Horkolás az agyvérzés rizikófaktora?

Horkolás az agyvérzés rizikófaktora?

Az egyszerű alvási apnoéban (alvás alatti légzéskimaradásban) szenvedő emberek esetében nagyobb rizikója lehet a csendes agyvérzésnek, illetve az agy fehérjeállományát érintő szövetsérüléseknek - adta hírül a ScienceDaily internetes egészségügyi magazin.

Az orvosi felfedezést a Nemzetközi Stroke Konferencia éves gyűlésén jelentették be az Amerikai Stroke Szövetség küldöttei. Mint elmondták, az általuk vizsgált agyvérzéses páciensek körében meglepően magas arányban - 91 százalékban - tapasztalható az erős apnoés, egyenetlen horkolás. Ez alapján javasolják, hogy - a magas vérnyomáshoz hasonlóan - az apnoét is sorolja az orvosi gyakorlat a stroke-ra hajlamosító tünetek közé. "Mindez persze nem jelenti azt, hogy aki horkol, mostantól kezdhet aggódni az agyvérzés miatt - teszi hozzá Dr. Zoller Rezső, a Dr. Rose Magánkórház szomnológusa, alváskutatója.

"Ám kétségtelen, hogy az alvási apnoét, vagyis az alvás alatti átmeneti légzéskimaradást nem lenne szabad csupán a zavaró horkolás szintjére "lefokozni". Az alvási apnoé idővel memóriazavarokhoz is vezethet, sőt, agyi károsodást is okozhat, ami az agyban akár még szövetveszteség formájában is kimutatható. Az apnoé gyakori következménye emellett a fokozott nappali álmosság, ami rontja a koncentrációs képességet, így könnyen vezethet akár még balesethez is.

Horkolás az agyvérzés rizikófaktora?

Mivel a horkolásra legtöbbször nem az apnoés ember ébred fel, hanem a partnere, a probléma sokszor diagnosztizálatlan marad. Gyakran találkozom olyan felelős beosztású emberekkel, akik nem is sejtik, hogy fokozódó memória problémáik vagy koncentrációs zavaraik mögött az alvási apnoé áll - folytatja Dr. Zoller - s mindez ráadásul még szív- és érrendszeri panaszokhoz is vezethet. A tüneteket alvásinterjú, illetve szükség esetén éjszakai poliszomnográfiás vizsgálat során tárjuk fel, s személyre szabottan állítjuk össze a kezelést- tudhattuk meg a szakértőtől.

TUDTA?

A szomnológia az alvászavarokkal foglalkozó tudomány, mely viszonylag fiatal az orvosláson belül. A szomnológus alvászavarokkal, illetve alvás alatti zavaró jelenségek vizsgálatával és terápiájával foglalkozik. Ide tartozik a horkolás és a légzéskimaradás panaszának vizsgálata, szükség esetén kezelése, az elalvási-átalvási zavarok, számos alvás alatt jelentkező furcsa viselkedés is, úgy mint az alvajárás, éjszakai sikoltozás, alvás alatti evés, szexuális magatartás, veszélyeztető magatartás, valamint a súlyos, nappali aluszékonyság, a lefekvéskor lábakban észlelt bizsergés, égés, amely mozgatásra javul. Ez utóbbi nyugtalan lábak szindrómaként ismert. A szomnológus segít mindezen bajok diagnosztizálásában és kezelésében, szükség esetén más szakterületek orvosainak bevonásával együtt.

Forrás: Dr. Zoller Rezső, a Dr. Rose Magánkórház szomnológusa, alváskutatója

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek