Mi a szép a depresszióban? Betegként egyhangúlag megállapíthatjuk, hogy semmi. De orvosként számtalan tényező teszi ezt a kellemetlen és tartós betegséget "széppé": a betegség izgalmassága, sokszínűsége, nem utolsósorban pedig az, hogy meg lehet belőle gyógyítani az embereket, visszaadva ezzel a kedvüket, a hitüket, az erejüket, az életüket.

Hogyan lett orvos, és miért választotta a pszichiátriát?

1971-ben végeztem a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, de már egy évvel korábban szakirányt kellett választanunk. Azt már korábban eldöntöttem, hogy nem a manuális szakmák közül fogok választani. Engem három terület érdekelt: a pszichiátria, a neurológia és a belgyógyászat,  mindháromféle állást meg is pályáztam. Időközben szigorló korunkban - hogy gyakorlatot szerezzünk - nővérként és segédorvosként eljártunk kórházakba dolgozni. Én akkor az OPNI-ba, azaz az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetbe (akkor még Országos Ideg- és Elmegyógyintézetnek hívták) kerültem, ahol Kun Miklós és Füredi János kezei alatt dolgoztam. Nagyon megtetszett a pszichiátria - már akkor is lehetett látni, hogy a pszichiátriai betegeket is meg lehet gyógyítani! Hál' istennek végül valóban a pszichiátrián kezdhettem el a munkát: először a Pomázi Munkaterápiás Intézetben, majd 1973-tól az OPNI-ban - egészen 2007-ig, megszűnéséig dolgoztam ott. 1983-tól egy nagy forgalmú pszichiátriai osztály vezetőjeként láttam, hogy az egyre bővülő kezelésekkel szép eredményeket lehet elérni, és a zártosztályokat is egyre jobban "ki lehet nyitni". Ma a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikáján dolgozom.

Mi a szakterülete?

A depresszió. Felfigyeltem arra, hogy nagyon magas a depresszió előfordulása, de arra is, hogy speciális gyógyszeres terápiákkal és a pszichoterápiával együtt szép eredményeket lehet elérni. A felnőtt lakosság 15 százaléka életében legalább egyszer megtapasztalja a depressziót. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy minden évben a lakosság 7 százaléka, minden hónapban pedig a lakosság 3 százaléka éppen depressziós.

Elmúlhat magától a depresszió?

Előfordul, hogy az ember magától is kilábal belőle. Kezelés nélkül 5-6 hónapig tart, de ezt azért nem illik megvárni. Különösen azért nem, mert sok öngyilkossági vizsgálatnál kiderült, hogy a háttérben kezeletlen, súlyos depresszió állt.

Miért mondjuk, hogy a magyar depressziós nép? Nem kellene szemléletet váltanunk?

Valóban, jó, ha tudatosítjuk: nem vagyunk depressziós nép! A(z unipoláris) depresszió nem gyakoribb nálunk, mint más országokban. Igaz, másik formája, a mániás vagy bipoláris depresszió viszont igen. (A lakosság 5 százalékát érinti életében, évente 2 százalékot, havonta 1 százalékot.) Talán azért él bennünk az a tudat, hogy másoknál hajlamosabbak vagyunk a depresszióra, mert olyan tüneteket, amelyek az orvosi értelemben vett depressziónak is tünetei, a lakosság 30 százaléka tapasztal - ez az arány valóban kisebb más országokban.

Tehetünk arról, ha depressziósak leszünk?

Nem! Az esetek felében a depresszió úgy érkezik, mint derült égből a villámcsapás. Sokan hiszik, hogy pusztán lelki gyengeségről van szó, de szerencsére ma már egyre inkább bekerül a köztudatba: ez egy pszichiátriai betegség, ami nem szégyen.

Abban viszont van az egyénnek felelőssége, hogy minél hamarabb forduljon orvoshoz, ha tapasztalja magán a tüneteket, vagy a rokonai, barátai felhívják ezekre a figyelmét. Az öngyilkosok 90 százaléka ugyanis pszichiátriai beteg az elkövetéskor. A megfelelően kezelt pszichiátriai betegek körében viszont 80 százalékkal csökken az öngyilkosság.

A nőket vagy a férfiakat érinti jobban a depresszió?

Mindenhol a világon kétszer annyi nőt érint, mint férfit. Egyrészt a nők hagyományosan sok terhet vállalnak: a munkájukon kívül főleg az ő vállukra nehezedik a gyereknevelés és az úgynevezett második műszak - az otthoni teendők - terhe is. Másrészt mind genetikailag, mind hormonálisan hajlamosabbak a depresszióra. A havi ciklus során az agyban lejátszódó folyamatok kémiai háttere például közel áll a depresszióéhoz.

Melyek voltak a legemlékezetesebb esetei?

A depressziónak testi tünetei is lehetnek: fájdalmak, görcsök, feszülés, fogyás, rossz közérzet. Volt olyan betegem, aki észlelve ezeket a tüneteket, azt hitte, rákos. Egy év alatt három CT- és tíz EKG-vizsgálaton volt, de egyik sem mutatott ki kóros elváltozást. Ráfogták, hogy a tünetei idegi eredetűek, és kapott egy csomó nyugtatót, amelyektől nyugodtabb lett, de nem múltak el a panaszai. Végül egy háziorvos kolléga küldte hozzám. Elhagytuk a nyugtatókat és egyéb tüneti szereket, kapott viszont a beteg egy antidepresszívumot, és három hét alatt rendbejött.

Mit tart a munkája szépségének?

Kihívást jelent, hogy a depresszió nagyon sokszínű: minden emberben másként nyilvánul meg. "Már a sorozatot sem nézem a tévében" - mondja a képernyőfüggő. "Már egy töltött káposztát sem bírok megcsinálni" - panaszkodik a vérbeli háziasszony. "Nem merek bemenni megtartani az órámat, biztosan bele fogok sülni" - pironkodik az egyetemi tanár. "Már nem tudom, hogy forog a magzat" - retteg a szülész. A depresszió alatt az ember kicsit megöregszik, de aztán újra megfiatalodik, lehullanak a tünetek, újra olvas, meccsre jár, élvezi az ízeket és kíváncsi a világra.