Budapesten a 860 centiméteres vízállás sem kizárt

Budapesten a 860 centiméteres vízállás sem kizárt

A 2002-es rekordárvíz szintjén, esetleg annál is magasabban tetőzhet a Duna a mostani árhullám során - mondta Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgató hétfőn Győrben, sajtótájékoztatón, miután megbeszélést folytatott a védekezésben résztvevő szervek képviselőivel.

A főigazgató közölte: a Győr-Moson-Sopron megyei védekezésben résztvevő szervek időarányosan minden feladatot teljesítettek, jelenleg mintegy négyszáz ember dolgozik a gátakon. Ha kell, ez a szám jelentősen emelkedhet, mert "a szükséges erők és eszközök rendelkezésre állnak". Számos helyen már dolgoznak a gátak megerősítésén, magasításán - fűzte hozzá.

"Nyilvánvaló, hogy az árterületeket el fogja önteni a víz" - mondta kérdésre válaszolva Bakondi György, aki hozzátette: az ott élőknek távozniuk kell házukból, és egészen biztos az is, hogy a parti sportlétesítményeket sem tudják megvédeni a víztől. A szakemberek azzal számolnak, hogy a tetőzéskor minden szakaszon eléri vagy meghaladja majd a vízállás a harmadfokú készültség szintjét.

Széles Sándor kormánymegbízott, a Győr-Moson-Sopron megyei védelmi bizottság elnöke arról beszélt, hogy a megyei és a helyi szervek felkészültek a rekordmagasságú árvíz kezelésére. A szakemberek még hétfőn áttekintik a helyi védekezési terveket, felmérnek minden olyan pontot, ahol további intézkedéseket tehet szükségessé az árvízi helyzet.

Kérdésre válaszolva jelezte: akárcsak 2002-ben, a Mosoni-Dunán Hédervár, Mecsér és Dunaszentpál, az Öreg-Dunán Ásványráró, Szőgye és Gönyű térségében lehet a legkritikusabb a helyzet. A térségben 170 szolnoki vízügyi szakember is tevékenykedik majd, szükség esetén a honvédség ezer, továbbá a rendőrség és a polgári védelem háromszor ennyi embere is részt tud venni a védekezésben.

Németh József, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója elmondta, hogy a Szigetköznél pénteken, szombaton tetőzhet a folyó. Az ár az alsó-ausztriai Kienstocknál kedden tetőzik, ezután tudnak majd pontosabb hazai előrejelzést adni - tette hozzá.

A főpolgármester másodfokú készültséget rendelt el Budapesten

A meteorológiai állapotok a Duna vízgyűjtő területén a 2002-es évihez hasonlóak. Az elmúlt napokban jelentős mennyiségű csapadék hullott, és jelenleg is esik az eső a Duna bajorországi, svájci és osztrák vízgyűjtő területén. A jelentős csapadék okozta árhullám Budapest térségében 7 méternél magasabb vízállást fog eredményezni. A tetőzés a hét második felében várható, 800 centiméter körüli vízszinttel - tudatták, hozzátéve: a jelenlegi előrejelzések szerint a Vigadó téri vízmércén mért 860 centiméteres vízállás sem kizárt.

Budapesten a 860 centiméteres vízállás sem kizárt

Fotó a 2006-s rekordárvíz idején készült a budapesti Vigatdó térnél.

Tarlós István főpolgármester összehívta az árvízi védekezésért felelős fővárosi vezetőket, melynek nyomán több intézkedésről döntött a közúti közlekedést, a tömegközlekedést, valamint a Fővárosi Csatornázási Zrt.-t érintően.

Budapesten a 860 centiméteres vízállás sem kizárt

Az épülő Kossuth Lajos téri mélygarázs elárasztása miatt a közúti forgalom elől lezárták Pesten az id. Antall József rakpartot a Margit híd és a Lánchíd között. Terelőútként alapvetően a Bajcsy-Zsilinszky utat és amíg járható, a budai alsó rakpartot javasolják - közölték.

Emellett várhatóan szerda hajnaltól - a vízszint emelkedésének függvényében - a budai és pesti alsó rakparti utak további szakaszait is lezárják. Az alsó rakpartok közúti zárását követően az autósoknak javasolják, hogy a közösségi közlekedést vegyék igénybe. Ennek érdekében járatsűrítéseket is terveznek.

A következő napokban, a vízszint emelkedésétől függően, az óbudai Királyok útját és a Római-part környékén további utakat is lezárhatnak.

A tömegközlekedést érintően a D13-as hajók szombat óta nem állnak meg Óbudai-sziget kikötőnél, hétfő óta pedig a D11-es és D12-es hajók nem kötnek ki a Szent Gellért tér kikötőben. A jelenlegi információk alapján a következő egy-két napban két kikötő kivételével mindenhol megállnak a D11-es és a D12-es hajók, ha azonban a víz elönti az alsó rakpartot a hajóközlekedést felfüggesztik. A későbbiekben így hajózási zárlatra is számítani kell - tették hozzá.

Ezen felül, ha a vízszint jelentősen megemelkedik, a 2-es, 19-es, 41-es villamosok és a H5-ös Hév vonalán is életbe léphetnek korlátozások.

A csatornázási művek hétfő estig, 7 méter 50 centiméteres vízszintig bezárja az összes zsilipet és árvízi kaput. A kedd déli előrejelzések alapján döntenek a további intézkedésekről.

Az esetleges - kisebb mértékű - evakuálások lehetőségéről Tarlós István tájékoztatta a katasztrófavédelmet.

A Főpolgármesteri Hivatal az árvízzel kapcsolatos összes információról tájékoztatást ad a Budapest Portálon (www.budapest.hu). A közlekedési változások a Budapest Portál mellett folyamatosan nyomon követhetők az áradás levonulásáig létrehozott bkk.hu/arviz oldalon és a BKK INFO oldalain (bkkinfo.hu) is - olvasható a Főpolgármesteri Hivatal közleményében.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek