Három gyerekbarát település Magyarországon

Három gyerekbarát település Magyarországon

Cigánd, Hódmezővásárhely és Budapest III. kerületének önkormányzata nyerte el a Gyermekbarát település díjat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és az UNICEF Magyar Bizottság Alapítványa első alkalommal meghirdetett pályázatán.

2015.10.13

Az elismeréseket Schanda Tamás ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár, Danks Emese, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója és a díjat odaítélő bizottság tagjai adták át hétfőn Budapesten.

Schanda Tamás úgy fogalmazott, hogy a díjazott önkormányzatok többet tesznek a kötelezőnél a gyerekekért és a fiatalokért, ezáltal mindenkinek példát mutatnak. Hozzátette, a díj egyszerre ígéret és felelősségvállalás a jövőt illetően, az elismerés átvételével vállalják ugyanis a települések, hogy nem hagyják magukra a fiatalokat és a családokat.

"Gyerekbarátnak lenni annyit tesz, mint törődni a közösség jövőjével, odafordulni azokhoz, akik a leginkább rászorulnak" - hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

Három gyerekbarát település Magyarországon

Danks Emese elmondta, 27 település önkormányzata pályázott, ami azt bizonyítja, hogy van igény Magyarországon a gyerekközpontú gondolkodásra. Ismertetése szerint a gyermekbarát település programot 1996-ban indította el ENSZ gyermekalapja, az UNICEF azzal a céllal, hogy az ENSZ gyermekjogi célkitűzései helyi szinten is megvalósulhassanak.

Ilyen célkitűzés például, hogy a 18 év alattiak egyenrangú polgárai lehessenek településüknek, hatással lehessenek az ott születő döntésekre, valamint hozzáférhessenek az alapvető egészségügyi szolgáltatásokhoz és oktatáshoz - mondta az ügyvezető igazgató.

A méltatás szerint Cigánd többek között azzal érdemelte ki az elismerést, hogy az egyik leghátrányosabb Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településként jól felszerelt, felújított bölcsődét és óvodát működtet, a pedagógiai szakszolgálat korai fejlesztéssel is foglalkozik, illetve az önkormányzat számtalan eszközzel ösztönzi a fiatalokat a szakképesítés megszerzésére.

Hódmezővásárhely sokat tett az iskolai szegregáció felszámolásáért, iskolabuszt működtet, az alsó tagozatosok tanulását pedig ingyen tankönyvvel segíti.

Óbuda-Békásmegyer önkormányzata olyan kiváló partnerségi együttműködések megvalósításáért kapta az elismerést, mint például a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjainak együttműködése, valamint az ifjúsági önkormányzat bevonása a képviselő-testület munkájába.

Az esemény végén a Belügyminisztérium nevében elismerő oklevelet adott át a díjazottaknak Gasparics Emese önkormányzati helyettes államtitkár.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek