebb helyre fektetjük, zajokkal, hangokkal vesszük őt körül, és annyit játszunk vele, amennyit csak lehet.

Mennyi alvásra van szüksége egy gyereknek?

Tippek:

  • Figyeljük meg a baba alvási szokásait, és azonosítsuk be az álmosság jeleit
  • Akkor rakjuk a kiságyba, amikor már álmos, de még nem alszik
  • Mindig a hátára fektessük a picit, hogy megelőzzük a fulladást
  • A fent már említett dolgokkal próbáljuk rávenni, hogy éjszaka aludjon többet

Csecsemők (4-11 hónaposak)

A hatodik hónap elteltével már nem szükségesek az éjszakai etetések, így sok baba ilyenkor már végigaludja az éjszakát. Az ilyen korú bébik 9-12 órát alszanak éjszaka, és 30 perces vagy akár 2 órás szundikálásokkal szakítják meg a nappali ébrenlétüket 1-4 alkalommal.

Tippek:

  • Alakítsunk ki egy napi rendszerességet
  • Az altatást tegyük egy élvezetes rítussá
  • Biztosítsunk nyugodt, kényelmes környezetet az alváshoz
  • A gyermek egyedül, segítség nélkül aludjon el

Totyogók (1-2 évesek)

A járással próbálkozó kicsikéknek 11-14 óra alvásra van szükségük egy 24 órás periódusban. 18 hónapos korukra már csak egy 1-3 órás délutáni szundira lesz szükségük.

Jellemzőek az alvási problémák ebben a korban, hiszen az önálló mozgással nagyobb függetlenségre tesznek szert a picik.

Tippek:

  • Mindig ugyanabban az időben legyen a délutáni alvás és az esti lefektetés ideje
  • Az alvási környezet legyen változatlanSzabjunk világos határokat, és vezessünk be egy biztosságot nyújtó tárgyat az alváshoz (egy takarót vagy egy plüss állatot)

Óvodások (3-5 évesek)

Ennek a korosztálynak 11-13 óra alvásra van szüksége éjszakánként. Délután még alszanak egy-egy órát, de 5 évesen már nincs erre szükségük.

Az alvási problémák ilyenkor is jellemzőek, mivel a fantázájuk nagyon gyorsan fejlődik, és így megjelenhetnek az éjjeli félelmek, rémálmok.

Mennyi alvásra van szüksége egy gyereknek?

Tippek:

  • Mindig ugyanabban az időben legyen a délutáni alvás és az esti lefektetés ideje
  • Az alvásra kijelölt szoba legyen hűvös, csöndes és sötét, és ne legyen benne tévé
  • Kellemes, relaxáló legyen az altatási procedúra

Iskolások (6-13 évesek)

Egy ilyen korú gyereknek 9-11 óra alvásra van szüksége. Az iskolai teendők és a délutáni programok miatt már csak éjszaka tudják kipihenni magukat, így még fontosabbá válik az éjszakai pihenés zavartalansága. Alvás előtt már ne nagyon nézzenek tévét, mert nehezen fognak álomba merülni és kialvatlanok lesznek, ami viselkedési problémákhoz, sőt hiperaktivitáshoz vezethet.

Tippek:

  • Tanítsuk őket egészséges alvási szokásokra
  • Továbbra is tartsuk magunkat a szigorú lefekvési időhöz
  • A hálószoba legyen csendes, hűvös és sötét.
  • A hálószobában ne legyen tévé és számítógép
  • Kerüljük a koffeintartalmú ételeket, italokat
Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek