Rosszul működnek a szén-monoxid-riasztók?
Egy-két évtizeddel ezelőtt, a nyílt égésterű gázkészülékek hőskorában a lakások, házak nyílászárói általában beengedtek annyi levegőt, amire a kazánnak szüksége volt. Ma, a légmentesen lezárt lakóterekben még mindig üzemelnek, mégpedig igen nagy számban nyílt égésterű készülékek, ám többszörösére nőtt CO visszaáramlás-veszéllyel – erre különösképpen rávilágított a 2012/2013-as tél CO-mérgezéses balesetsorozata. Tehát amíg ez a helyzet fennáll, a CO-riasztók jelentik az utolsó védvonalat.
De valójában nem inkább veszélyeztetnek-e minket az általuk nyújtott hamis biztonságérzettel, de nem nyújtott szolgáltatással? Ennek próbált utánajárni a Víz-, Gáz-, Fűtéstechnika szaklap.
Fontos a minőség? Ha egy csaptelepről van szó, ami csöpög egy kicsit, hát majd megszokjuk. Emberi életek múlhatnak viszont azon, hogy egy szén-monoxid-vészjelző riaszt-e vagy sem. Ezeket a készülékeket azért vesszük, mert biztonságban szeretnénk tudni családunk és a magunk életét.
A Stieber Levegőtisztaság-védelmi Bt. akkreditált laborjában a Víz-, Gáz-, Fűtéstechnika szaklap megbízásából szakszerű és alapos tesztelésnek vetettek alá a piacon fellelhető 10 „népszerű”, nagy darabszámban eladott típusból 3-3 darabot (mert természetesen 1 alapján nem lehet korrekt véleményt mondani).
Az eredményeket a Közlekedési Múzeum Épületgépészet – Múlt, Jelen, Jövő című kiállításában, olyan egykori berendezések között ismertették, amelyek ma már csak múzeumban biztonságosak.
Az eredmények
Volt olyan gyártmány, amelyiknél a három közül egy semmilyen CO-koncentrációra nem reagált. Ez 33%-os selejtarányt jelent a boltok polcain, azaz minden 3 vásárlóból egynek nincs szerencséje.
Némelyik készülék alacsony koncentrációnál legalább megszólalt, nagyobb koncentrációra viszont nem reagált, vagy csak hébe-hóba.
Találtunk a vizsgálat alatt olyan készüléket, amelynek a dobozán szerepelt, hogy megfelel a szabvány előírásainak, pedig nem teljesítette azokat. Úgy látszik, épp azt a 3 gyártási hibás terméket fogtuk ki, amelyik véletlenül éppen nem felelt meg az előírásoknak…
A CO mérgezés hatása
Alacsony CO-koncentráció csak hosszú idejű kitettség esetén okoz enyhe tüneteket. A magasabb CO-koncentráció azonban halált okoz!
Az alacsony koncentrációnál a szabványban előírtnál korábban bekövetkező riasztást téves riasztásnak nevezzük, amely feleslegesen megrémíti a felhasználót. Ha sokszor megismétlődik az eset, már nem is veszik komolyan a jelzést, netán ki is kapcsolja vagy dobja a berendezést. Ha egy készülék korábban riaszt az előírtnál, az NEM FELEL MEG! Ilyenre is volt példa a vizsgálatban.
Következtetésünk: a ma kapható CO-riasztók 20%-a használható és biztonságos!
Több mint egy évtizede figyeljük a piacot. Évről-évre tűnnek el gyártók, típusok, és jelennek meg más márkanévvel, kicsit más burkolattal ugyanazok a termékek. Az egyik barkásáruház-lánc közlése szerint ötször annyit adnak el az olcsó termékből, mint a megbízható, de drágább típusból.
Ma 10 családból 8 hamis biztonságérzetben él és alszik. És ők azok, akik voltak annyira tudatosak, hogy legalább beszereztek egy vészjelzőt! A veszélyeztetett háztartások kb. 85%-ában azonban még vészjelző sincs!
A CO-riasztók az utolsó védvonalat jelentik – azaz általában nem jelentik, mint ahogy a tesztből kiderült.
Az alapprobléma az, hogy lakótereink levegőellátása gyakorlatilag megszűnt a tömeges nyílászárócserékkel és épületszigeteléssel. Ez a fő oka az évi 30-50 CO-mérgezéses halálesetnek, az 500-1000 nem halálos kimenetelű mérgezésnek, és a százezres, milliós nagyságrendű, folyamatos egészségkárosodásnak, amiről senki sem beszél.
A Víz-, Gáz-, Fűtéstechnika szaklap nem hatóság, ezért vizsgálatunk eredményét eljuttatjuk a Fogyasztóvédelmi Főfelügyeletnek. Az üggyel való foglalkozás nem tűr halasztást, mert a fogyasztók tájékozatlanok, és nincs is honnan információt merítsenek, hiszen egy CO-érzékelő dobozára bármit odaírhatnak. Hisszük, hogy ez a téma is megér annyi figyelmet, mint a lenyelhető gyerekjátékoké.
Alacsony CO-koncentráció csak hosszú idejű kitettség esetén okoz enyhe tüneteket. A magasabb CO-koncentráció azonban halált okoz!
Forrás: Víz-, Gáz-, Fűtéstechnika szaklap
Kapcsolódó írások


Kérdezzen szakértőnktől


Kapcsolódó gyógynövények


Kapcsolódó betegségek

