A vegáknak ritkábban van gond a szívükkel, cserébe gyakrabban kapnak stroke-ot
A vegán, vegetáriánus és hétköznapi étrend hosszabb távú hatásait vizsgálták 48 ezer fős mintán egy kutatásban, amelyet a British Medical Journalben publikáltak. A résztvevők között 16 ezer vegetáriánus és vegán szerepelt.
A Qubit írt a tanulmányról bővebben.
Tammy Tong, a kutatás vezetője szerint mindeddig viszonylag keveset foglalkoztak a témával, pedig részben a klímaváltozás miatti szorongás, részben az állatbarátság terjedése miatt egyre többen döntenek úgy, hogy elhagyják a húst és az állati eredetű termékeket. A résztvevők orvosi és étkezési adatait 2016-ig gyűjtötték, ha valakinél változás állt be a diétában, azt rögzítették.
A kutatás szerint a kor, nem, dohányzás és társadalmi státusz figyelembe vételével is megfigyelhető volt bizonyos összefüggés az étrend, illetve a sztrók és a szívroham kockázata között. A halevők (avagy peszkatariánusok) 13 százalékkal ritkábban kaptak szív- és érrendszeri megbetegedéseket, mint a húsfogyasztók. Ebben a tekintetben a vegetáriánusok és vegánok még jobban jártak, ebben a csoportban 22 százalékkal kevesebb ilyen betegséget figyeltek meg, mint a mindenevőknél.
A sztrók szempontjából már nem jártak olyan jól a vegetáriánusok: a kutatók szerint ebben a csoportban 20 százalékkal több ilyen esetet találtak, mint a hétköznapi étrendet követőknél. Ennek a pontos oka egyelőre nem ismert, de a dietetikusok arra gyanakodnak, hogy az alacsony B12-vitaminszint állhat a jelenség hátterében.
Frankie Phillips, a Brit Dietetikusok Egyesületének szakértője szerint ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a vegán vagy vegetáriánus étrend okozná a sztrókot, vagyis nem feltétlenül ok-okozati összefüggésről van szó. A dietetikus szerint a fő üzenet továbbra is változatlan: a szakma szerint kiegyensúlyozott étkezésre van szükség, legyen az növényi vagy egyéb alapú.
Kapcsolódó írások


Kérdezzen szakértőnktől


Kapcsolódó gyógynövények


Kapcsolódó betegségek

