Hatalmas siker! Előrehaladott leukémiásokat gyógyítottak meg

Hatalmas siker! Előrehaladott leukémiásokat gyógyítottak meg

Sejtalapú immunterápiával gyógyították az előrehaladott leukémiát az eddigi legnagyobb klinikai próba során amerikai kutatók.

2014.02.22

A New York-i Memorial Sloan Kettering Rákközpont kutatói az új terápia próbái során az előrehaladott leukémiás betegek 88 százalékánál érték el, hogy a rák teljesen visszafejlődjön. A pácienseket saját immunsejtjeik genetikailag módosított változatával kezelték.

Hatalmas siker! Előrehaladott leukémiásokat gyógyítottak meg

A kutatás eredményeit a Science Daily tudományos-ismeretterjesztő portál idézte a Science Translational Medicine című tudományos lap pénteki számában olvasható tanulmány alapján.

Michel Sadelian, az intézet sejtkutató központjának igazgatója, a kutatás egyik vezetője elmondta: ezek a rendkívüli eredmények azt mutatják, hogy a sejtterápia hatásos kezelés lehet azoknak a betegeknek, akik már minden gyógymódon túlvannak.

A felnőttkori B-sejtes akut limfoid leukémia (B-ALL) a csontvelőből kiinduló rosszindulatú betegség. Kezelése nehéz, a páciensek többsége visszaesik, számukra kevés kezelés áll rendelkezésre: a kemoterápiára csak a betegek 30 százaléka reagál. Sikeres csontvelő-átültetés nélkül kevesen reménykedhetnek a tartós gyógyulásban.

A klinikai próbák során 16 kiújult B-ALL beteg kapta saját genetikailag módosított immunsejtjeit infúzióban. Az úgynevezett T-sejteknek "megtanították", hogy felismerjék és elpusztítsák a CD19 jelű fehérjét tartalmazó rákos sejteket. A páciensek 88 százaléka reagált a kezelésre, ez az arány pedig messze meghaladja a kemoterápiára reagálók rátáját.

A sejteken alapuló, célzott immunterápia a rákgyógyítás új útja, mely a szervezet saját immunrendszerét ösztönzi arra, hogy támadja és ölje meg a rákos sejteket. A közönséges vírusokkal ellentétben az ember immunrendszere nem tartja a rákos sejteket idegennek.

A Memorial Sloan Kettering Rákközpont több mint egy évtizede vizsgálja, hogyan lehet úgy átalakítani a szervezet T-immunsejtjeit, hogy azok felismerjék és elpusztítsák a rákot. A kutatócsoport 2013-ban öt B-ALL leukémiás felnőttet kezelt saját sejtes immunterápiával, és mind az ötüknél teljesen visszafejlődött a betegség.
Jelenleg is folynak a kutatások, hogy a rák más típusainál is hatásos lehet-e a kezelés.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek