Ilyen az ország legszuperebb menzája
MEZNA, az AKG (Alternatív Közgazdasági Gimnázium) általános iskolájának étterme az elmúlt tanévben bizonyította, hogy egy iskolai menza is lehet fenntartható, egészséges és finom is egyben! Ez önmagában is elegendő ahhoz, hogy hírt adjunk róluk, de emellett az is említésre méltó, hogy az induláskor kitűzött célt, a gyerekek - és sok esetben velük együtt szüleik! – szemléletformálását is sikeresen teljesítik napról napra, hétről hétre.
A Felelős Gasztrohős írt erről a szokatlan iskolai étteremről.
A fenntarthatóság egyik alapeleme, hogy közelből származó, szezonális alapanyagokat használnak a főzéshez, ehhez természetesen feladat volt a működtetéssel párhuzamosan a helyi termelőkkel történő kapcsolatok kiépítése is, melyek körét folyamatosan bővítik. Ugyancsak a fenntarthatóság miatt a hétfő mindig húsmentes, az étterem büféjében üveges üdítőitalokat árulnak csak, az étkezésekhez csapvizet kapnak kancsóban a gyerekek és a hagyományos édességek, csokiszeletek helyett gyümölcs- és müzliszeletek kaphatóak.
A fenntartható működés mellett középpontban áll az egészséges és változatos étkezésre törekvés és ennek átadása, a tudatos táplálkozásra nevelés is. Minden nap kétféle leves vagy egy leves és egy előétel közül és háromfajta főételből – melyek közül egyik vega – választhatnak a gyerkőcök és harmadik fogást is kapnak. Iskolai menzától szokatlan módon ilyen ételek is szerepelnek az étlapon, mint például spárgakrémleves baconchips-szel, pesztós sült zöldségek kuszkusszal, gyömbéres sárgarépa krémleves, hummusz karalábéhasábbal, csicseriborsós zöldségcurry, illetve a desszertek között epres mascarpone krém.
A szemléletformálás keretében Zsófiék havi tematikus kampányokat, illetve különleges programokat tartanak: volt például méhecskés napjuk mézes ételekkel, vagy a tanév vége felé május-júniusban „maradék mérés”, amikor az osztályok vetésforgóban egy-egy hétig mérték, hogy evés után marad-e valami a tányéron, ha igen, akkor mennyi. Az ötödikes évfolyammal ellátogattak egy tanulmányi kirándulás keretében egyik beszállítójukhoz a Csoroszlya farmra, illetve időnként a menza csapata az osztályokba is fellátogat egy-egy ismeretterjesztő játékkal, előadással. A különböző ünnepekhez kapcsolódóan is vannak külön programok vagy készülnek ételkülönlegességgel, március 15-éhez kapcsolódóan például kokárda alakú süteményt készítettek.
Szintén a szemléletformálás része, de nem csak a gyerekeké, hanem a szülőké is, hogy minél több fórumon próbálnak meg kommunikálni és kapcsolódni hozzájuk is, rendszeres hírlevélben például, illetve őket is várják reggelizni vagy épp egy délutáni kávéra a büfében.
Ki szeretne még ilyen menzát a sulijába?
Kapcsolódó írások


Kérdezzen szakértőnktől


Kapcsolódó gyógynövények


Kapcsolódó betegségek

