A tanulás okozza az időskori elbutulást

A tanulás okozza az időskori elbutulást

Az idegsejteknek el kell tördelniük a DNS-üket ahhoz, hogy tanulni tudjunk – állapították meg amerikai tudósok. Igen ám, csakhogy az idősödő agy már nem javítja ki megfelelően a töréseket, ami az idegsejtek károsodásához vezet.

Ugyanaz a folyamat, amely lehetővé teszi, hogy agyunk emléknyomokat rögzítsen, a kor előrehaladtával elménk hanyatlását idézi elő – rukkoltak elő a meglepő felvetéssel az MIT (Boston, USA) kutatói.

"Valahányszor újdonságot tanulunk, agysejtjeink eltördelik DNS-üket; ezzel olyan kár keletkezik, amit a sejteknek azonnal ki kell javítaniuk” – fogalmaz Li-Huei Tsai, az MIT tanulással és emlékezéssel foglalkozó kutatóintézetében, a Picower Institute for Learning and Memory-ban dolgozó idegtudós.

A tanulás okozza az időskori elbutulást

Ahogy azonban öregszünk, agysejtjeink képessége a DNS hibáinak kijavítására egyre gyengül, ezért a tanulás érdekében létrehozott törések összeforratlanul maradnak, s ez végső soron az agy leépüléséhez vezet.

A tudósok szerint az új agyi mechanizmus megismerése kulcsot adhat a kezünkbe a szellemi képességek leromlásával járó betegségek, például az Alzheimer-kór jobb megértéséhez és megelőzéséhez.

A teljes cikket az origo.hu odalán olvashatja el.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek