Michael Douglas: legyőztem a rákot

Michael Douglas: legyőztem a rákot

Michael Douglas hollywoodi híresség bejelentette, hogy sikerült legyőznie rákos daganatát, és most "annyit eszik, mint egy disznó", hogy visszahízza a kilókat, amelyeket a betegség elleni kegyetlen küzdelemben elveszített.

Tavaly augusztusi diagnózisa óta első televíziós interjújában a 66 éves színész azt mondta, reméli, hogy még sok évig élhet, akárcsak idős édesapja, Kirk Douglas, akitől szerencsés génjeit örökölte.

"Most, hogy a daganat eltűnt, és az alapján, amit erről a ráktípusról tudok, megvan az esélye annak, hogy legyőztem" - nyilatkozta NBC csatornának.

A kétszeres Oscar-díjas színésznek azonban még havonta kontrollra kell járnia, de ettől eltekintve élete lassan visszatért a normál kerékvágásba.

"Annyit eszem, mint egy disznó... 16 kilót fogytam. Eddig körülbelül 6 kilót szedtem vissza" - számolt be.

Douglas nyaralásából hazatérve jelentette be diagnózisát. Szeptemberben közölte, hogy negyedik stádiumú rákban szenved, de 80 százalék esélye van arra, hogy legyőzze. Decemberben már elég jól volt ahhoz, hogy újra dolgozni kezdjen, bár hozzátette, hogy ebben a hónapban pozitron emissziós tomográfia (PET) vizsgálat segítségével ellenőrzik, hogy sikerült-e eltüntetni a dió nagyságú daganatot.

A színész már készül következő filmjére, amelyben a bohém szórakoztatót, Liberace-t alakítja majd, és reméli, hogy, a Tőzsdecápák 2.: A pénz nem alszik és a Magányos ember című két legutóbbi filmjét jelölik az Oscar-díjra.

Interjújában azt mondta, családi génjei jó esélyt adtak neki a hosszú életre, bár az események következtében megmutatkozott élete véges természete.

"Hatvanhat éves vagyok. Szerencsém van, hogy él az édesanyám, aki 88 éves; jaj, ezért meg fog ölni, még csak 87" - viccelődött. "Az édesapám 94. Jó érzéseim vannak a génjeinkkel kapcsolatban. Ettől függetlenül ez már a harmadik felvonás, éppen ezért egy kicsit tudatosabban választom meg, hogyan akarom tölteni az időmet."

Forrás: AFP/Medipress

Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek