Felszívódó pacemakert fejlesztettek ki

Felszívódó pacemakert fejlesztettek ki

Teniszütő-formájú, a szív felszínére beültetett, felszívódni képes pacemakert fejlesztettek ki amerikai tudósok - ismertette a The Guardian brit napilap.

A vezeték nélküli pacemakert, amely egy idő után felszívódik a páciens szervezetében, olyan betegek számára készítették, akiknek szívritmusát csak rövid ideig kell szabályozni.

Mióta 1958-ban az első pacemakert sikeresen beültették, páciensek millióinak életminőségét javította a ritmusszabályozó eszköz. Ám miközben vannak olyan betegek, akiknek folyamatosan szüksége van a pacemakerre, más esetekben csak időlegesen van rá szükség, napokra vagy hetekre, például nyitott szívműtétek után.

John A. Rogers, az illinoisi Északnyugati Egyetem professzora, a tanulmány társszerzője a modellt bemutatva elmondta, hogy az új pacemakert olyan esetekben alkalmazzák, mikor egy kritikus időszak után a szívritmusszabályozásra nincs többé szükség.

Felszívódó pacemakert fejlesztettek ki

Bár a pacemakerek már most is használhatók átmeneti időszakokra, a szakértők szerint ez nem problémamentes, ugyanis a bőr alá behelyezett vezetékek fertőzésveszélyt jelenthetnek. A külső tápegység és a vezérlőrendszer véletlenül elmozdulhat, és az eszköz eltávolításakor megsérülhet a szív.

A kutatók szerint az új, elemmentes pacemakert közvetlenül a szív felszínére lehet beültetni, és a szervezet felszívja, amikor már nincs rá szükség. Az eszköz - amely Rogers szerint körülbelül 100 dollárba (30 ezer forintba) kerül - vezetékmentes, a testen kívülről vezérelhető és programozható.

A Nature Biotechnology folyóiratban publikált tanulmányban Rogers és kollégái beszámoltak a vékony, rugalmas, kevesebb mint félgrammos eszköz kifejlesztéséről. Elkészítéséhez olyan anyagokat használtak - például magnéziumot, volfrámot, szilikont és biológiailag lebomló műanyagot, a tejsav-glikolsav kopolimert (PLGA) -, amelyek kompatibilisek az emberi szervezettel, és idővel képesek feloldódni és eltűnni.

Az apró teniszütőre hasonlító eszköz vezeték nélküli technológiával működik, amelyben a külső eszközről származó rádiófrekvenciát a pacemakerben lévő vevőegységbe küldik, ahol azt elektromos árammá alakulva szabályozza a szívműködést. Rogers megjegyezte, hogy hasonló technológiát alkalmaznak például az okostelefonok és az elektromos fogkefék vezeték nélküli töltésére.

A kutatók egerek és nyulak szívén tesztelték az eszközt, de emberi szívmetszeten, és élő kutyákban és patkányokban is kipróbálták. A patkányokban az eszköz négy napig működött, és a két hét múlva elvégzett vizsgálatok azt mutatták, hogy az eszköz elkezdett feloldódni. Hét hét után pedig már nem volt látható a felvételeken.

A kutatócsoport közlése szerint az eszköz anyagának vastagságát úgy tudják beállítani, hogy a különböző igényekhez igazítsák működésének és lebomlásának időtartamát.

Rogers ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az eszközt emberen még nem próbálták ki, és az új implantátum alkalmazásának engedélyezése még évekig tarthat.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek