Két szívrohama miatt Müller Péter idősotthonba vonul

Két szívrohama miatt Müller Péter idősotthonba vonul

Visegrádon, egy hangulatos egészségügyi intézményben” tölt most el néhány hetet, azt írja, ráfér. Minden programját lemondta, de tervei továbbra is vannak.

2024.01.17

A 87 éves Müller Péternek sajátos viszonya van a halállal. 1956-ban egyszer már meghalt, a csodával határos módon jött vissza a halálból. Azóta nem fél tőle és ez az élménye egész pályájának alapélménye lett.

Most azonban, egy szívroham után azt mondja: „muszáj megállnom, szó szerint és átvitt értelemben is”. Bécsben egy enyhe szívrohama volt, kétszer is elesett.
A lábaim hallják fentről a parancsot, hogy menj tovább a megkezdett úton, de nem engedelmeskednek. Kétszer is összeestem, és ez nem volt jó élmény. Éppen ezért lemondtam az összes soron következő előadásomat.

Két szívrohama miatt Müller Péter idősotthonba vonul

Úgy érzi, át kell gondolnia, mit bír el, ezért úgy döntött, hogy „hátralévő életében” home office-ban dolgozik, s adott esetben otthonról mondja el, akár online, akár tv-stáb közvetítésével gondolatait. Vigyázni kell magára, mert feleségét ő ápolja, s amíg neki kell regenerálódni, addig a családtagoknak kell megoldaniuk a párja ápolását, de többet nem akar kockáztatni.

'56-os epizódja óta sajátos viszonya van a földi élettel, hiszi, hogy létezése nem ér véget itt, ennek megfelelően nyíltan és derűsen beszél: „Bármennyire is sérülékenynek tűnök most, olyan embernek, aki segítségre szorul, nem tervezem a visszavonulást.”

Forrás: Blikk

Fotó:MTVA/Zih Zsolt

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek