Egészséges a városban biciklizni?

Egészséges a városban biciklizni?

A városi kerékpározás egészségre jótékony hatásai felülmúlják a szennyezett levegő és a balesetek kockázatát. A vizsgálat során a kutatók nemzetközi tanulmányok adatait elemezték, és sorra vették a városi biciklizés minden előnyét, valamint olyan hátrányait, mint a kipufogógáz belélegzése, és a nagy forgalomban előforduló balesetek kockázata.

Majd megpróbálták felbecsülni, hogy hogyan hatna a közegészségre, ha 500 ezer holland egyszerre váltana autóról biciklire, és 8-12 kilométert tekerne egy nap.

Az eredmények azt mutatták, hogy a városi forgatagban való kerékpározás során, még ha rövid ideig tekerünk is, belélegezzük a kipufogógáz alkotórészeit, a porszemcséket és a kormot, ami légzőszervi- és szívproblémákhoz vezethet. Mivel a biciklisták általában szaporábban veszik a levegőt, ők még többet lélegeznek be a szennyezett levegőből. A kutatók a baleseti halál kockázatát is számításba véve arra jutottak, hogy kilométerenként négyszer akkora a kerékpárosokra leselkedő kockázat, mint az autósokra.

Mindezek ellenére a tanulmány kimutatta, hogy Hollandiában a kerékpározás egészségre mért pozitív hatásai legalább kilencszerese az ezzel kapcsolatos kockázatoknak. Ha az emberek átváltanának autóról biciklire, a rendszeres mozgásnak köszönhetően átlagosan 3-14 hónappal élnének tovább. Életünk átlagosan 0,8 - 40 nappal rövidülne meg a szennyezett levegő belélegzésének következtében, és átlagosan 5-9 nappal lenne rövidebb egy fatális baleset esetén.

Egészséges a városban biciklizni?

A tanulmány az Environmental Health Perspectives című online folyóirat június 30-i számában jelent meg. A sajtótájékoztatón a kutatók hozzátették, hogy a napi 500 ezer autóút kiküszöbölése is jótékony hatással lenne a közegészségre, ugyanis ezzel sem szennyeznék a levegőt.

Forrás: Medipress

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek