Táncoslábú nyugdíjasok, figyelem!

Táncoslábú nyugdíjasok, figyelem!

A kifejezetten az idősebb korosztály számára kifejlesztett szeniortáncot bárki ingyenesen kipróbálhatja a Csillebérci Szabadidő Központban szeptember 9-én, pénteken 12 órától.

A Szeniortánc-találkozó a Nyugdíjasok Országos Szövetsége által szervezett Csillebérci Randevú eseménysorozat keretében kerül megrendezésre, fővédnöke Endrei Judit, szakmai iránytója pedig Magyarország egyetlen hivatalos szeniortánc-oktatója, Csirmaz Szilvia.

A szeptember 9-én, a Csillebérci Szabadidő Központban megrendezésre kerülő programok reggel 9 órától egészen késő délutánig tartanak, az aznapi program fő eseményét, a Szeniortánc-találkozót délben tartják a szervezők. Számos program színesíti a rendezvényt, énekes és táncos előadásokat tekinthetnek meg az érdeklődők, izgalmas játékokon vehetnek részt. Emellett egy külön egészségügyi sátor is rendelekezésre áll, ahol műszeres talp- és gerincvizsgálat, gerincgörbületi vizsgálat, testösszetétel mérés, tüdőkapacitás vizsgálat, stresszoldó hát-váll masszázs is igénybe vehető.Táncoslábú nyugdíjasok, figyelem!

Negyven éve bevált mozgás

A szeniortánc Németországból indult hódító útjára, Ilse Tutt táncpedagógus saját 80 éves nagynénje számára dolgozta ki az első szeniortánc-koreográfiákat. Az új táncforma - jótékony testi és lelki hatásainak köszönhetően - gyorsan átterjedt más nyugat-európai országokba is. Ma már Ausztriában, Németországban, Norvégiában több ezer szeniortánc klub működik, amelyeket a Szeniortánc Világszövetség fog össze. Magyarországon Csirmaz Szilvia irányításával a Nyugdíjasok Országos Szövetsége karolta fel a kezdeményezést: idén nyáron zajlott az első szeniortánc-roadshow is, amely az összes megyeszékhelyre ellátogatott, ennek keretében mintegy 1300 magyar szeniortáncos csatlakozott a mozgalomhoz.

 

Miért érdemes kipróbálni?

Legelterjedtebb mozgásszervi megbetegedések közé tartozik a csontritkulás, derékfájás és a népbetegségnek tekintheő porckopás. Ezek ellen nem csak gyógyszerekkel vehetjük fel a harcot, de a megfelelő mozgás is segít az ízületek karban tartásában, és a test fittségének megőrzésében. Ez a mozgásforma kifejezetten az idösödő korosztályhoz igazított, így senkinek sem kell tartania attól, hogy túlságosan megeröltető lenne számára.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek