Szintén az időseket érintő vizsgálatban a Brit Népegészségügyi Hatóság azt találta, hogy a betegek 60 %-a öt, a 25 %-a pedig 12 gyógyszernél többet szedett. Magyar vizsgálati eredmények erre vonatkozóan nincsenek, de saját tapasztalataim szerint ezek a számok Magyarországon átlagosan nagyobb gyógyszerfogyasztást mutatnának. Azt is tudjuk, hogy Magyarországon fogyasztják a legtöbb vénnyel kiváltható és vénynélküli gyógyszert is Európában.

A magyar egészségügyi rendszer sajátosságaiból adódóan az utóbbi időszak kivételével, nem igazán fordítottunk figyelmet a betegek gyógyszerelésére. Általánosan elfogadott elv volt a minden apró panaszra felírt gyógyszer, ami persze az esetek többségében egyezett a betegek elvárásával is. Viszont minimális, illetve azt gondolom, szinte semmilyen erőfeszítés nem történik az orvosok részéről a gyógyszerek mellékhatásáról felvilágosítani a beteget. A beteg panaszára az első alkalommal megkapja a gyógyszert.

Az orvos az esetek döntő többségében egy szót nem ejt arról, hogy miképpen hat a gyógyszer, milyen mellékhatásai vannak, és arról sem beszél, hogy mi történik akkor, ha a beteg nem gyógyszeres ellátást szeretne. Alternatívát nem jelöl meg, sok esetben még az adagolást sem feltétlenül mondja el a betegnek. A kiszolgáltatottság csúcspontja hogy az orvos Magyarországon nem kérdezi meg a beteget, hogy egyáltalán akar e gyógyszert szedni.

Természetesnek tartja, hogy ez az egyetlen megoldás és a beteg köteles ezt a megoldást elfogadni. Minden egyes új panasznál ugyan ez az eseménysor zajlódik le. A kombinációs szerek megjelenésével a bevett gyógyszerek száma ugyan csökken, de a szedett hatóanyagok száma nem. A kombinációs készítmények félrevezetőek lehetnek, mert a betegben téves képzeteket kelthet. Sok esetben a 3 gyógyszer akár 6 hatóanyagot is jelenthet.

De mi is a baj a sok gyógyszer szedésével?

Az Egyesült Államok gyógyszer engedélyezési hivatala (FDA) folyamatosan figyelemmel kíséri a gyógyszer mellékhatások alakulását. Elemzései szerint az Államokban 2004 és 2008 között 480 000 ember halt meg gyógyszer mellékhatás miatt. Ez egy olyan szám, amely csak a minden kétséget kizáró eseteket vette figyelembe. Vagyis elképzelhető hogy a szám csak a jéghegy csúcsa. Magyarországra átvetítve, ami csupán csak támpont lehet ez évi 16000 halálesetet jelenthet. Ez nyolcszor több mint a közlekedési balesetben elhunytak száma. Valószínű, hogy pontos adatokat soha nem fogunk látni. Egyrészt a mellékhatásokat nem minden esetben ismerik fel, másrészt a felismerés még egyáltalán nem jelenti annak tényleges bejelentését és regisztrációját sem.

A statisztikák szerint viszont nem kimutatható mennyi gyógyszert szedett a beteg. Nyilvánvaló, hogy a több gyógyszert szedők között nagyobb az esélye a végzetes gyógyszer mellékhatásnak. A statisztikák arról sem szólnak, hogy hány betegnek romlott az eredeti betegsége a gyógyszer kölcsönhatások miatt, vagy hány beteg szenved nem végzetes, de kellemetlen vagy krónikus állapotban a gyógyszer kölcsönhatások miatt.

A sok, egyidejűleg szedett gyógyszer legfőbb rizikója a kiszámíthatatlanság, ami azért jelent fokozott kockázatot, mert egyetlen tényezője sem kiszámítható. Olyan sok változója van a hatás és kölcsönhatás kialakulásának, hogy a legjobban tesztelt gyógyszer hatását, kölcsönhatását is teljesen bizonytalanná és megjósolhatatlanná teszi. A gyógyszereket soha nem vizsgálták még olyan helyzetekben, mint amilyen helyzetek a szedése során felmerülnek. Pontosan a sok összetevő miatt. Egyszerűen azért, mert nem lehet. De feltételezzük, hogy lehetne. Akkor még mindig ott van a mellékhatások megjelenésének kérdése. Ha valaki sok gyógyszert szed és mondjuk reggel arra ébred, hogy viszket a háta, akkor ez egy betegség tünete, vagy melyik két, esetleg három gyógyszer kölcsönhatásának az eredménye?

De az is lehet, hogy ez a panasz akkor jön csak elő, amikor bizonyos három gyógyszert szed, és mellette még napozik is és tejet is iszik. Ha már tejet nem iszik, nem jön elő. Ki képes ezt követni? Mint orvos, kinek van ilyen széles ismeretanyaga? Vannak számítógépes próbálkozások a gyógyszerek interakciójának megjósolására, de ezek sem veszik figyelembe a táplálkozást, a bőrünkre kent vegyszereket, az időjárás változásait, hormonális állapotainkat, a reggeli kávénkat, vagy a kínai étteremben evett szokatlan étkeket.

Melyik orvos vállalná be, hogy magán megtapasztalja? Azért mertem cinikus lenni, mert kétségem sem fér ahhoz, hogy ebben nem lehet nem egyetérteni.

Így hát hosszas vizsgálódásra, és főleg rendkívül éles elmére lenne szükség kiegészítve egy szuper számítógépes rendszerrel, hogy követni tudjuk betegeink gyógyszer-interakcióit. A kérdés azonban összetett. Nem ártana tisztázni, miért kap egy beteg esetenként akár 10-15 db különböző gyógyszert. Ennek kiderítésére elég végig gondolnunk a magyar egészségügyi rendszer sajátosságait.

A panasz felmerülésekor az esetek többségében szakorvosi vizsgálatra irányítják a beteget. A szakorvos amennyiben sajátjának érzi a panaszt, a sebészi szakmák kivételével, szinte mindig gyógyszerrel oldja meg a kérdést. Ha újabb panasz merül fel, akkor újabb szakorvos következik, aki újabb gyógyszert fog felírni. Ez azért van így, mert az alapellátás -helyzetéből és jogosítványaiból adódóan- már szinte semmilyen gyógyításra nem vállalkozik,. Így a beteg mindig szakorvosnál köt ki. A háziorvos pedig sok esetben nem veszi a bátorságot, vagy pedig nem is tartja szükségesnek a gyógyszerek felülvizsgálatát. Négy teljesen különálló szakorvos gyakran 4 különféle gyógyszert javasol ugyanarra a problémára.

A beteg pedig mind a négyet megkapja. Persze a rendelőben a gyógyszer átalakítások során a betegek nem ritkán ragaszkodnak régen beváltnak gondolt szereikhez. Amikor a háziorvos bevállalja és próbál rendet tenni a gyógyszerek között akkor a betegek jelentős része nehezen válik meg tőlük. Általában arra szoktak hivatkozni, hogy szakorvos írta fel akkor biztosan szükség van rá. Ez vagy téves következtetésen alapul, már mint a beteg következtet, a gyógyszer mindenhatóságára és szükségességére. De sok esetben az orvos félrevezető közlései alakítják ki a gyógyszerről azt a hamis képzetet, hogy nem lehet elhagyni, különben rosszabbodik a beteg állapota. Így a betegek gyorsan elérik a 4-6 gyógyszernyi mennyiséget. Ez egy újonnan felfedezett magas vérnyomásnál például két hét alatt biztosan sikerül.

Még csak nem is kell kombinációs készítményekben gondolkodni. Biztosan kap valamilyen vérnyomáscsökkentőt, béta blokkolót, amit vagy vérnyomás csökkentőként kap második gyógyszerként, vagy a szívbetegség megelőzése miatt, acetilszalicilsav (Aszpirin) készítményt, amit szintén megelőzés miatt kap, koleszterinszint csökkentőt, és természetesen az előbb felsorolt gyógyszerek "bántják" a gyomrot így gyomorvédőt, protonpumpa gátlót is. A fent említett esetben a vérnyomás csökkentők aztán generálnak egy újabb problémát. A betegnek vizenyős lesz a bokája vagy az alsó lábszára, idővel bedagad. Ha nem azonnal, akkor a legközelebbi nyár kezdetekor. A következő lépés a vízhajtó lesz. Bizonyos esetekben ezt megelőzendő már a terápia kezdetén olyan kombinációs gyógyszert kap a beteg, amiben van vízhajtó. Ez azonban csak a gyógyszerszámot apasztja a hatóanyagokét nem, és főleg nem a boka duzzanatot. A boka ödéma napi eloszlásban továbbra is fluktuálni fog,.

Kis idő múlva a doktor felfedezi a húgysav szint emelkedését. Ezt a kardiológia helyesen a szívbetegségek kialakulásának önálló előrejelzőjének tart. Így újabb gyógyszer következik, allopurinol. Ez a kezelési séma egy magas vérnyomásban szenvedő betegnél véleményem szerint 18-24 hónap alatt ma Magyarországon megvalósul. Úgy, hogy közben a beteg szinte semmilyen felvilágosítást nem kap a rendelőkben, ha igen akkor sem mindenre kiterjedőt. Az életmód változtatás csak néha kerül szóba, akkor sem a megfelelő hangsúllyal. Bár nem a cikk témája, de megjegyzem, hogy a betegséget kialakító téves étkezési szokások és ajánlások csak tovább súlyosbítják a helyzetet, mert ha hosszabban terítékre kerül felvilágosítás során a táplálkozás, akkor valószínűleg a teljes kiőrlésű kenyerek, a tej , a sovány szárnyasok, a napraforgó étolaj, és a joghurtok szükségességéről és betegség megelőző szerepéről fogunk hallani.

A betegségekre adott megoldási sémák, terápiás ajánlások többsége a gyógyszergyárak hatékony közreműködésével történik. Ennek tükrében az átlag orvos megoldási sémái nem túlságosan szerteágazóak.

a betegek ellenállása esetenként nagyon nagy. Nem tudják, és nem merik elhagyni gyógyszereiket. A határozottabb orvost azonnal lecserélik, olyanra, aki gondolkodás nélkül vagy gondolkodást színlelve felírja számukra a kívánt gyógyszert. Ez a magatartás megerősíti a beteget abban, hogy szednie kell a gyógyszert. Mindezek mellett az orvos szakmának sem tesz jót. Pszichés vonzatát a beteg részéről abszolút megértem. Jogosan fog a beteg kételkedni a dolgok valóság tartalmában, ha 3 orvos közül 3 teljesen különböző véleményt mond.

Mivel sok esetben komoly egészségügyi kockázat jelenik meg a gyógyszer szedés alkalmával nehéz, sőt lehetetlen a betegnek eldöntenie, melyik a nagyobb kockázat, a gyógyszert szedni vagy nem szedni. Erre természetesen nincs általános válasz, minden esetben külön kell mérlegelni. A beteg teljesen magára van utalva. Mindenesetre kevésnek tűnik azoknak a gyógyszereknek a száma, amelyek valódi veszélyt rejtenek elhagyásuk esetén.

Arra hívnám fel a figyelmet, még mielőtt sokan úgy gondolnák, hogy elhagynak valamilyen gyógyszert, akkor tegyék, ha minden kétséget kizáróan megbizonyosodtak arról, hogy a gyógyszer nélkül állapotuk nem romlik...a cikk folytatását illetve a teljes cikket idekattintva olvashatják el