Már 1069 áldozat - Terjed az ebola

Már 1069 áldozat - Terjed az ebola

Két nap alatt 128 ebolás esetet diagnosztizáltak Kelet-Afrikában, és 56 ember halt bele a betegségbe. Az Egészségügy Világszervezet figyelmeztetett, hogy a vírus valószínűleg hamarosan megjelenik majd Kenyában is.

A halálos áldozatok száma a legfrissebb adatok szerint 1069-re emelkedett.

Sierra Leonéban, Guineában és Nigériában sikerült azonosítani és izolálni a legtöbb olyan embert, aki kapcsolatba került az áldozatokkal – jelentette a WHO. Libériában azonban, ahonnan augusztus 10-11-én 71 új megbetegedést jelentettek, sokkal nehezebb megállapítani, ki kerülhetett veszélybe a fertőzöttekkel való érintkezés folyamán.

Már 1069 áldozat - Terjed az ebola

A WHO szerint „nagy a veszélye” annak, hogy az Ebola-vírus megjelenik Kenyában is. Az ország ugyanis fontos közlekedési központ, ahová hetente hetven repülőjárat érkezik Nyugat-Afrikából – írta a BBC.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek