Bemutatta tehetségeit a Nagy Sportágválasztó

Bemutatta tehetségeit a Nagy Sportágválasztó

A szeptember 18-19-i, 17. Budapesti Nagy Sportágválasztó szerdai sajtótájékoztatóján a szervezők – az esemény újdonságain túl – olyan ifjú tehetségeket mutattak be a sajtó képviselőinek, akik a Budapesti Nagy Sportágválasztók valamelyikén találtak rá sportágukra, s azóta sportáguk kiválóságai lettek, korosztályos Európa-, illetve világbajnokságokon rangos helyezéseket, bajnoki címeket szereztek.

A sportcsemeték között ott volt Szabó Tas Ede, labdarúgó, Kopcsik Laura, taekwondo-s, Szombauer Kristóf és Bíró Kitti, akrobatikus tornászok, valamint egy különleges sportág, a canne de combat ifjú reménysége Jónás Zita is.

A tehetségek facsemete ültetésben is részt vettek, mely szimbolizálta, hogy a Nagy Sportágválasztón olyan ifjú sporttehetségek, „csemeték születnek”, akik kimagaslanak korosztályukból, s idővel „lombos fákká nőnek”. A szervezők bíznak benne, hogy egyre több ilyen Nagy Sportágválasztó Tehetségfát ültethetnek el a közeljövőben, akár fasort telepítve a kőbányai Merkapt Sportközpontba, a rendezvény színhelyére.

A sajtótájékoztatón ugyan nem volt jelen, de a szervezők büszkén említették meg Gáspár Lalita nevét is, aki szintén Nagy Sportágválasztón talált rá sportágára, a lövészetre, és idén márciusban junior Európa-bajnok lett puska fegyvernemben.

Bemutatta tehetségeit a Nagy Sportágválasztó

A sajtótájékoztatón ott volt Péni István, ifjúsági olimpiai bajnok sportlövő is. István ugyan nem a rendezvényen ismerkedett meg a sportlövészettel, de rendszeresen jelen van a Sportágválasztókon, hogy minél több fiatalt toborozzon sportágának.

Siklós Erik, a Magyar Olimpiai Bizottság marketing és kommunikációs igazgatója méltatta a Nagy Sportágválasztó rendezvény hasznosságát, mely egyaránt szolgálja a verseny és szabadidős sportot. Az eseménysorozatot a MOB is támogatja és az anyagi támogatáson túl sportos kísérő programmal is színesíti a rendezvényt, elhozva a látogatóknak Mini-5próba Rióba! programját.

A sajtótájékoztatón jelen volt a Rio Klub sportolójaként, Mike Róbert, világ- és Európa-bajnok kenus, valamint Demcsák Zsuzsa, a Rio Klub kreatív igazgatója annak apropóján, hogy szeptember 18-án a Budapesti Nagy Sportágválasztó pénteki napján három Audi átadására kerül sor a helyszínen.

Decker Ádám, világbajnok vízilabdázó a Modern Sport Akadémia képviseletében, azt emelte ki, hogy bármennyire népszerű sportág a vízilabda Magyarországon, mára olyan széles sportági kínálat érhető el a fiatalok számára, olyan nagy a „verseny”, hogy a vízilabdának is „kötelessége” megjelenni egy ilyen nagyszabású eseményen.

Részletek a Nagy Sportágválasztóról

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek