L-arginin: A “mindent javító aminosav”

L-arginin: A “mindent javító aminosav”

A férfiak egyik nagyon jó barátja az L-arginin, melyet ma már beszerezhetünk a boltokban is. Ez az aminosav kiemelten fontos a rendszeres edzés mellett, de nagyon nem mindegy, milyen formában visszük be a szervezetbe! Hatásai közt pedig a zsírmentes izomtömeg-növelés mellett a termékenység és a potencia fokozása is megtalálható!

A témában Ratkó Tünde termékenységi szakember, szülésznő van a segítségünkre.

Az L-arginin

A fura nevű anyag egy úgynevezett feltételesen esszenciális aminosav, azaz a szervezet is képes előállítani, de csak adott körülmények között, adott anyagok jelenlétében. A “mindent javító aminosav” néven is szokták emlegetni, mivel hatása igen sokrétű. Egyik legfontosabb feladataként a nitrogénoxid szintézisét segíti elő azzal, hogy annak kiinduló anyagának, a nitrogén-oxidnak a termelését fokozza. Ez a hasznos anyag többek közt értágító hatással is rendelkezik, vagyis fokozza a vér és anyagcserekeringést, valamint a hormonszállítást is. De messze nem utolsó sorban ennek a tulajdonságának köszönhetően a potencia javításában is nagyon fontos szerepe van!

Az L-arginin ezen felül a termékenység fokozásában is részt vesz, jelenlétében az izomláz kialakulásának esélye és mértéke is csökken, illetve fehérjeszintézisben betöltött szerepe miatt izomvédő és izomfokozó hatása is van, elősegíti a zsírmentes izomtömeg kialakítását.

L-arginin: A “mindent javító aminosav”

Edzés és L-arginin

Mivel jótékonyan hat az edzésre, gondolnánk, hogy azzal csak jót tehetünk, ha rendszeresen keményen edzünk. Sajnos azonban ez nem igaz. Az L-arginin előállítását ugyanis az intenzív edzés, valamint a fizikai, illetve lelki stressz is erősen hátráltatja, vagyis ilyen helyzetekben hiány léphet fel belőle a szervezetben, amit külsőleg kell pótolni - mondja Ratkó Tünde.

Ez azonban nem olyan egyszerű, hiszen az L-arginin esetében is igaz, hogy a szervezetben a felhasználását más anyagok is támogatják. Vagyis az L-arginin pótlásánál is figyelni kell arra, hogy ez komplex készítményből történjen.

Ez azt jelenti, hogy lehetőleg sok vitamint és ásványi anyagot is tartalmazzon a készítmény, melyet választunk, illetve ezek közül a lehető legtöbbet szerves, biológiailag aktív kötési formában. Ezzel ugyanis az anyagok hasznosulása akár 80%-kal is jobb lehet.

Hiánytünetek

Az L-arginin hiányának tünetei közt szerepelnek a bőrproblémák és a hajhullás is. Súlyos hiányállapotnál égési sérüléshez hasonló problémák is jelentkezhetnek a bőrön, illetve igen ritka esetben a zsírmáj kialakulásához is hozzájárulhat.

Forrás: ratkotunde.hu

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek