Agresszivitást okoz egy gén?

Agresszivitást okoz egy gén?

A Pittsburgh Egyetem kutatói szerint, a harag, az ellenségesség, valamint az agresszió mind olyan viselkedés, mely valószínűleg a szerotonin receptorért felelős gén eltérése miatt alakulhat ki.

Korábbi kutatási eredmények igazolták, hogy a szerotonin (egy idegrendszeri ingerületátvivő anyag) kapcsolatba hozható a haraggal és agresszióval mind az emberekben, mind pedig az állatokban. A magasabb szerotonin-szint ugyanis gátolja az agresszív viselkedést. A kutatás fő irányvonala éppen ezen kapcsolat genetikai hátterének meghatározása volt.

Dr. Indrani Halder munkatársaival 550 nőt vizsgált  Európa szerte. Annak érdekében, hogy a normál variációt el tudják különíteni a kórostól, az alanyok viselkedését nem vizsgálták előzetesen. Azt tapasztalták, hogy azok, akik a szerotonin 2C receptor gén bevezető szakaszán egy vagy két mutációt (elváltozást) hordoztak, alacsonyabb pontértéket értek el két általánosan alkalmazott, agressziót vizsgáló teszten, azaz kisebb hajlamot mutattak az agresszióra.

"Az agresszió és az ellenséges viselkedés előjelzői a magas vérnyomásnak, a kóros cukor-háztartásnak, valamint a szívbetegségeknek. A munkánk során megtalált genetikai marker is elősegíti a hajlam megítélését ezen betegségekkel szemben." - fejtette ki Dr. Halder.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek