Egy percnyi intenzív mozgás is elég

Egy percnyi intenzív mozgás is elég

Kanadai kutatók azt állítják, hogy egyetlen percnyi nagyon intenzív testedzésnek ugyanolyan egészségi előnyei vannak, mint a hosszabb, hagyományos állóképességi tréningnek.

Martin Gibala, a kanadai McMaster Egyetem kineziológia professzora, a PLOS ONE folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője szerint az intenzív testmozgás rövid, robbanásszerű löketei figyelemreméltóan hatékonyak.

A McMaster kutatócsoportja korábban már kimutatta, hogy a SIT-protokoll, amely három, 20 másodperces „mindent bele” kerékpársprintet foglalt magába, hatékony volt a fitnesz növelésében. A teljes edzés 10 percig tartott. Ebből 2 perc volt a bemelegítés és 3 perc a levezetés, és kétperces könnyű lazító kerékpározások választották el a kemény sprinteket.

Egy percnyi intenzív mozgás is elég

27 ülő életmódú férfit toboroztak a vizsgálatokhoz. Az önkénteseket 12 héten át vagy heti intenzív, vagy heti mérsékelt testedzésre osztották be, illetve egy kontrollcsoportba, amely egyáltalán nem végzett edzést.

12 hét tréning után az eredmények meglepően hasonlóak voltak annak ellenére, hogy a MICT-protokoll ötször annyi testedzést foglalt magában, és ötször annyi időt vett igénybe.

„A legtöbb ember az időhiányt emlegeti annak legfőbb okaként, miért nem aktív” – mondta Gibala. „Tanulmányunk kimutatta, hogy az intervallumalapú megközelítés hatékonyabb lehet, kevesebb idő alatt, mint a hagyományos megközelítés.”

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek