Sugárterápia, kemoterápia, műtét utáni rehabilitáció

Cikkünk a rosszindulatú daganatos megbetegedések kezelésének két gyakori eszközét. a sugárkezelést és a kemoterápiát mutatja be, valamint felhívja a figyelmet a műtét előtti és utáni testi-lelki rehabilitáció fontosságára.

Szerző: Egészségtükör

2012.01.07

A műtéthez hasonlóan a sugárkezelés is helyi terápia, a szervezet egésze számára nem nyújt védelmet. A sugárzást a daganatra és közvetlen környezetére, illetve a műtét után a műtéti területre és annak környezetére irányítják úgy, hogy a célterületre jusson a tumor elpusztításához szükséges dózis, ugyanakkor az ép szövetek sugárvédelme biztosítva legyen. Ehhez korszerű gépekre és kiegészítő berendezésekre van szükség.

A sugárkezelés általában a műtétet követi, azzal a céllal és feltételezéssel, hogy a műtéti területen esetlegesen szemmel nem látható tumorsejtek maradtak vissza, amelyeket sugárkezeléssel el lehet pusztítani. A műtét előtti sugárkezeléssel a tumor mérete csökkenthető, illetve a tumor operálhatóvá válhat. A külső besugárzást általában 5-6 héten keresztül, heti 5 alkalommal végzik. Ez azért történik így, hogy a kezelések közötti időszakban az ép szövetek regenerálódni tudjanak (azaz újraképződhessenek).

A kemoterápia során rákellenes gyógyszert vagy gyógyszer-kombinációt juttatnak a szervezetbe, amely a keringés révén a szervezet minden részébe eljut és pusztítja a ráksejteket. A műtét előtt alkalmazott kemoterápiának az a célja, hogy csökkentse a daganat méretét, így szerepe lehet a daganat operálhatóvá tételében. A műtét, illetve sugárkezelés utáni kemoterápia célja az, hogy a megmaradt ráksejteket elpusztítsa, vagy a daganat növekedését meggátolja vagy csökkentse, illetve hogy a távoli, operálhatatlan áttéteket kezelje. A szájüregi tumorok kemoterápiája az utolsó 1-2 évben került a kutatások középpontjába.

A fej-nyaki műtétek kisebb tumorok esetében nem okoznak maradandó elváltozást. Ha azonban a daganat kiterjedtebb, szükséges lehet a kulcscsont és a koponyaalap között elhelyezkedő lágyrészek, illetve csontok eltávolítása és pótlása. Ezen a területen rendkívüli fejlődés zajlott le az elmúlt 20 évben. Összefoglalóan azt lehet mondani, hogy a szervezet legkülönbözőbb részeiről a fej-nyak területére épített saját szövetekkel, illetve műanyagokkal kiváló működési és esztétikai eredményeket lehet elérni. Ennek ellenére bizonyos műtéti típusoknál megváltozhat a rágás, a nyelés és a beszéd. A hangszalagok eltávolítását is eredményező gégeműtétek esetén a beteg elveszti gégehangját, ezekben az esetekben meg lehet tanítani az ún. nyelőcsőbeszédet. A gége teljes eltávolítása után a nyakra vezetik ki a légcsövet azért, hogy szabad légutakat biztosítsanak.

Ez az élet végéig való kanülviselést jelent, amelynek használatára a beteget fel kell készíteni.

A fej-nyaki tumorok kezelését követő rehabilitáció kétirányú: testi és lelki rehabilitáció.

A testi rehabilitáció kulcskérdése a fájdalomcsillapítás, amely általában gyógyszerekkel történik. Alapvető elv, hogy a fájdalmaknak megfelelő fájdalomcsillapítókat kell kiválasztani, és megfelelő dózisban és kombinációban alkalmazni. A betegek fájdalmának jelentős vagy nagyobb része az alapbetegség miatt, csekélyebb hányada a terápia miatt jön létre.

A rendelkezésre álló fájdalomcsillapítókkal teljes fájdalommentességet lehet elérni.

A testi rehabilitációval azonos értékű a lelki rehabilitáció, amely a diagnózis közlésének időpontjában kezdődik. Törvény írja elő a beteg tájékoztatásának kötelezettségét, ugyanakkor nem mindegy, hogy az orvos ezt mikor és milyen módon teszi meg. A beteg lelkiállapotát alapvetően befolyásolja kezelőorvosai, illetve az egészségügyi személyzet empatikus készsége, a kialakult orvos-beteg viszony. A beteg számára nagy segítséget jelenthet a pszichológusok, pszichiáterek, betegcsoportok, lelkészek támogatása is. Ezzel azonos értékű a családtagok és barátok támogató hozzáállása. A pszichológusi, pszichiátriai támogatás nagyon sokszor eredményesebb, ha a beteg környezetével is foglalkozik.

Forrás: - m -