Szex egész éjen át!

Szex egész éjen át!

Általában a szexuális örömszerzés egy-két órás tevékenység a párok között. Az egész éjszakán át tartó szex azonban nem lehetetlen feladat, csupán harmóniára és a megfelelő technikák elsajátítására van szükség hozzá.

Előkészületek

Természetesen nem vághatunk bele egyből a közepébe! A hosszantartó boldogságra mind lelkileg, mind fizikailag fel kell készítenünk sajátmagunkat és partnerünket egyaránt. Fontos tehát, hogy kerüljük a zsíros, nehéz ételek fogyasztását, így kellőképpen aktív állapotba leszünk az esti élvezetre.Ugyancsak elengedhetetlen, hogy a vágyakat fokozzuk, és szinte ki legyünk éhezve a másik érintésére, így a 100 %-os részvétel és a kölcsönös szenvedély garantált.

Technikás játékok felnőtteknek

Az előjáték szerepe az extra hosszantartó együttléteknél még nagyobb hangsúlyt kap, és részben új technikák elsajátítása szükséges a teljes éjszakai üzemmódhoz. Ezalatt a partner vágyai fokozódnak, elönti az izgalom, anélkül, hogy a csúcspontra érne, mely a férfiak esetében a szex végét, de legalábbis egy rövidebb szünet beiktatását jelentené.

Szex egész éjen át!

Fontos, hogy nyújtsuk el az előjátékot, egyes részeihez időnként térjünk vissza, és csak fokozatosan haladjunk a komolyabb szintek felé!

Technikák a partner megnyugtatására

A férfiak esetében a korai magömlés elkerülhető, ha a partnerrel képesek megteremteni az ehhez szükséges összhangot. Ha közeledik a csúcspont, segíthet a pozícióváltás, és a lassabb tempóra kapcsolás. Csillapíthatja a vágyakat, ha a nő veszi át az irányítást, valamint ha a férfi néhány percig saját örömét háttérbe szorítva csak a partnerre összpontosít

Teljes összhang

Mivel a partner minden rezdülése fontossá válik, így a párok ezeknek a technikáknak az elsajátításával a kapcsolatuk egyre mélyebb rétegeibe merülhet el. Másrészt a kölcsönös odafigyelés új magasságokba emelheti a szerelmüket, miközben a szexben egyre ismeretlenebb szintre juthatnak el.

Forrás: napidoktor.hu

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek