Kötelező meditáció az iskolákban
Már a kerettantervben is szerepel, így hamarosan bevezethetik az általános és középiskolákban a meditációt, relaxációt. Az elvégzett gyakorlatok révén a pedagógusok, a diákok kevésbé lesznek idegesek, túlterheltek, a gyerekek önszabályozást tanulnak.
A kerettantervben is szerepel, hogy tanítani kell a meditációt, relaxációt. Eddig közel kétszáz pedagógus már el is végezte azt a továbbképzést, mely arra hivatott, hogy utána a tudást továbbadhassák a diákoknak. Harminc óra alatt saját élményeket szereznek a témában, a további harmincban pedig megismerkednek azzal, hogyan kell továbbadni – mondta dr. Bagdy Emőke, a pszichológiatudomány kandidátusa, aki részt vett a program kidolgozásában.
– A tanítók játékos formában, mesével és mozgással egybekötve végeznék ezt, a felső tagozatban már szerepet kapna az interaktivitás is, a középiskolások pedig olyan szintre érnének a témában, aminek komoly egészségvédelmi hatása van. Ezek pofonegyszerű eljárások, a gyakorlatok hatása ismert, gyorsan eredményt hoz. A gyerekek könnyebben tanulnak, kevésbé lesznek idegesek, a testük és lelkük egyensúlyba kerül.
Elmondta, részletes tanmenetet dolgoztak ki, az iskolákban akkor indulhat be a meditáció, relaxáció oktatása, ha a pedagógusokat is kiképezték. Nem a keleti kultúrából ismert eljárásokra kell gondolni, a szakember kiemelte, létezik keresztény meditáció, illetve minden gyakorlat rendelkezik tudományos alapokkal. A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület elnöke szerint a tanárok is elnyűttek, kiégettek, nekik is hasznára válhat mindez.
Forrás: beol.hu
Kapcsolódó írások


Kérdezzen szakértőnktől


Kapcsolódó gyógynövények


Kapcsolódó betegségek

