Rövidebb gyógyulási idő csípőprotézis műtét után
Évekkel ezelőtt elképzelhetetlen volt, hogy egy beteg a csípőprotézis műtét utáni napon teljes testsúllyal megterhelje az operált testrészt, és a lábadozás is legalább három hónapot vett igénybe. Ezzel szemben a ma már rutinműtétnek számító beavatkozás után akár három héttel visszatérhet a páciens a megszokott normál életmódjához. Ez hogyan lehetséges és mitől függ?
Magyarországon csaknem hatvan éve végeznek csípőprotézis műtéteket. Sokan azt gondolják, elsősorban az idős korosztály körében végzik a legtöbbet, az igazság azonban az, hogy egyre jobban kitolódik az életkor, amely esetében szükséges alkalmazni. A csípőízület károsodása, kopása, illetve az általa okozott mozgásszervi panaszok miatt – amely hátterében a többnyire ülő életmód áll - egyre több fiatal jelentkezik ortopédiai szakrendelésre.
A panaszok ugyanis csak egy ideig kezelhetőek gyógytornával, alternatív kezelésekkel, az erős csípőfájdalomra és a mozgás beszűkülésére előbb vagy utóbb a sebészi beavatkozás jelenti a megoldást.
Már másnap terhelhető a végtag
A csípőprotézis műtétek megjelenésekor még főleg az úgynevezett cementes (ragasztós) protézis létezett, amely során egy műanyagból készült vápát ragasztottak a medencébe és egy fém szárat a combcsontba, melyre általában egy fém fejet helyeztek. Ma már bevett és népszerű megoldás a cement (ragasztó) nélküli protézisműtét. Ebben is többféle módszer létezik, hiszen behelyezhetnek fémből, kerámiából és műanyagból készült protézis komponenseket is – mondta Dr. Gáspár Szabolcs, a Budapesti Mozgásszervi Magánrendelő osztályvezető főorvosa és a Szent Magdolna Magánkórház ortopéd sebésze.
„A cement nélküli műtétek túlnyomó részében izomátvágás nélküli műtéti technikával helyezzük be a protézist, amely általában titánium ötvözetből készül és galléros szára belefeszül a csontba, a csont pedig belenő a protézis felszínére. Ez a gallér lehetővé teszi a gyorsabb rehabilitációt, hiszen a páciens már másnap teljes testsúllyal terhelheti a végtagot, hiszen az az idő haladtával nem süllyed meg a combcsontban” – fogalmazott Dr. Gáspár Szabolcs.
Fontos a protézis anyaga és mérete
Az orvostudomány fejlődésével ma már a protézisek terén is van választék.
„Mivel a csont és az protézis között nincs ragasztóanyag, nagyon fontos, hogy jó legyen a protézis méretezése, így mi például minden esetben műtét előtti számítógépes tervezést végzünk, illetve a beültetés előtt közvetlenül röntgennel ellenőrizzük a szár helyzetét, méretét. A protézis két különböző felszíne folyamatosan mozog egymáson, amely során kopástermék keletkezik. A keramizált, vagy kerámia fejek azért egyre népszerűbbek, mert ezek mozgása során minimálisan termelődik kopástermék, ami csontfelszívódást okozhat, így kevésbé kell attól tartani, hogy húsz év múlva elmozdul a protézis, amely újabb műtéttel járhat” – tette hozzá a szakorvos.
Kisebb szövetkárosodás, kisebb kockázat, nagyobb fej, nagyobb mozgástartomány
Ma már ráadásul abban is van változás, hogy az orvosok mekkora fejeket alkalmaznak a protéziseknél, amelynek a megengedett mozgástartomány miatt van jelentősége. Minél kisebb a fej, annál kisebb lesz a mozgástartomány, igaz, így kevesebb lesz a kopástermék is.
„Sok orvos ma már csöveket sem alkalmaz a műtét során. Ehelyett olyan injekciót adunk be a seb és a protézis környékére, amely csillapítja a fájdalmat és gátolja a vérzést. Ez növeli a betegek komfortérzetét, csökkenti a fertőzés kockázatát. A műtéti technika fejlődésének köszönhetően kisebb a szövetroncsolás és így kisebb a fertőzés kockázata, kevesebb a vérzés és gyorsabb a lábadozási időszak. Az új módszereknek köszönhetően hamarabb visszatérhet a páciens a megszokott életéhez. A beteget a műtét másnapján lábra állítjuk gyógytornász segítségével, három nap után képes önállóan közlekedni, lépcsőzni és nem feltétlenül szükséges rehabilitációs intézményt felkeresni. Olyan kötéseket alkalmazunk, amelyek vízállóak, így lehet zuhanyozni is. Korábban legalább tíz napot bent kellett maradni a kórházban, míg meggyógyult a seb. Orvostól függ, ki, mit tart szükségesnek, én a műtét utáni nyolcadik napon megengedem, hogy egy mankóval, a negyedik héten pedig segédeszköz nélkül járhat a páciens. A gyógytorna azonban minden esetben elengedhetetlen. A döntést, hogy kinél, milyen módszert alkalmazunk, minden esetben a pácienssel együtt hozzuk meg. Szükséges mérlegelni az állapotát, a korát, a testsúlyát, a kísérő betegségeket, az esetleges kockázatokat és a várható eredményt is” - mondta Dr. Gáspár Szabolcs.
Kapcsolódó írások


Kérdezzen szakértőnktől


Kapcsolódó gyógynövények


Kapcsolódó betegségek

