Az epilepszia története egyidős az emberiséggel, s mindig is sokféle hiedelem övezte. Ma is sokakat riadalommal tölt el, pedig most már tudjuk: egy idegrendszeri betegségről van szó, amely rendszerint tünetileg jól kontrollálható, és amellyel akár teljes értékű élet élhető. Dr. Káposzta Zoltán neurológus szakfelügyelő főorvos segítségével összefoglaltuk, mit tudunk az epilepsziáról.

Az epilepsziáról már az ókori Egyiptomban és Kínában is készültek leírások. Akkoriban amolyan "szent betegségnek" tartották, s azt vélelmezték, hogy egy-egy roham közepette az embert földön kívüli gonosz lelkek, démonok szállják meg.

Ez a tévhit azonban már az ókorban megdőlt: Atreya indiai és Hippokratész görög orvosok megállapították, hogy az epilepszia valamilyen agyi elváltozás következtében alakulhat ki. Ennek ellenére még Krisztus után sem volt ritka az a nézet, amely szerint az epilepszia a genitáliák betegsége, s a maszturbáció okozza. Bármennyire megdöbbentő, még a XIX. században is előfordult, hogy a férfiakat kasztrációval, a nőket pedig a csikló kimetszésével "gyógyították"!

Milyen epilepszia?

Ma már tudjuk, hogy az epilepszia egy krónikus idegrendszeri betegség, amely a népesség 0,5-1 százalékát érinti. Felnőtteknél a második legsűrűbben előforduló, gyermekeknél pedig a leggyakoribb agyi megbetegedés. Jellegzetes tünete az epilepsziás roham, amely hirtelen kialakuló agyi működészavar, az érintett agyterületre jellegzetes tünetekkel.

Az epilepszia kóroktanilag két csoportra osztható:

A szimptómás (tüneti) epilepszia esetében valamilyen szervi eltérés található az agyban - például daganat, sérülés, agyi infarktus -, amelynek környezetében működési zavar támad.

Az epilepszia másik csoportja az úgynevezett primer epilepszia: ekkor az agyban semmilyen szervi eltérés nem mutatható ki. Ezekben az esetekben feltehetően valamilyen genetikailag meghatározott, sejtszintű működési zavarról lehet inkább szó.

Az epilepsziák egy másik felosztásának az adhatja az alapját, hogy az agy melyik részében támad működési zavar. Ha ki lehet mutatni egy vagy több konkrét gócot, akkor gócos vagy fokális epilepsziáról van szó.

Ha ezzel szemben funkcionális változás nagy területet érint, esetleg mindkét agyféltekére kiterjed, akkor általánosult vagy generalizált epilepsziáról beszélünk. Ennek megfelelően az epilepsziás rohamok lehetnek fokálisak vagy generalizáltak, de a fokális rohamok is képesek másodlagosan generalizálódni.

Rohamosan

Ahogyan az epilepszia maga, úgy az időnként jelentkező rohamok sem egységesek. A leginkább ismert rohamtípus a grand mal, azaz az epilepsziás nagyroham. Súlyos, életveszélyes állapotot is jelezhet, de a súlyos roham akár néhány percen belül meg is szűnhet, a beteg akár teljesen panaszmentessé is válhat. Egyes rohamok után átmeneti zavartság is kialakulhat, vagy alvásszerű állapot is következhet. A rosszullétre a beteg nem emlékszik, amnéziás.

A rohamok egy másik típusát kisrohamnak nevezik. Ez sokkal kevésbé "látványos", mint a "nagyroham": a beteg a beszédben vagy az adott tevékenységben éppen csak egy kis időre áll meg, s hamarosan folytatni tudja azt. Ezt a rohamtípust abszensznek is hívjuk, hiszen úgy tűnik, mintha a beteg egy rövid időre "hiányozna".

Olyan roham is létezik, amelyet a külső szemlélő egyáltalán nem is észlel: az illető adekvátnak tűnő cselekvést végez, és semmi nem utal arra, hogy agyának egy része nem megfelelően működik, a működészavart ilyenkor csupán az agy elektromos tevékenységének regisztrálásával lehet kimutatni.

Diagnózis

Éppen amiatt, hogy az epilepszia ennyire sokszínű betegség, a diagnosztika is sokrétű. A vizsgálatok során nem csupán az epilepszia tényét kell megállapítani, hanem lehetőség szerint a típusát is, hogy minél pontosabban megválaszthassák a leghatékonyabb gyógyszeres kezelést. Magyarországon az epilepszia diagnózisára és kezelésére vonatkozó szabályokat szakmai irányelv határozza meg.

Először is fel kell venni a kórelőzményt. Mivel előfordulhat, hogy egy-egy rohamot maga a beteg nem, vagy nem teljesen tudatosan él át, a beteggel együtt élők beszámolóira is szükség lehet. Ezután neurológiai vizsgálat következik, amely azonban sokszor nem mutat ideggyógyászati góctüneteket.

Az epilepsziában szenvedő beteg átvizsgálásában nagy jelentősége van az MRI-vizsgálatnak (mágnes-rezonanciás komputertomográfia), amely révén kimutatható az agyban lévő szervi károsodás. A másik igen fontos műszeres vizsgálat az EEG- (elektroencefalográf-)vizsgálat, amelynek segítségével diagnosztizálható az agyi elektromos tevékenységben bekövetkező változás. Végül, de nem utolsó sorban elengedhetetlen a neuropszichológiai vizsgálat, mely az érzelmi, szellemi működéseket analizálja.

Agyhullámok, szellemi teljesítmény

Az EEG- (elektroencefalográf) vizsgálat során az agy elektromos tevékenysége figyelhető meg. Ekkor a hajas fejbőrre elektródákat helyeznek, amelyek elvezetik, felerősítik és kirajzolják az agykéregben keletkező parányi elektromos feszültségeket. Az így kapott görbéken - epilepszia esetén - jellegzetes, meredek hullámok, tüskék utalnak a kóros agyműködésre, azaz arra, hogy nagy mennyiségű szomszédos idegsejt egyszerre kerül izgalmi állapotba.

Ám ez a jelenség a rohamok között csak a betegek egy részénél mutatható ki, tehát a rutin EEG-vizsgálat eredménye sok esetben negatív lehet. Alvásmegvonást követően vagy pár perces erőltetett légzés, illetve villogó fényingerlés hatására egyes betegekben megjelenhetnek epilepsziás működészavarra jellemző agyhullámok, így ezeket a módszereket szükség esetén jól lehet alkalmazni a diagnosztikus munkában. A korszerű digitalis készülékek segítségével speciális hullámanalízisek is végezhetők, melyek révén a kóros működés lokalizálható.

Egyes esetekben hasznos segítség az agyhullámok tartós, akár 24 órán keresztül történő regisztrálása egy hordozható készülék segítségével.  Speciális vizsgálat a video EEG is, ami nagyon hasznos eszköz a nehezen diagnosztizálható rohamformákkal jellemezhető epilepszia esetén.

A neuropszichológiai vizsgálat az érzelmi és szellemi működések feltérképezése. Többek között vizsgálja a memóriát, a gondolkodás tempóját, a gondolkodás tartalmi elemeit vagy a beszéd jellegzetességeit. Nemcsak a kezelés megkezdése előtt, hanem az esetleges műtéti kezelést követően, illetve a gyógyszeres gondozás során is elvégezhető, így felmérhető a beteg ezen tevékenységében bekövetkező változás.

Gyógyulás? Tünetmentesítés!

Az epilepszia leggyakoribb kezelési módja a folyamatos gyógyszeres terápia. Ma azt mondhatjuk, hogy a jelenlegi gyógyszerekkel a betegek nagyjából kétharmad részénél tartós rohammentesség érhető el. Ám sajnos azt kell mondanunk, hogy még megfelelően beállított gyógyszerszedés mellett is előfordulhatnak rosszullétek.

Arra a kérdésre, hogy az epilepsziának feltétlenül együtt kell-e járnia a betegségtudattal, dr. Káposzta Zoltán azt feleli, hogy inkább felelősségtudattal kell párosulnia - olyasmivel, mint amiről a cukorbetegség kapcsán szoktunk beszélni. A betegnek együtt kell élnie azzal a kötelezettséggel, amit a rendszeres gyógyszerszedés jelent. Időnként ellenőrzésre kell járnia, tanácsos figyelnie a megfelelő mennyiségű alvásra, szükséges óvakodnia a stressztől és muszáj visszaszorítania az alkoholfogyasztást.

Ma már léteznek olyan epileptikumok, amelyeket várandós nők is szedhetnek, így megfelelően szoros kontroll mellett epilepsziás nő is vállalhat gyermeket - ahogyan egy cukorbeteg is. A sikeres terhesség természetesen a beteget gondozó epilepsziacentrum és a terhesgondozás megfelelő együttműködését feltételezi.

Egyes epilepsziáknál szóba jöhet a műtéti megoldás is. Ez azokban az esetekben lehetséges, ahol a rohamok kiinduló területe meghatározható, körülírható, és az agy olyan részét érinti, amely jelentősebb funkcióvesztés nélkül eltávolítható. Ilyen például a halántéklebeny-epilepszia. Ha a gyógyszerszedés már több mint két éve tart, és nem ért el rohammentességet, akkor érdemes megvizsgálni a műtét lehetőségét.

Együtt élni vele

Az epilepsziával meg kell tanulni együtt élni: ahogyan a betegnek, úgy a környezetének is. A köztudatban az epilepsziát sajnos még mindig félelem vagy iszonyat lengi körül: jellemző, hogy korábban a köznyelv frásztörésnek, nyavalyatörésnek is hívta ezt a betegséget. A társadalomban fontos tudatosítani, hogy az epilepszia nem fertőző, hogy a beteg nem tud kárt okozni a környezetében, hogy a tünetmentes epilepsziás személy számos munkakört elláthat, és csaknem teljes értékű életet élhet.

Hogyan segíthetünk roham közben?

•     Amíg a görcsroham tart, ne próbáljuk meg lefogni a beteget, és ne erőltessünk semmit a fogai közé.

•     Inkább arra ügyeljünk, hogy az akaratlan rángások közepette nehogy megüsse magát az asztal vagy a szék sarkában, és ha elesik, ne zuhanjon túlságosan nagyot.

•     Ha a beteg már a roham utáni, alvásszerű állapotban van, igyekezzünk stabil oldalfekvésbe helyezni.

•     Mindig hívjunk mentőt! Előfordulhat, hogy a beteg egy-két perc után felkel, és azt mondja, jól van. Ne hagyjuk magunkat, a beteget mindenképpen meg kell vizsgálnia orvosnak! Akkor is, ha ez volt az első rohama, és akkor is, ha már ismert epilepsziás: ekkor megfigyelésre vagy gyógyszerátállításra lehet szükség.

Híres epilepsziások

Az epilepszia számos olyan kiemelkedő képességű személyt sem került el, akiket manapság híres hadvezérként, tudósként vagy művészként tartunk számon. Epilepsziás volt például Nagy Sándor, Julius Caesar, Napóleon, Van Gogh, Paganini, Csajkovszkij, Händel, Beethoven, Dante, Moli%u010Dre, Poe, Swift, Agatha Christie, Pascal, Nobel vagy Richard Burton is.

Alkalmi rohamok

Jó, ha tudjuk, hogy előfordulhatnak olyan epilepsziás jellegű rohamok, amelyek nem társulnak epilepsziás működészavarral: ezeket alkalmi rohamnak hívjuk. Ilyen esetekben csupán arról van szó, hogy a mindannyiunkban jelen lévő görcskészség küszöbe olyan alacsonyra csökken, hogy kisebb ingerek - például alvásmegvonás, villogó fények, görcskészséget csökkentő készítmények, alkoholfogyasztás - hatására roham következik be. Ez nem jelenti azt, hogy az illető epilepsziás, s az EEG sem mutatna ki kóros eltérést az agy elektromos tevékenységében.