Melegkiütés vagy napallergia?

Melegkiütés vagy napallergia?

Csecsemőknél, kisgyerekeknél gyakori, de felnőtteknél sem ritka, hogy a nagy melegben piros kiütések, hólyagocskák jelennek meg a bőrükön.

A miliaria, vagyis a melegkiütés meglehetősen gyakori bőrtünet gyerekeknél, csecsemőknél. Az ő hőszabályozásuk ugyanis nem olyan fejlett, mint a felnőtteké, és emiatt a hőség hatására könnyen eltömődnek a verejtékmirigyeik. Ha pedig ebben a meleg és nedves környezetben a baktériumok is elszaporodnak, szinte törvényszerűen megjelennek a piros foltok, a hólyagok.

A szülőknek nagyon gondosan kell eljárniuk a gyerekek öltöztetése kapcsán, hiszen sokan túlzott óvatosságból nyáron is túlöltöztetik a kicsiket, pedig fontos a gyerekeknél is a szellős, könnyű öltözéket és lehetőség szerint a pelenka nélküli „szellőztetést” választani.


Melegkiütés vagy napallergia?

 

Égő, viszkető érzés
A napallergia sokféle formában jelentkezhet, lehet csupán piros folt, pattanás és csalánkiütésként is mutatkozhat. Sokszor csak a fénynek kitett testrészeken jelentkezik, de ha valódi allergiáról van szó, a fényhatást követően az egész testen láthatóvá válik.  Jellemző elsősorban az égő, viszkető érzés, az esetleg felhólyagosodó bőr, és az, hogy a leégéssel szemben, ezúttal nem jelentkezik hámlás a folyamat végén. Viszont ki-kiújuló bőrtünetről van szó, amely okozhat visszamaradó foltos elváltozást is.

Mit tegyünk melegkiütés esetén?
Az esetek többségében a tünet magától elmúlik, főként, ha kristályos miliá-
riól van szó.  Ugyanakkor előfordul, hogy mégsem múlik magától a kiütés, ezért érdemes orvoshoz fordulni, aki sokszor cinktartalmú rázókeveréket rendel el. Ugyanezzel a keverékkel enyhíthető a gyulladt típus okozta viszketés, égő érzés, és ki lehet próbálni hintőporos kezelést is, főként orvosi tanács alapján.
Ritkábban, de megesik, hogy helyi antibiotikumos kenőcsre van szükség, ha a kínzó tünetek alapján úgy látszik, hogy elszaporodtak a baktériumok az adott bőrfelületen. Ha mégis napallergiáról van szó, szintén ajánlatos lehet gyulladáscsökkentő, hűsítő készítménnyel kezelni, súlyosabb esetben antihisztamin tartalmú gyógyszer szedése mellett.


Dr. Rózsa Annamária
bőrgyógyász, Dermatica

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek