Hetedikes lányok, figyelem!

Hetedikes lányok, figyelem!

Idén ősszel harmadik évébe lép a hazai méhnyakrák-elleni oltóprogram.

2016-ban a szülőknek szeptember 13-ig kell az aláírt és kitöltött igénylőlapokat visszaküldeni az iskolába, hogy kislányaikat megvédjék az oltással megelőzhető súlyos daganatos betegségtől, amely minden nap egy magyar nő életét követeli.

Az igénylőlapok a https://www.antsz.hu/data/cms76810/Szuloi_nyilatkozat_2016.doc linkről letölthetőek, de az iskolában is beszerezhetők.

 

Újra több, mint 40 ezer hetedikes lány szerezhet védettséget egy súlyos, akár halált okozó betegség ellen

● 2014 óta 70 ezer 12 éves lány kapott méhnyakrák elleni térítésmentes védőoltást, idén újra több, mint 40 ezer szerezhet védettséget

● A méhnyakrák elleni állami oltóprogram rendkívül sikeres: a szülők mintegy 80%-a igényelte a magas fokú védelmet biztosító vakcinát.

● Az igénylőlapokat ez első szülői értekezleten osztják ki, leadási határidő: szeptember 13.

● A világon minden 2. percben, Európában minden 18. percben meghal egy nő méhnyakrákban. Magyarországon évente közel 400 nő veszti életét a betegségben

● A méhnyakrák az egyetlen daganatos betegség, amelyik védőoltással megelőzhető

Hetedikes lányok, figyelem!

 

Szeptember 13-ig igényelhetik a szülők az államilag támogatott, térítésmentes iskolai védőoltást az egyetlen vakcinával megelőzhető daganatos betegség, a méhnyakrák ellen. A 2014-ben indult oltóprogram rendkívül népszerű: az ingyenesen biztosított méhnyakrák-megelőző vakcinát az elmúlt két évben több mint 70 ezer iskolás lány kapta meg, idén pedig újra több, mint 40 ezer lány szülei igényelhetik. A kétadagos oltóanyag azok számára ingyenes, akik betöltötték a 12. életévüket, és szeptemberben kezdik meg az általános iskola 7. osztályát. Klinikai vizsgálatok azt mutatják, hogy a Nemzeti Védőoltási Programban szereplő vakcina 100 lányból 93-at megvéd[6] a HPV okozta méhnyak daganatos megbetegedésétől. Idén ősszel harmadik évébe lép a hazai méhnyakrák-elleni oltóprogram: 2014 szeptemberétől a Nemzeti Védőoltási Program részeként igényelhetik a 7. osztályos lányok szülei a méhnyakrák elleni térítésmentes védőoltásokat, amelyet két adagban – ősszel és tavasszal – kapnak meg az érintettek. 2016-ban a szülőknek szeptember 13-ig kell az aláírt és kitöltött igénylőlapokat visszaküldeni az iskolába, hogy kislányaikat megvédjék az oltással megelőzhető súlyos daganatos betegségtől.

 

Az ÁNTSZ adatai szerint az oltási program kezdete óta az érintettek mintegy 80%-a, azaz több mint 70 ezer iskoláslány szülei döntöttek úgy, hogy élnek a lehetőséggel, és kérik gyermeküknek a védőoltást. Ennek nyomán az iskolaorvosok összesen mintegy 150 ezer térítésmentes méhnyakrák-megelőző vakcinát adtak be az elmúlt két tanévben.

 

„Hazánk nemzetközi összehasonlításban is egyre jobban áll a méhnyakrák elleni átoltottság szempontjából. A korcsoporton belüli 90%-hoz közelítő oltottsági arány az állami és önkormányzati védőoltási programok sikerességét, valamint a 80%-os igénylési szint az egészségtudatos és felelős szülői magatartást bizonyítja. Nőgyógyászként csak arra tudom bíztatni a szülőket, hogy éljenek a lehetőséggel és időben védjék meg a lányokat a betegségtől – fogalmazott dr. Koiss Róbert szülész-nőgyógyász főorvos, klinikai onkológus, HPV-szakértő, a Magyar Méhnyakkórtani és Kolposzkópos Társaság elnöke.

 

A védőoltás akkor a leghatásosabb, ha a lányoknak a szexuális életük megkezdése előtt beadják, hiszen ekkor szinte még biztosan nem fertőzöttek HPV-vel, és az immunrendszerük ekkor reagál a legjobban a vakcinára.”

 

A Nemzeti Védőoltási Programba 2014-ben kötelezően felajánlandó oltásként beemelt vakcina – HPV (humán papillómavírus) típustól függetlenül – klinikai vizsgálatokkal igazoltan magas, 93%-ot meghaladó összhatékonyságú védelmet nyújthat a méhnyakrák ellen a korábban HPV-vel nem fertőzött lányoknál. Ilyen HPV típustól független hatékonysági adattal a méhnyakrák ellen alkalmazható más vakcinák nem rendelkeznek. A magas fokú védelem kialakulásának alapfeltétele, hogy a lányok a védőoltást a szexuális életük megkezdése előtt megkapják, hiszen ekkor még szinte biztosan nem fertőzöttek HPV-vel.Ez indokolja az oltás beadásának időzítését is. A méhnyakrák prevenció mellett a nemzeti védőoltási programba beemelt vakcina az egyes HPV-törzsek okozta - ritkán előforduló - végbélnyílásrák, illetve a szeméremtest, a hüvely és a végbélnyílás rákmegelőző állapotainak megelőzésére is szolgál - férfiaknál és nőknél egyaránt.

 

Mit kell tudni a méhnyakrákról?

A méhnyakrák a méhnyak nyálkahártyáján – általában hosszú évek alatt – lényegében panasz- és tünetmentesen kifejlődő rosszindulatú daganatos elváltozás, melyet az esetek elsöprő többségében a HPV rákkeltő típusai okoznak.A HPV szexuális úton, a bőrfelületek érintkezésével terjed, tehát minden szexuálisan aktív embert érinthet, kortól függetlenül. Statisztikák szerint a nők 80%-a lesz fertőzött életében legalább egyszer HPV-vel, a leánygyermeket nevelő szülők mégis mindössze 41%-a van tisztában a HPV-fertőzés egészségügyi kockázataival és lehetséges következményeivel Ugyanakkor biztatók azok a hazai felmérési eredmények, miszerint a magyar szülők háromnegyede azonnal beoltatná gyermekét.

 

 

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek