Kezelhető betegségek, elkerülhető halál

Kezelhető betegségek, elkerülhető halál

Az UNICEF gyermeksegély szervezet szakértőinek legújabb becslései szerint világszerte évente 8,8 millió gyermek hal meg olyan betegségekben, amelyek nagyrészt elkerülhetők vagy kezelhetők lennének.

Az Egyesült Nemzetek UNICEF gyermeksegély szervezete, a WHO, a Világbank és az Egyesült Nemzetek Népességi Alapja szakértőinek legújabb becslései adták az eredményt, amiről az aerzteblatt.de internetes portál számolt be. Eszerint a fejlődő országban a gyermekek túlélési esélyei 1990 óta folyamatosan javulnak, így az átlagos halálozási ráta 2008-ig 28 százalékkal csökkent.

"1996-hoz képest ma naponta 10 ezer gyermekkel kevesebb hal meg" - mondta az UNICEF igazgatónője. "Ennek ellenére még mindig nem elfogadható, hogy minden évben több millió gyermek hal meg ötödik születésnapja előtt." Az öt éven aluli gyermekek halálozásának mintegy 93 százalékát Afrikában és Ázsiában regisztrálják. Egyes országokban, mint például Dél-Afrika, a halandóság 1990 óta még emelkedett is, amelynek többek között az AIDS immungyengeség-betegség az egyik oka.

Az UNICEF szerint a fejlődő országokban élő gyermekek leggyakrabban a tüdőgyulladásban és a hasmenéses panaszok következtében halnak meg. De gyakori okként emlegetik a hiányos táplálkozást is. Maláriában és AIDS-ben is sok gyermek hal meg évente. A gyermekhalálozások 40 százaléka a három legnépesebb országra esik: Indiára, Nigériára és Kongóra. "Csak akkor lehetséges elérni a millenniumi fejlesztési célkitűzéseinket, ha ezekben az országokban a gyermekhalandóság jelentősen csökkenne" - mondta az igazgatónő.

A nemzetközi közösség célul tűzte ki, hogy 2015-ig a gyermekhalandóságot 1990-hez képest kétharmadával csökkenti. Malaviban ez előreláthatólag sikerülni is fog. Átlagon felüli, jó fejlődési folyamatokról számolt be az UNICEF Nepálból, Bangladesből, Eritreából, Laoszból, Mongóliából és Bolíviából is.

A gyermekhalálozás csökkenéséhez hozzájárultak többek között a jobb oltási védelemnek köszönhetően az erősebb ellenállóképesség kialakulása olyan betegségekkel szemben, mint a kanyaró. De segített az impregnált moszkitóháló fokozott alkalmazása is a malária ellen, valamint az A-vitamin beadása is sokat segített. Az UNICEF jelentése szerint a sikertényezők közé tartozik a lakosság folyamatos informálása a jobb higiéniáról, valamint az orvosi alapellátás kiépítése is.

Forrás: Medipress

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek