A férfilélek és a szex

A férfilélek és a szex

Kriston Andreát élmény hallgatni. Bárcsak minél több nő és kislány, sőt, férfi és kisfiú beszélgethetne vele arról, amit még soha nem kérdezett meg senkitől! A nőiségről és a férfiasságról, egymás megismeréséről és a szexualitásról, amely egyszerre ajándék és felelősség… Ebben a sorozatban – mint egy puha beszélgetősarokban – mindezekről szó esik. Most a férfiak számára kifejlesztett intimtorna jelentőségéről beszélgettünk.

Miért kezdtél el férfiakkal is foglalkozni?

1986 óta vezetek tréningeket nőknek. A foglalkozásokról csupa hálás nő ment haza, és egyre többen kértek, hogy foglalkozzak a férjükkel is. Így aztán kidolgoztam egy férfiaknak szóló gyakorlatsort, amelyet 2000 óta oktatok. Az anyag azóta már könyv formájában is megjelent.

Mi a gyakorlatsor lényege?

Alapvetően ugyanaz, mint a nőknél: az intim izmaink létezéséről hajlamosak vagyunk elfelejtkezni, pedig ezek is nagyon fontosak. Ráadásul – a többi izmunkhoz hasonlóan – ezek is petyhüdtté válnak, ha nem eddzük őket. A gyakorlataim arra valók, hogy karbantartsák ezeket a rejtett izmokat. A férfiak esetében többek között a hímvessző és a végbél körüli izmok összehúzását gyakoroljuk a gyorsaság és az erő szabályozására is figyelve, megtanuljuk a herék előre-hátra mozgatását (ezzel serkenteni lehet a tesztoszterontermelést), és megismerjük a prosztata alatti izom, az úgynevezett „millió talléros pont” működését is.

A kurzus végén a mintegy 270-féle gyakorlatból mindenkinek összeállítunk egy személyre szabott, 10 perces kis tréninget, amelyet tanácsos otthon naponta elvégezni.

Milyen problémákon segíthetnek a gyakorlatok?

Van, aki konkrét egészségügyi problémával fordul hozzám: például prosztataműtét után szeretne minél hamarabb felépülni, vagy a herevisszér-tágulatát szeretné csökkenteni, esetleg termékenységi problémájára keres megoldást. Olyan is akad, aki a szexuális életét szeretné fellendíteni azáltal, hogy még jobban megismeri a testét.

Könnyű dolgod van a férfiakkal?

Nagyon szeretem a férficsoportokat. Náluk több munkám van abban, hogy elfogadjanak, komolyan meg kell küzdenem a tekintélyemért, de a végén több a hálás visszajelzés. Elmesélek egy jellemző esetet. Egy női tanítványom bejelentette a férjét a kurzusra, de már előre jelezte, hogy nehéz dolgom lesz vele, hiszen ő igazi macsó, aki nem bírja a lelkizést. Később, a teremben rögtön rá is ismertem a „macsó kellékekről”. Ennek ellenére egyáltalán nem volt nehéz vele, sőt, az időnként a szemébe gyűlő könnyek és a fel-felharsanó nevetése egyáltalán nem arra utaltak, hogy érzéketlen emberrel lenne dolgom. Az utolsó órán kaptam tőle egy csokor virágot, amit ezekkel a szavakkal adott át: „Köszönjük, a feleségemmel együtt…"

Szóval a férfiakon keresztül a nőknek is segítesz?

Igen, és ez fordítva is igaz. Az órákon sokat mesélek a másik nem testi-lelki működéséről is, és igyekszem könnyebbé tenni a másik megértését.

Szemérmesek a férfiak?

Nem is gondolnád, mennyire. Sokan azért is nem mernek eljönni a kurzusomra, mert attól tartanak, hogy ki kell állniuk a csoport elé, és beszélniük kell a problémájukról. De ez nem így van! Az órákon nagyon sok történetet mesélek, közben pedig figyelem az arcokat és a rajtuk átsuhanó érzelmeket. Többnyire sikerül érintenem a legtöbbjüket foglalkoztató problémákat.

Mennyire áll a fókuszban a szex?

Nagyon! A szex a férfiak számára is rendkívül fontos és érzékeny terület, talán még inkább, mint a nők számára. Gondoljunk bele, hogy például egy férfi izgalmi állapota sokkal „látványosabb”, mint a nőké, ha tehát problémája van ezen a téren, azt el sem tudja titkolni. Ráadásul a férfiak többsége úgy érzi, hogy ő a felelős a nő öröméért is: ez nagy felelősség.

Oszlassuk el a tévhiteket: ugye nem a méret a lényeg?

A férfilélek és a szex

Hát persze hogy nem! Mindenféle péniszmérettel lehet örömet okozni. A hímvessző mérete ennek ellenére nagyon foglalkoztatja a férfiakat, hiszen ők bizonyos helyzetekben (nyilvános illemhely, zuhanyzó) ezt össze is tudják hasonlítani, és ez kiváló alapot jelenthet a versengésre. Az sem véletlen, hogy amikor azt mérlegeljük, ki a potensebb, magabiztosabb, azt vizsgáljuk: „kinek áll feljebb”. Szóval a pénisz valóban nagyon fontos szerv, amely rengeteg érzelmet is közvetít, és amelyhez egész szimbólumrendszer kapcsolódik.

Foglalkoznak-e eleget a férfiak az érzelmeikkel?

Sok esetben rá kell őket vezetni arra, hogy a fizikai problémák hátterében érzelmi gondok állhatnak. Gyakran tapasztalom, hogy bár testi tüneteik vannak, a férfiak állítják, az érzelmi életükben minden rendben. Aztán egy kis beszélgetés után kiderül, hogy nem így van. A test csak követi az érzelmeket. Véleményem szerint például a merevedési zavar, bár rendkívül bosszantó, valójában a test jó működését jelzi. Azaz valamilyen okból kifolyólag az adott helyzetben lehet, hogy éppen az szolgálja a férfi érdekét, ha „nem működik” a pénisze. Rengeteg ilyen történetet ismerek.

Az egyik férfinak például azért nem volt merevedése, mert még nem állt készen az apaságra. A másik férfi mamájának soha semmi nem volt elég jó, és dühös volt a férfiakra, mert mind „csak azt akarja”. Az illető nem akart rosszat okozni a partnerének, ezért a teste már a behatolást is lehetetlenné tette. A harmadik férfi megtudta, hogy őt valójában nem akarták a szülei, tehát hogy ő nemkívánatos személy volt az édesanyja hasában. A nő testén belül lenni: számára ez nem örömteli, hanem frusztráló érzés volt, ezért szeretkezéskor sem volt képes erre. Leonardo da Vinci frappánsan így fogalmazott: „A pénisz egyszerűen nem tartja tiszteletben saját mesterének utasítását, aki arra kívánja rávenni, hogy akkor merevedjen meg, vagy éppenséggel zsugorodjon össze, amikor a mester akarja. Ki kell mondani, hogy a pénisz saját elmével bír.”

Az érzelmi gubancok kioldása nem kényelmes feladat, felkavaró a szembesülés, de megéri. Ha rendezzük az érzelmi problémát, nagy eséllyel megoldódnak a testi tünetek is.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek