Korai lefekvés

Korai lefekvés

Egy új tanulmány szerint a rendszeres lefekvési idő és az elegendő alvás jobb iskolai, óvodai eredményekhez vezethet. Azok a négyéves gyerekek, akik mindennap közel azonos időben fekszenek le, jobb eredményeket értek el olyan felméréseken, ahol szövegértési és számolási képességeiket mérték fel.

A korai lefekvés, és az ágybamenetellel kapcsolatos szülői szigor ugyancsak pozitívan hat a gyermek fejlődésére.

Az Amerikai Alvástudományi Akadémia szerint az óvodás korú gyermekeknek legalább 11 óra alvásra van szükségük minden éjszaka. Azoknak, akik ennél kevesebbet alszanak, csökken a teljesítményük, mutatja a tanulmány, amit Erika Gaylor, az SRI International Kutatóközpont kutatója és kollégái végeztek.

"Ha a szülők ragaszkodnak egy állandó lefekvési időhöz, az nagyon jó hatással lehet gyermekük nyelvi és szövegértési képességére" - mondta Gaylor az Akadémia sajtóközleményében. "A gyermekorvosnak rá kell vennie a szülőket, hogy egy olyan lefekvési időpontot alakítsanak ki, ami a gyermek egészséges alvásához szükséges."

A tanulmány készítése során telefonos interjúkban 8000 szülőt kérdeztek meg. Először a gyermek 9 hónapos korában, majd 4 éves korában számoltak be a szülők gyermekük alvási szokásairól. Az eredményeket a SLEEP 2010 elnevezésű, alvástudománnyal foglalkozó szakmai szervezetek éves konferenciáján tették közzé San Antonióban.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek