Vállpanaszok enyhítésére

Vállpanaszok enyhítésére

A baseballt játszó gyerekeknél egy egyszerű nyújtógyakorlattal kiküszöbölhető a dobókarban gyakran jelentkező fájdalom és húzódás kialakulása, adta hírül az amerikai ortopédorvosok éves közgyűlésén egy kutatócsoport. Az ún. "alvó-nyújtás" gyakorlatát az egyik oldalra fekve kell elvégezni, ebben a helyzetben szükséges a vállízületet körkörösen mozgatni 30 másodpercen keresztül.

A gyakorlatot pedig tízszer egymást követően szükséges végrehajtani - a szakemberek szerint nyugodtan végezhető a nyújtógyakorlat egyedül is, de a helyes testtartás biztosítása érdekében érdemes partnerrel együtt végrehajtani. A fájdalom, amelynek kiküszöbölésére az új nyújtógyakorlatot kidolgozták, számos fiatal baseballjátékos életét keseríti meg, a tünet az egyik, a játék során fokozottabban igénybe vett ínszalag meghúzódásával alakul ki.

A nem megfelelő nyújtás elmaradása pedig az ínszalag egyre erősebb húzódásával jár, ennek következtében a fájdalom is gyakrabban jelentkezhet és a sérülések kockázata is lényegesen magasabbá válik. A 7-15 éves korú baseballjátékosok körében a jelenség jól ismert, közel 21%-uk esetében a meghúzódott kar tünete már legalább egyszer jelentkezett, erős fájdalmakról pedig a felmérések szerint a fiatal játékosok 15%-a számolt már be. Az "alvó-nyújtást" kidolgozó amerikai ortopédszakemberek 58 baseballjátékoson próbálták ki a nyújtógyakorlat hatékonyságát, és a gyakorlat olyan hatékonynak bizonyult, hogy az azt végző játékosok 97%-a később arról számolt be, válluk állapota jelentősen javult. A nyújtógyakorlat egyik titka, hogy azt a játék, illetve az edzés után szükséges végrehajtani.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek