Szemfenékvizsgálat: mikor van rá szükség?

Szemfenékvizsgálat: mikor van rá szükség?

Prof. Dr. Holló Gábort, a Szemészeti Központ szemész szakorvosát, glaukóma specialistáját arról kérdeztük, vajon milyen esetekben van szükség a szemfenékvizsgálatára, valamint, mit takar ez a folyamat.

A szemfenék ellenőrzése az egyik legfontosabb szemészeti vizsgálat. Segítségével felismerhetőek az olyan károsodások, melyek az ideghártyát (retinát), a sárgafoltot (makulát), az ideghártyában futó ereket és a látóidegfőt (papillát) érintik.

Mi az a szemfenék?

A szemfenék (fundus) a szem hátsó részének a belső része, ide jutnak a pupillán át érkező fénysugarak. Érdemes tudni, hogy a szemfenék nem egyetlen konkrét anatómiai fogalom, hanem azt a területet jelöli, melyet a szemorvos a szemfenék vizsgálat során ellenőriz.

Mit láthat a szemorvos a vizsgálat során?

A szemfenék vizsgálata során láthatóvá válnak az olyan károsodások, melyek a látóidegfőt, az itt futó ereket, az ideghártyát vagy a sárgafoltot érintik, valamint fény derülhet az esetleges lerakódásokra, vérzésekre, és az eret elzáró vérrögre is. Így észlelhetők az olyan, kívülről a szemen elváltozást nem okozó betegségek, mint a zöld hályog (glaukóma), a sárgafolt sorvadása (nedves és száraz makula degeneráció), a szemfenéki trombózis, az általános érelmeszesedés és a magasvérnyomás okozta kisérkárosodás.

Szemfenékvizsgálat: mikor van rá szükség?

Minden szemészeti panasz esetén szükséges a szemfenék vizsgálata. Az alábbi tünetek esetén azonban a szemészeti vizsgálat (és ennek részeként a szemfenék vizsgálata) mielőbb javasolt:

  • Szemfájdalom
  • Változás a látásban vagy a látásélességben
  • Mással nem magyarázható fejfájás

Továbbá az alábbi betegségek fennállása esetén rendszeres szemfenék vizsgálat szükséges akkor is, ha a betegnek szemészeti panasza (új szemészeti panasza) nincsen, és a nem szemészeti alapbetegsége kezelés alatt áll:

  • magas vérnyomás
  • Cukorbetegség
  • érelmeszesedés
  • zöld hályog (glaukóma)

Hogyan történik a szemfenék vizsgálata?

Általában először pupillatágító szemcseppet alkalmaz a szemorvos, mivel a tágabb pupillán keresztül pontosabb, részletesebb rálátást nyer a szemfenékre. Az, hogy mennyire erőteljes a pupilla tágítás, attól függ, hogy a középső vagy a szélső területet szükséges vizsgálni. Az előbbi esetben vizsgálhatóak azon eltérések, amik a fentebb említett betegségek esetén vizsgálandók, míg különösen erőteljes pupilla tágításra ideghártya leválás, ideghártya szakadás gyanúja esetén van szükség.

A vizsgáltnak fontos tudnia, hogy a pupilla tágítása után a látás több órán keresztül homályos lesz, és az erős napsütés ez idő alatt nagyon is zavaró a beteg számára. Ezért a pupilla tágításával járó vizsgálat után balesetveszélyes tevékenységet (pl. járművezetést) végezni több órán át nem szabad. A vizsgálatra érkezést és az onnan hazatávozást ennek megfelelően kell megszervezni.

A szemfenék vizsgálata során a szemorvos réslámpa és a szemhez nem érő (nem kontakt) előtétlencse segítségével, vagy szemtükörrel, esetleg mindkét módszerrel megvizsgálja a szemfeneket. Legtöbbször ezek a módszerek elégséges információt biztosítanak, de egyes esetekben az érzéstelenített szemfelszínre illesztett kontakt vizsgálólencsés értékelésre is szükség van. Egyes betegségek esetén, a későbbi állapottal való összehasonlítás érdekében szemfenéki fényképfelvételt is készítünk. A szemfenék vizsgálat eredménye alapján bizonyos betegségekben optikai koherencia tomográfiás (OCT) vagy OCT angiográfiás vizsgálatot is végzünk.. Mivel az OCT és OCT angográfiás vizsgálat a retinát rétegenként külön teszik vizsgálhatóvá, nagyon jelentős kiegészítő információt nyújt a cukorbetegség szemészeti szövődményeinek, a makula degeneratív eltéréseinek és a zöld hályog okozta károsodás diagnosztizálásához, valamint az eltérések objektív mérését is biztosítja. Kezelést követően OCT-vel és OCT angiográfiás vizsgálattal mennyiségileg tudjuk nyomon követni az állapot javulását, azaz a kezelés eredményességét is.

Forrás: Szemészeti Központ

Kapcsolódó írások