Szokták mondani, hogy a példaképek köztünk vannak.  Kropkó Péterrel 2005-ben találkoztunk először, miután célba ért élete utolsó profi versenyén Hawaiin, és befejezte 37 éven át tartó sportolói pályafutását. Komoly váltás előtt állt, ugyanis 42 évesen kezdett el "pályakezdőként" beilleszkedni a civil életbe. Egy darabig együtt dolgoztunk a tréningszakmában és igyekeztünk az ügyfeleinket mentálisan ráhangolni arra, hogy miképpen birkózzanak meg az életben eléjük tornyosuló feladatokkal. A legjobb példa maga Kropkó Péter. A tizenegyszeres Ironmannel arról beszélgettünk, hogyan érte el a világcsúcsait és hogyan él most.  

Mikor kezdtél el sportolni? Hogyan lett belőled élsportoló?

Hétéves koromban a szüleim levittek az uszodába. Később az egyetemen vízilabdáztam, majd futni kezdtem, és 2005 októberéig meg sem álltam. Az egyetemen bányamérnökként végeztem. El kellett döntenem, hogy melyik pályára lépek. A triatlont választottam, amit azóta sem bántam meg.1984 szeptemberében kezdtem el triatlonozni, és négy évvel később Németországban vettem részt először Ironman-versenyen. Ott az előkelő harmadik helyen végeztem. Akkoriban évente mindössze kétszer-háromszor tartottak Ironman- világversenyt. Ma már évente 25 alkalommal is megrendezik a világ különböző pontjain.

Miből áll egy Ironman-verseny?

Menjünk végig sorban a versenyszámokon; 3,8 km úszással kezdődik. Számomra többnyire ez volt a versenyek legkönnyebb része, feltéve, ha nem volt túl hideg a víz. Ezután az ember biciklire pattan, és 180 kilométert kerekezik. A triatlonozáshoz kifejlesztett kerékpár abban tér el a hagyományos országúti kerékpártól, hogy a nyeregcsöve meredekebb, ezáltal az ülés előrébb kerül, s így más izmok terhelődnek nagyobb mértékben. A triatlonosok inkább a vádlijukkal hajtják a bringát. A verseny harmadik szakaszában lefutjuk a maratoni távot, azaz 42 km-t. És azt még nem is mondtam, hogy a három versenyszámot egy napon belül kell teljesíteni.Pályafutásom során annyit úsztam, kerekeztem és futottam, hogy az harmincnégyszer elegendő lenne a Föld megkerüléséhez!

Melyik volt az a verseny, amikor úgy érezted, hogy a legtöbbet hoztad ki magadból?

Attól függ, hogyan nézem, ugyanis nemcsak a versenyeken nyújtott teljesítményemet tartom nagy kihívásnak - amikor meg kellett birkóznom a többiekkel és a saját szervezetem teljesítőképességével -, hanem azt is, amikor még az elején a családi kassza összes pénzét bele kellett tenni a nevezési díjba. A szponzorok csak később jöttek.Az egyik versenyemen Japánban 18 perc hátránnyal indultam a futásnál, és mégis megnyertem a versenyt. Érdekes módon a legbüszkébb egy második helyezésre vagyok. 2005-ben Svájcban betegen indultam az Ironman-világkupán. Hazaérkezvén csak itthon tudtam meg, hogy tüdőgyulladásom volt.

Én tanúja voltam annak, amikor felváltottad az élsportolói életformát a civillel. Emlékszem, még az alvással is komoly gondjaid voltak. Most hogy vagy?

Ha az ember 40 év fellett életmódot változtat, az bizony nagyon nehéz. Én akkor nemcsak a civil életbe léptem be, hanem ott volt a családom is, akiket el kellett tartanom. Márti lányom akkor már 2 és fél éves volt. Azóta született három gyerekem: Marci és az ikrek, Jázmin és Ábel. Az életem most szó szerint a család körül forog, ugyanis ahhoz, hogy sokat legyünk együtt, jól be kell osztanunk az időnket a feleségemmel. Most értük dolgozom. Jelenleg az Országos Katasztrófavédelemnél sportszakember vagyok, valamint a Triatlon Szövetség alelnökeként az utánpótlást szervezem, futóklubokban pedig trénerként dolgozom.

Hogyan adod át a gyermekeidnek a sportszeretetedet?

A másfél éves ikrek sportos élete a fogócskából áll, nagyon mozgékonyak. Az idősebbek úsznak. Nálunk az uszoda kiválasztásánál az volt a legfőbb szempont, hogy jó szakember és tiszta víz fogadja a gyereket, megkímélve őket a szokásos betegségektől, például a középfülgyulladástól. Azt tervezem, hogy Márti lányomat, aki nagyon jól úszik, elindítom a nála idősebb korosztály versenyén, hogy kikapjon. Lehet, hogy furcsán hangzik, de így szeretném megerősíteni benne a győzelem vágyát. Ha kudarcok érik, tanuljon meg újra felállni.

Tegyük fel, hogy egy átlagember szeretne teljesíteni egy Ironman-versenyt. Mit kell tennie, egyáltalán van ennek realitása?

Egy ilyen megmérettetésre legalább három év kitartó munkájára van szükség. A szervezetnek, többek között a csontozatnak és az ízületeknek is meg kell szokniuk a terhelést. Ha betartjuk a fokozatosságot, jobban megismerjük saját testünk működését, és fel tudunk készülni az edzéseken vagy a versenyeken felmerülő problémákra is. Én is mindig ezt próbáltam szem előtt tartani, ezért sikerült sérülésmentesen megélni az elmúlt esztendőket.Sportolói pályafutásom során találkoztam 85 éves vasemberrel is. Azonban 18 év alatt nem ajánlanám senkinek ezt a sportot, mert a fejlődő szervezet károsodhat.

Mit javasolsz a fiatalabb korosztályoknak?

A fiataloknak inkább azt tanácsolom, hogy érdemesebb rövidtávú futásba fektetni az energiájukat, de ott is a következetesség és a fokozatosság domináljon. A futás veszélyes lehet, ha az ember nem készül fel rá kellően. Másfél évig tart az akklimatizáció. A legtöbb ember a futás intenzitására törekszik ahelyett, hogy a gyaloglás vagy a futás mennyiségére, időtartamára figyelne oda. Közben ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ízületeinket és csontjainkat nem csak koptatni, hanem táplálni és regenerálni is kell a megfelelő táplálkozással.