Alzheimer: Nem része az öregedési folyamatnak

Alzheimer: Nem része az öregedési folyamatnak

Szeptember 20-án tartották az Alzheimer-kór világnapját. A betegség az agysejtek pusztulásával járó visszafordíthatatlan folyamat, amely miatt beszűkül a gondolkodás és visszafordíthatatlanul romlik az emlékezőképesség.

Mi az Alzheimer-kór?
Dr. Alois Alzheimer 1906-ban elsőként azonosította a betegséget, amely alapvető elváltozásokat okoz az agyban. Az idegsejtek között úgynevezett szenilis, azaz kóros szerkezetű fehérjét, amyloidot tartalmazó plakkok fejlődnek ki, míg az idegsejtekben zárványtestek képződnek. A folyamat az idegsejtek pusztulásához, illetve az idegsejtek közötti kapcsolatok számának jelentős csökkenéséhez vezet. Az agy bizonyos területei folyamatosan zsugorodnak, és ez hatással van az agyi funkciókra.

A betegség következményei
Az Alzheimer-kór gyógyíthatatlan betegség, amely óhatatlanul kihat a beteg életének összes területére.
Gondolkodás és cselekvőképesség: a betegség befolyásolja a megértést, a gondolkodást, az emlékező- és kommunikációs képességeket. Ez nehézzé teheti a páciens számára a döntéshozatalt, egyszerű feladatok végrehajtását vagy egy beszélgetés követését. Eltévedhetnek, zavartságot és emlékezetkiesést tapasztalhatunk esetükben. A betegség kezdeti stádiumában az emlékezetkiesés a friss történésekkel, élményekkel összefüggésben tapasztalható, majd a kór előrehaladtával a régebbi események felidézése isnehézségekbe ütközik.

Érzelmek és kedélyállapot: a beteg közömbössé válhat, akár teljesen elveszítheti érdeklődését az általa korábban kedvelt tevékenységek iránt is. Közlékenységének nagyfokú csökkenése végül a környezetétől való elszigetelődéshez vezethet.

Viselkedés: a beteg karakterétől, korábbi viselkedésétől merőben eltérő reakciókkal szembesülhetünk. Az állapotot sokszor jellemzik azonos cselekvések vagy szavak monoton ismétlése, értékek rejtegetése, dühkitörések és nyugtalanság.

Fizikai képesség: a betegség akár oly mértékben kihathat a koordinációs képességekre és a mozgásra, hogy a napi rutinfeladatok (étkezés, tisztálkodás, öltözködés) is megoldhatatlannak tűnő kihívást jelentenek.
Gyógyítás

Számos gyógyszer áll rendelkezésre ahhoz, hogy éveken át szinten tartsuk a betegséget. Segítségükkel lassíthatjuk a különböző tüneteket, így a szellemi hanyatlást, a beszédkészség, a gondolkodás és a motoros funkciók (mozgás) romlását. A folyamat visszafordítására egyelőre nincs gyógymód.



Alzheimer: Nem része az öregedési folyamatnakHitek és tévhitek
Tévhitek veszik körül egyrészt magát a betegséget, másrészt annak a lefolyását és azt is, hogy ki lehet érintett. Ezek a tévhitek akadályozzák a betegség megértését és az érintettek támogatását, segítését.

Tévhit: Amennyiben Alzheimer-kórban szenvedek, ez azt jelenti, hogy az életem véget ért.
Valóság: A diagnózist követően éveken át teljes és aktív életet élhet. A megfelelő diéta, a rendszeres testmozgás, az aktív társadalmi élet és a folyamatos szellemi aktivitás segítenek lassítani a folyamat előrehaladását. A gyógyszeres terápia nem mindenkinél egyformán hatékony, de a betegség korai stádiumában a kezelések hatása jobban érvényesül. Ezért fontos a korai diagnózis.

Tévhit: Édesanyám Alzheimer-kórban szenved, tehát rám is ez a sors vár.
Valóság: Az Alzheimer-kórban szenvedők körében kevesebb mint 5% a familiáris, tehát öröklődő Alzheimer-kórban szenvedők aránya.

Tévhit: Az Alzheimer-kór kizárólag az időskor betegsége.
Valóság: Az Alzheimer-kór az agy folyamatosan súlyosbodó elváltozásokkal járó betegsége. Sokkal gyakrabban fordul elő a 65 évnél idősebb embereknél, de megjelenhet a 40-es, 50-es korosztályban is.

Tévhit: A demencia az időskor természetes velejárója.
Valóság: Bár a feledékenység együtt járhat az idősödéssel, a demencia kapcsán tapasztalható tünetek nem tekinthetők a természetes öregedés részének [Z1] .

Tévhit: Az emlékezetkiesés egyértelműen Alzheimer-kórt jelez.
Valóság: Nem feltétlenül. Az életkor előrehaladtával adódhatnak problémák az emlékezőképességgel. Orvoshoz akkor célszerű fordulni, ha nap mint nap jelentkezik emlékezetkiesés, ez hat a kommunikációra, és társul az ítélőképesség, valamint a kifejezőkészség beszűkülésével.

Tévhit: Az alumínium oki szerepet játszik az Alzheimer-kór kialakulásában.
Valóság: Erre egyértelmű bizonyíték nincs.

Tévhit: Az Alzheimer-kór megelőzhető.
Valóság: Nincs olyan eljárás, amellyel bizonyosan elkerülhető a kór. A kockázatok viszont csökkenthetők a test és a szellem frissen tartásával, az egészséges táplálkozással, a stresszkezelő technikákkal és az aktív társas életmóddal.

Tévhit: Az étrend-kiegészítőkkel megelőzhető a kór.
Valóság: Számos vizsgálatot folytattak vitaminokkal (E, B, C), folsavval, szeléniummal kapcsolatosan. Hatásukat ez ideig nem sikerült kimutatni.

A felejtek.hu honlapon még több információt és segítséget kaphatnak az érintettek.

A cikk a Patika Tükör szeptemberi számában jelent meg! Keresse minden hónapban a gyógyszertárakban!

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek