Egészségügy a világban

Egészségügy a világban

Egy 11 gazdag országra kiterjedő vizsgálatból az derült ki, hogy az amerikaiak esnek el a legnagyobb valószínűséggel az egészségügyi ellátástól annak költségei miatt, és még akkor is nehezen tudják kifizetni az egészségügyi számláikat, ha rendelkeznek biztosítással. A tanulmányt készítő New York-i Commonwealth Fund szerint "az Egyesült Államok áll az élen a biztosítással összefüggő legnegatívabb gyakorlatok tekintetében".

A vizsgálat során kiderült, hogy az amerikai felnőttek egyharmada nem vette igénybe a javasolt ellátást, nem fordult orvoshoz, amikor beteg volt, vagy a költségek miatt nem váltotta ki a felírt recepteket. Ugyanez az arány Hollandiában és Nagy-Britanniában mindössze 5-6 százalék.

Az amerikaiak egyötödének jelentős problémát okozott egészségügyi számláinak kiegyenlítése, míg Franciaországban, a második legrosszabb helyen álló országban, a lakosság kilenc százalékának jelentett problémát a számlák kifizetése, Nagy-Britanniában három százaléknak, Hollandiában pedig négy százaléknak. Az is kiderült, hogy az amerikaiak esetében a legvalószínűbb, hogy vitába keverednek biztosítójukkal, vagy rájönnek, hogy biztosítójuk nem úgy fizetne nekik, ahogyan várták.

A Health Affairs weboldalon közzétett felmérésben 19 700 felnőtt vett részt Ausztráliában, Kanadában, Franciaországban, Németországban, Hollandiában, Új-Zélandon, Norvégiában, Svédországban, Svájcban, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban. A felmérés eredményei jól mutatják a széles körű elégedetlenséget az USA egészségügyi rendszerével kapcsolatban, amely alaposan felszította a Barack Obama elnök által márciusban törvénybe iktatott egészségügyi reform körüli vitát.

"Sokkal többet költünk az egészségügyre, mint ezek az országok, de ez a felmérés óriási hiányosságokra világított rá az amerikai egészségbiztosításban, amelyek veszélyeztetik a családok egészségét és költségvetését" - nyilatkozta Cathy Schoen, a tanulmány vezető szerzője. "Valójában az Egyesült Államok az egyetlen olyan ország a felmérésben, ahol az egészségbiztosítás önmagában még nem garantálja azt, hogy a beteg hozzáfér az egészségügyi ellátáshoz, vagy pénzügyi védettséget kap, amikor megbetegszik. Ez pedig elkerülhető."

Az amerikai egészségbiztosítás bonyolultságával is kiemelkedett a többiek közül. A felmérés kimutatta, hogy az amerikaiak 31 százaléka sok időt tölt a biztosítással kapcsolatos papírmunkával, a biztosítója visszautasította valamilyen igényét, vagy a biztosítója kevesebbet fizet, mint várta. Ezzel szemben hasonló problémákról a svájci felnőttek 13 százaléka, a hollandok 20 százaléka, és a németek 23 százaléka számolt be. Mindhárom ország magán egészségbiztosítási piaccal rendelkezik.

A tanulmány azt mutatta, hogy az amerikaiak mindössze 58 százaléka állította, biztos abban, hogy meg tudja fizetni a számára szükséges ellátást, ami a résztvevő országok közül a legalacsonyabb arány. Hetven százalék vélte úgy, biztos abban, hogy a leghatékonyabb ellátást kapja, míg ugyanez az arány 84-92 százalék között mozgott Franciaországban, Németországban, Hollandiában, Új-Zélandon, Svájcban és Nagy-Britanniában.

"A jó hír az, hogy lehetőség van tanulni a többi országtól" - mondta a Commonwealth Fund elnöke, Karen Davis. Az amerikai egészségügyi reformról a következőket nyilatkozta: "A Megfizethető Ellátás Törvény valóban megfizethető biztosítást tesz lehetővé a biztosítással nem rendelkezőknek, garantálja, hogy a biztosítás fedezze az alapellátást, és pénzügyi biztonságot nyújtson milliók számára."

A 940 milliárd dollár összköltségű reform 32 millió, jelenleg biztosítatlan amerikaira terjeszti ki az egészségügyi biztosítást, ami garantálja, hogy a 65 éven aluli amerikai állampolgárok 95 százaléka rendelkezzen egészségbiztosítással. Obama elnök republikánus ellenfelei azonban ígéretet tettek, hogy a képviselőházban újonnan megnyert többségük segítségével mindent megtesznek az intézkedés visszavonása érdekében.
Forrás: Medipress
Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek