Ha ideggyógyászati témában van szükségem információra, mindig őt kérdezem meg. Megszokhattam volna már, mégis lenyűgöz, mennyire egyszerűen és könnyen érthetően beszél még az olyan bonyolult dolgokról is, mint az idegpályák rendszere vagy az agy felépítése. Az isten is orvosnak teremtette! Hatéves kora óta tudja, hogy doktor akar lenni.

Ki gyakorolt önre ekkora hatást?

Nagyon aranyos doktor bácsim volt, aki mindenkivel rendkívül türelmesen bánt, akárhányan vártak is még a rendelőben. Én világéletemben éreztem magamban ezt a fajta empátiát, így hamar eldöntöttem, hogy én is orvos szeretnék lenni. Ma is úgy gondolom, hogy a beteg embereknek nem csupán gyógyításra van szükségük, hanem tájékoztatásra és törődésre is! Ars poeticám, hogy nem a betegséget, hanem a beteg embert is emberként kell kezelni. Ha én ülnék a beteg székében, hogy érezném magam, ha beszélgetés közben az orvos felvenné a mobilját vagy foghegyről beszélne velem?

Miért vonzotta a neurológia?

Debrecenben jártam egyetemre, és tudományos diákköri munkát végeztem Hegedűs Katalin professzor asszony szárnyai alatt a neuropatológián (azaz az ideggyógyászat kórbonctani részével foglalkoztam). Ezáltal még jobban megismerhettem az agy anatómiáját. Akkor szerettem meg a neurológiát, mert hihetetlenül logikusnak találtam. Egy hasonlattal élve: ha egy lámpa nem ég, annak ésszerű magyarázata van. Ki kell deríteni, mitől romlott el. Lehet, hogy elszakadt a zsinór, esetleg elégett a vezeték, de az is megeshet, hogy kiégett az izzó.

Milyen érzés kézben tartani egy emberi agyat?

Valakinek az agyát természetesen kegyelettel vesszük kézbe, hiszen egy elhunyt embertársunk szervéről van szó. Ugyanakkor el kell vonatkoztatnunk a személytől, és arra gondolnunk, hogy most azért vizsgálódunk, hogy kideríthessük, miért halt meg a beteg.

Hol lakik a lélek? Sokak szerint az agyban.

Szerintem a lélek a lényünk egészét jelenti: benne van a mozdulatainkban, a mimikánkban, a gondolatainkban. Természetesen fontos a működésünkhöz az agy vezérlő funkciója is, amely a testi és a lelki folyamatokat is biztosítja. Ezért nagyon fontos, hogy karbantartsuk az agyunkat, éppúgy, ahogyan az izmainkat is. Ha egy-két hónapig nem írunk, vagy nem biciklizünk, akkor amikor újra próbáljuk, ólmosabbak lesznek a mozdulataink. Ugyanez igaz a szellemi kihívásokra is. Persze nem kell erőszakot tennünk magunkon: lehet az versolvasás, zenélés, keresztrejtvény-fejtés, bármi, amit szeretünk, a lényeg, hogy legyen meg a rendszeres "edzés".

Az ön életében az is egyfajta "edzés", hogy nem egyetlen helyen építette a karrierjét, hanem többször kipróbálta magát külföldön is. Milyenek a tapasztalatai?

Évekig dolgoztam Londonban. Külföldre költözni egyébként is nagy kihívás, egy új munkahely pedig dupla nehézséget jelent, legyen az ember fodrász vagy orvos. De bárhol dolgoztam is, nekem ugyanazt kellett csinálnom. Mindegy, hogy magyarok vagy angolok, a betegség ugyanaz. Talán még egyszerűbb, mint egy fodrásznak, hiszen a mi szakmánkban nem változnak a divatok, legfeljebb az irányelvek. Persze sok minden másképp működik. Vagy éppen azt is mondhatnám: Angliában működnek a dolgok. Ahogyan Japánban is, ahol egy évet töltöttem. A vonat percre pontosan érkezik és hajszálra a kijelölt vonalnál áll meg. Japánban az is meglepett, mekkora összetartást tapasztaltam. Megfigyeltem, mennyire óvják a fiatal generációt. De öregeket - értsd japán értelemben: kilencven év körülieket - is gyakran láttam az utcán sétálni vagy a kertjüket gondozni. Emlékezetes számomra, amikor ismerős japán családok hölgytagjai elmondták, hogy szeretnék megtanulni, hogyan kell elkészíteni a feleségem házi tésztáját. Eljöttek hozzánk elegáns ruhában, kifestett körömmel - én magamban már kételkedtem. De felkötötték a kötényt, nem féltették a körmüket, nekiláttak és meggyúrták a tésztát! Ez a nyitottság nagyon tetszett. Én mindenkinek ajánlanám, hogy legalább három hónapot töltsön külföldön! Ahogyan régen az inasok is külföldre mentek ellesni az új technikákat, hogy aztán itthon elkészítve a remeküket, mesterré váljanak. Persze ehhez az is szükséges, hogy érdemes legyen hazatérni, és itthon kamatoztatni a megszerzett tudást.. Bízom benne, hogy előbb-utóbb így lesz.

Orvosnak lenni magányos dolog?

Az orvoslás csapatmunka. A különféle szakorvosok a tudásukat összeadva képesek a teljes embert meggyógyítani. Magánemberként persze ez a non-stop szakma jár némi lemondással. Vegyük például az ügyeleteket. Még ha nem is kell bent aludni, csak behívós az ember, akkor is kétszer meggondolja, elmenjen-e a színházba. Ha elmegy, akkor is a sor szélére kéri a jegyet. Aztán ha csörög a csipogó, nem mondhatja, hogy még ezt az áriát megvárja. Sok lelki terhet is cipelünk, és hazaindulva, a kórház kapujában nem mindig lehet pszichésen is átöltözni. De ha valaki igazán jó orvos, akkor a közvetlen környezete felé is a megfelelő empátiával tud viszonyulni, és kellően meg tudja becsülni őket. Koncentráltabban kell beosztanunk az időnket. Kevesebb idő áll rendelkezésre ahhoz is, hogy önmagunkat "reparáljuk", újjáépítsük.

Ön hogyan "reparálja" magát?

Igyekszem minél több időt a természetben tölteni. Füvet nyírok, kirándulok, focizom, teniszezek, úszom. Ha lehet, a családi programokat részesítem előnyben. A feleségemmel, aki szintén orvos, és a tizenhárom éves fiunkkal gyakran sétálunk. Ő eleinte vonakodva jött velünk erdőről erdőre, de már kezd hozzászokni. És persze ilyenkor nemcsak a fákat nézegetjük, hanem ez a beszélgetés ideje is.